Vadnay László[6] (Kerepes,[7] 1904. június 6. – Budapest, 1967. április 18.) magyar író, humorista, konferanszié, filmforgatókönyv-író; a Hacsek és Sajó-jelenetek, illetve -figurák megteremtője.
Budapesten született Vadnai (Wolf) Hugó (1865–1928)[8] bankhivatalnok és Fried Emma gyermekeként.[9] Apai nagyszülei Wolf Bernát (1831–1901)[10] kereskedő és Fuchs Emma, anyai nagyszülei Fried Márk és Raditz Fanni.
Kezdetben a Fővárosi Serfőző Rt. gyakornoka volt.[11] Újságírói pályáját az 1920-as évek elején, a Reggeli Újság munkatársaként kezdte. Rövidesen mint kabarészerző is ismertté vált. A Hacsek és Sajó-jelenetek és újszerű párbeszédes dramaturgiájuk 1928-as életre hívójaként a magyar kabaré klasszikusai között emlegetik. Állítása szerint a kávéházi bősz vitatkozók jelenetéből több mint ezret írt. Ezen túlmenően a kétszázat is meghaladja a jelenetek, egyfelvonásosok, egész estés darabok és forgatókönyvek száma. A műveit a következő kabarékban, színházakban játszották:
1938-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol szintén sikeres lett. A háború után háromszor látogatott haza Magyarországra (1948, 1960, 1967), ahol annak ellenére, hogy játszották a Hacsek és Sajót, szinte teljesen elfelejtették. 1967-ben budapesti látogatásakor halt meg.
Felesége Blau Klára volt, Blau Mózes Mór és Bak Ottilia lánya, akit 1932. május 26-án Budapesten, az Erzsébetvárosban vett feleségül.[12]
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma (1958-): 19.[13]