Joseph Ambrose első világháborús amerikai veterán 1982-ben a Veteránok napja egyik ünnepségén, ahol felavatták a vietnámi háborús emlékművet. Kezében azt a zászlót tartja, amelyik a vietnámi háborúban elesett fia koporsóját díszítette.
Az első megemlékezést Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök rendelte el 1919. november 11-én, akkor még fegyverszüneti nap(Armistice Day) néven.
„Minket Amerikában a fegyverszüneti nap megemlékezései ünnepélyes büszkeséggel töltenek majd el, amikor a hazájuk szolgálatában elesettek hősiességére emlékezünk, és hálával az általuk kivívott győzelemért, hálával azért, amitől ez megmentett minket és hálával azért a lehetőségért, hogy Amerika megmutathatta a nemzetek közösségének, hogy a béke és az igazságosság pártján áll.”
Hét évvel később, 1926. június 4-én az Amerikai Egyesült Államok Képviselőháza felkérte az akkori elnököt, Calvin Coolidge-ot arra, hogy rendelje el a fegyverszüneti naphoz méltó ünnepségek megtartását.[2] Egy 1938. május 13-án elfogadott törvény[3] pedig hivatalos emléknappá és munkaszüneti nappá nyilvánította november 11-ét az Egyesült Államokban: egy nap, amelyet a világbéke ügyének szentelünk és amelyet "fegyverszüneti nap" néven ismerünk és ünnepelünk.[4]
1953-ban egy kansasi cipésznek, Alvin Kingnek támadt az ötlete, hogy a fegyverszünet napján minden veteránra emlékezzenek, ne csak azokra, akik az első világháborúban harcoltak és estek el. King a második világháború alatt aktív tagja volt az amerikai fegyveres erőkben szolgáló katonák szüleit tömörítő egyesületnek (American War Dads) és hamarosan kampányt indított, hogy a fegyverszüneti napot minden veterán napjává tegyék. A helyi kereskedelmi kamara is támogatta az ötletet, miután tagjainak 90%-a támogatását fejezte ki. A helyi képviselő, Ed Rees támogatásával törvénytervezetet nyújtottak be a képviselőházba, amelyet hamarosan el is fogadtak és Dwight D. Eisenhower 1954. május 26-án aláírásával hitelesítette azt.[5]
A Képviselőház 1954. június 1-jén változtatta meg az emléknap nevét veteránok napjára és ettől fogva minden évben megünnepelték.[6][7]
A november 11-én tartott megemlékezéseket 1971-től minden év októberében a hónap negyedik hétfőjén tartották, de 1978-ban ezt a változtatást elvetették és az emléknapot ezután november 11-én tartották.
Megemlékezések
A Veteránok napja szövetségi emléknap és iskolaszüneti nap. Egy 2010-es felmérés alapján a magánszférában a vállalatok 21%-a tervezte, hogy 2011-ben megemlékeznek a veteránok napjáról és munkaszüneti napot adnak dolgozóiknak.[8]
Iowa állam helyi rendelete szerint az államban minden munkavállalónak munkaszüneti nap jár, ha valaha szolgált az Egyesült Államok fegyveres erőinek kötelékében (kivéve, ha a munkaadónak ez különösen nagy gazdasági vagy üzemelési gondokat okozna).[9]
Országszerte a legtöbb szövetségi hivatal ilyenkor zárva van, a posta sem üzemel. A szövetségi dolgozóknak ez fizetett munkaszüneti nap, és azoknak, akiknek mindenképpen dolgozniuk kell, pótlék is jár. Az emléknapon szokás raviolit enni. Ez oda vezethető vissza, hogy a frontról visszatérő katonák közül Wilson elnök kétezret meghívott a Fehér Házba egy fogadásra és utasította a szakácsát, hogy készítsen raviolit, amely akkoriban terjedt el az amerikai háztartásokban.[10]
A hivatalos megemlékezést az Arlingtoni Nemzeti Temetőben tartják: megkoszorúzzák az Ismeretlen Katona emlékművét, amit ünnepi megemlékezés követ.[11]
Jegyzetek
↑A Veterans Day pontos írásával kapcsolatban ld: Sherry, Kristina. „Apostrophe sparks Veterans Day conundrum”, Columbia Missourian, 2007. november 9.. [2011. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. november 11.)
↑ abThe History of Veterans Day. United States Army Center of Military History, 2009. augusztus 3. [2011. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 11.)
↑"a day to be dedicated to the cause of world peace and to be thereafter celebrated and known as 'Armistice Day'."
↑Carter, Julie (2003. November). „Where Veterans Day began”. VFW Magazine, Kiadó: Veterans of Foreign Wars of the United States. [2012. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva].
↑History of Veterans Day. United States Department of Veterans Affairs, 2007. november 26. [2006. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 6.)
↑The History of Veterans Day. United States Army Center of Military History (CMH), 2003. október 3. [2011. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. november 1.)
↑Society for Human Resource Management: 2011 Holiday Schedules SHRM Poll, 2010. november 4. [2010. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 11.)
↑Dickinson Employment and Labor Law Group: New Iowa Employment Law: Veterans Get a Day Off. Dickinson, Mackaman, Tyler & Hagen, P.C., 2010. július 10. [2021. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 11.)
Ez a szócikk részben vagy egészben a Veterans Day című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
Veterans day - november 11. United States Department of Veterans Affairs. (Hozzáférés: 2011. november 11.)