Vivát, Benyovszky!
A Vivát, Benyovszky! 1973–75-ben készült magyar-csehszlovák kalandfilmsorozat, mely a török hódoltság utáni Magyarországon játszódik, a Habsburgok idején.
Történet
Benyovszky Móric gróf a XVIII. században élt. Birtokai a Felvidéken voltak. A huszárhadnagy Mária Terézia mellett szolgált, a történet kezdetén egy bécsi udvari bálon vesz részt. Ezután hazafelé tart, amikor Máté, az intézője közli vele: verbói házát elfoglalták a sógorai. Benyovszky Verbóra megy, az Ocskay fivérekkel tárgyal, akik szívesen segítenek neki. Omachel Tamás inti barátait a meggondolatlan lépéstől, a birtok erőszakos visszaszerzésétől. Házát azonban felajánlja nekik. Lentulay Anna, Tamás menyasszonya, de titokban annak gyerekkori pajtását, Benyovszky Móricot szereti. A gróf elutasítja Annát, ezért a lány öngyilkos lesz. Tamás soha nem tudja megbocsátani Benyovszkynak a lány halálát.
Az örökösödési vita miatt Benyovszky Lengyelországba menekül. Itt a cári csapatok elleni harcban hadifogságba kerül, és Szibériába száműzik. Innen több társával együtt egy hajóval megszökik, és egy kalandos út során Franciaországba menekül. A francia király szolgálatába fogadja és megbízza egy gyarmati telep létrehozásával Madagaszkár szigetén. Ott az előzetes francia elvárások ellenére békére törekszik a helyi törzsekkel, akik azt hiszik, hogy a gyermekkorában elhurcolt királyuk tért vissza. Benyovszky elfogadja a felkínált trónt, és a gyarmatosítók elleni harc élére áll. E harc során hal meg. Sírja ma is a szigeten található.
![](//upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/de/Dialog-go-hand.svg/28px-Dialog-go-hand.svg.png) |
Itt a vége a cselekmény részletezésének! |
Szereplők, magyar hangok
Készítők
Epizódlista
# |
Cím |
Rendező |
Író |
Premier
|
1. |
Lentulay Anna |
Igor Ciel |
Pavol Sobota |
1975. november 16.
|
Benyovszky Móric huszárhadnagy a bécsi udvari bálon mulat. Hazafelé tart, amikor Máté, az intéző közli vele: vebói házát elfoglalták sógorai. Benyovszky Vebóra megy, az Ocsay fivérekkel tárgyal, akik szívesen segítenek neki. Omachel Tamás, a barátait inti a meggondolatlan lépéstől, a birtok erőszakos visszaszerzésétől. Házát azonban felajánlja nekik. Lentulay Anna Tamás menyasszonya, de titokban gyerekkori pajtását, Benyovszky Móricot szereti. A gróf elutasítja őt, s ezért a lány öngyilkos lesz. Tamás soha nem tudja megbocsájtani Benyovszkynak a lány halálát.
|
2. |
Az árnyék |
Igor Ciel |
Pavol Sobota |
1975. november 20.
|
Benyovszky a sikertelen ostrom után párbajra hívja két sógorát. Az egyik sógor véletlenül megöli a másikat, majd gyáván elmenekül, így Móric végre elfoglalhatja a házát. Nem sokkal ezután meghívást kap gazdag rokonától Krakkóba. Benyovszky azonban Bécsbe kíván visszatérni, ám mielőtt elindulna, letartóztatják, megfosztva rangjától és minden vagyonától. Az ok: a királynő azt hiszi, ő ölte meg sógorát. Benyovszky sorsába beletörődve megadja magát, ám Omachel Tamás, aki ugyan nem tud megbocsájtani neki Lentulay Anna haláláért, erőszakkal kiszabadítja őt.
|
3. |
Hanszky Zsuzsanna |
Igor Ciel |
Pavol Sobota |
1975. november 23.
|
A sebesült Benyovszkyt Omachel egy szepesszombati udvarházban hagyja. A ház úrnője, Hanszky Zsuzsanna beleszeret a férfiba és lassan magához édesgeti a Lentulay Anna halála után óvatossá vált Móricot. Alig hogy összeházasodnak, újra feltűnik Omachel, hogy beváltsák egymásnak tett ígéretüket: amikor Benyovszky a legboldogabb korszakát éri, párbajt vívnak Anna emlékéért. Móric ekkor kapja a rossz hírt is: krakkói nagybátyja halálán van, s utoljára még látni szeretné őt.
|
4. |
Az örökség |
Igor Ciel |
Pavol Sobota |
1975. november 27.
|
Benyovszky már nem találja életben nagybátyját, aki különös örökséget hagy rá: megkapja ugyan tekintélyes vagyonát, de át kell vennie a helyét is a katonai konföderáció tanácsában, amely nemesi köztársaságért harcol az orosz cárnő ellen. Benyovszky csak akkor fogadja el ezt a szerepet, amikor rájön Omachel Tamás újabb mesterkedéseire. Katonatársaival elfogja Omachelt, akit Krakkó főterén akarnak kivégezni. Közben hírt kap: fia született.
|
5. |
Wyndblath Gusztáv |
Igor Ciel |
Pavol Sobota |
1975. november 30.
|
Az ostromlott Krakkót olyan erősen körülzárták, hogy Benyovszky sem tud hazatérni feleségéhez és kisfiához. A városban azonban éhínség dúl, így néhány emberével Móric kitör, hogy élelmet szerezzen. Odakint szökött katonák csapata fosztogat, élükön Omachel Tamással, aki árulásra akarja kényszeríteni Benyovszky leghűségesebb emberét, Wyndblath Gusztávot.
|
6. |
Fogságban |
Igor Ciel |
Pavol Sobota |
1975. december 4.
|
Benyovszky Omachellel és Wyndblath Gusztávval együtt orosz fogságba kerül. Szerencséjükre nem az erődben, hanem a városban kerülnek elszállásolásra. Ennek ára: rendszeresen tájékoztatniuk kell a parancsnokot a tatárok megmozdulásairól. Ráállnak az alkura, mert feltett szándékuk, hogy megszöknek. Sikerül is Pétervárig eljutniuk, ám ott a cári titkosrendőrségbe futnak. A lázadó foglyok nevének elárulásáért szabadságot kínálnak nekik. Benyovszky erre nem hajlandó, Omachel viszont megtörik a kínzások alatt.
|
7. |
A strázsamester |
Igor Ciel |
Pavol Sobota |
1975. december 7.
|
Benyovszkyékat kivégzés helyett Kamcsatkára száműzik. Útközben megismerkednek egy titokzatos férfival, Hoffmannal, aki egy térképet mutat nekik a szökés egyetlen lehetséges útvonaláról. Ám a tervet leleplezik. Úgy tűnik, bezárult minden út. A kilátástalanságot és a kegyetlen menetelést a dermesztő télben a régi ellenségeskedés kiéleződése is egyre nehezíti.
|
8. |
Matt három lépésben |
Igor Ciel |
Lendvai György |
1975. december 11.
|
Útban Kamcsatka felé a száműzöttek hajója viharba kerül. Benyovszky veszi át a kapitányi szerepet. Omachel szökésre bíztatja a csapatot, de Móric tudja, ha nem érnek el Kamcsatkára, mind odavesznek a kegyetlen télben. Új otthonukban Benyovszky a Hoffmanntól kapott jelszó segítségével a száműzöttek titkos társaságának tagja lesz. Nekiállnak a szökés megtervezésének, és Móricot választják meg vezetőnek. Eközben megismerkedik Afanáziával, a kormányzó szépséges lányával, akit francia nyelvre kell tanítania.
|
9. |
A vésztörvényszék |
Igor Ciel |
Lendvai György |
1975. december 15.
|
Míg Móric a szökés tervén dolgozik, Omachel néhány elégedetlen rabtársával levelet hamisít Benyovszky aláírásával, amely feltárja a kormányzónak a titkos szervezetet. Benyovszky eközben nagy összeget nyer a helyi kereskedőkkel vívott szimultán sakkpartikon, amivel megvesztegeti Csurin kapitányt, hogy segítsen nekik megszökni. Társai azonban a vélt árulásért halálra ítélik őt.
|
10. |
Afanázia |
Igor Ciel |
Lendvai György |
1975. december 18.
|
Afanázi beleszeret Móricba. A kormányzó hajlandó is lépéseket tenni annak érdekében, hogy felszabadítsa őt. A sakkpartiban vesztes egyik kereskedő meg akarja mérgezni Móricot, ő azonban Afanázia anyja segítségével leleplezi a bajkeverőt. A körülmények nyomására Móric kénytelen eljegyezni Afanáziát.
|
11. |
Vendég Pétervárról |
Igor Ciel |
Lendvai György |
1975. december 21.
|
Móric a szökés érdekében ráveszi leendő apósát, a kormányzót, hogy létesítsen telepet Lopatka szigetén a termékeny föld megművelésére. Már folynak az előkészületek, de a pétervári rendőrfőnök váratlan felbukkanása keresztülhúzza számításaikat. Így Benyovszkynak már nem csak Afanázia elől kell menekülnie.
|
12. |
A csalétek |
Igor Ciel |
Lendvai György |
1975. december 25.
|
Benyovszky végre találkozhat feleségével és kisfiával Párizsban, ám haza még mindig nem mehet. Közben a francia udvart egy madagaszkári expedíció terve foglalkoztatja. Omachel segítségével megnyerik Móricot vezetőnek, akit felesége könyörgése sem tart vissza az úttól. Madagaszkáron kormányzóként szerződést köt a bennszülöttekkel a béke és a barátság jegyében, de ezzel magára zúdítja a hódító szándékú francia királyi udvar haragját.
|
13. |
A királyok királya |
Igor Ciel |
Lendvai György |
1975. december 27.
|
Amikor két katona megbecstelenít két bennszülött asszonyt, megromlik a francia kolónia és a bennszülöttek békés viszonya. Benyovszky elindul Madagaszkár belseje felé, hogy Hiavi királlyal tárgyaljon. Eközben Omachel hazautazik, hogy befeketítse Móricot az udvarnál. A Hiavival való tárgyalás váratlan fordulatot vesz, amikor Benyovszkyban felismerni vélik az összes malgas törzsek királyát.
|
Jegyzetek
- ↑ a b https://www.dunavolgyipeter.hu/televizio_tortenet/a_magyar_televiziozas_tortenete_az_1970-as_evekben/1975
Források
|
|