Vajda Sándor 1991. december 14-én született Mátészalkán. Pályafutását a Vinogradovszkij (Nagyszőlősi) Ifjúsági Főiskolán kezdte, első edzője Ivan Ivanovicc Bilak volt.[1] 2008-ban írt alá a Zakarpattya csapatához. 2008. szeptember 7-én debütált az ukrán másodosztályban. Csereként lépett pályára a 78. percben Andrij Kovalcsuk helyén.[2] Első szezonjában 17 bajnokin lépett pályára.[1] Csapata feljutott az élvonalba, ahol a következő szezonban ötször kapott játéklehetőséget.
2009-ben a Sztal Dnyiprodzerzsinszkban játszott kölcsönben. 2009. szeptember 13-án mutatkozott be a csapatban.[3] 2010. május 16-án első gólját is megszerezte.[4] A szezonban 14 bajnokin játszott. Ezt követően visszatért a Zakarpattyához, ahol leginkább a tartalékcsapatban kapott lehetőséget.[5][6][7] 2012-ben a Dnyipróhoz szerződött.[1] 2015 februárjában szerződött az akkor másodosztályú Balmazújvároshoz,[8] amellyel feljutott az első osztályba, majd a 2017-18-as szezonban bemutatkozhatott a magyar élvonalban.
Mezőkövesd
2018 nyarán a Mezőkövesd Zsóry csapatához írt alá két évre szóló szerződést, miután a Balmazújváros kiesett az élvonalból. Vajda a 2017–18-as szezonban 32 mérkőzésen négyszer volt eredményes.[9] 2022. október 24-én az Újpest ellen játszotta a 100. bajnoki mérkőzését a Mezőkövesd csapatában.