A szülők házasságából három (André Palluel-Guillard történész kutatásai szerint négy) gyermek született, de egyedül Amadé érte meg a felnőttkort:
leánygyermek (*/† 1358)
Savoyai Amadé (Amédée/Amedeo, 1360–1391), trónörökös, 1383-tól VII. Amadé néven apja örököseként Savoya grófja, 1377-től Bonne de Berry hercegnő felesége.
Savoyai Lajos (Louis, 1364–1365)
Savoyai Antal (Antoine, ?–1374)
Beceneve
Amadé már ifjúkorától kezdve kedvelte a bajvívást, és később, jeles hadvezér is volt. Az a szóbeszéd járta, hogy páncélját az ellenség vére festette vörösre, így ragadt rá „a vörös gróf” elnevezés. Valójában e becenév eredete az, hogy bajvíváskor és hadjáratban egyedüliként hordott talpig vörös ruházatot, hasonlóan apjához, VI. Amadéhoz, „a zöld grófhoz”, aki zöld öltözetet hordott.
Több krónikás, elsőként Perrinet Dupin írta (1476-1478), hogy a vörös színt – úgymond „a bátorság tüzének színét” – az ifjú Károly, Berry hercege, Franciaország későbbi királya társította Amadé gróf nevéhez, a flandriai hadjárat során tanúsított vitézségéért. Dupin krónikás szerint Amadét eredetileg „fekete grófként” nevezték, ez később változott „vörösre”.
Egy másik fennmaradt hagyomány szerint a fia születésének tiszteletére összehívott ünnepségen, ahol a Francia Királyság legfőbb méltóságai is jelen voltak, Károly, Berry hercege felhívta Amadét, hogy hagyja el a gyászruha viselését. Ez a változat (töredékesen) a Jehan d’Orieville által írt „Chronique de Savoye”-ban olvasható.
Házassága, gyermekei
Savoyai VII. Amadé gróf és Bonne de Berry egyesített címere templomi üvegablakon ábrázolva, fordított állásban (Musée historique de Lausanne)Bonne de Berry, VII. Amadé felesége
Savoyai Amadé (1383–1451), a trónörökös, 1391-től VIII. Amadé néven Savoya grófja, 1400-tól Piemont hercege, 1416-tól Savoya első hercege, 1439–1449 között V. Félix néven ellenpápa.
Bonne de Savoie (Savoyai Bona, 1388–1432), aki 1403-ban Savoyai Lajoshoz (1364–1418), Piemont urához (Louis de Savoie-Achaïe) ment feleségül.[6]
Szintén 1377 körül, még grófi trónörökös korában Amadénak viszonya volt egy közrendű lánnyal, a Bourg-en-Bresse-i illetőségű Françoise Arnaud-val.[7][8] E házasságtörő viszonyból két természetes gyermek született: Savoyai Humbert (†1443), ragadványnevén „Le Bâtard de Savoie” (a Savoyai Fattyú),[7] és Jeanne (vagy Jeannette), akit később André de Clarens bugey-i nemesemberhez adtak feleségül.[9]
Savoya grófja (1383–1391)
A flandriai céhek felkelése (1379–1385) idején VI. Károly francia király a kereskedőkkel szemben álló II. Lajost, Flandria grófját támogatta. 1382-ben a flandriai céhes lázadók ellen vezetett második hadjáratába Károly meghívta rokonát és szövetségesét, VII. Amadé grófot, aki a „hétszáz savoyai lándzsás”-ként emlegetett bandériuma élén 1382. november 27-én harcolt a roosebekei csatában, ahol a feudális uralkodók szövetsége döntő vereséget mért a kereskedők köztársaságának szövetségére.
Címei között Amadé – Savoya grófja mellett – felsorolta még a „Chablais és Aosta hercege, Itália márkija, és a Birodalom fővikáriusa” (duc de Chablais et d’Aoste, marquis en Italie, vicaire général d’Empire) címeket is.[10]
Anjou Johanna nápolyi királynőnek, Provence grófnőjének halála (1382) után Amadé aktívan „beszállt” a provence-i örökösödési konfliktus rendezésébe és része volt az Aix-i unió elleni küzdelemben. II. Károly magyar király halála (1386) az Unió meggyengült. Az Unió 1388-as veresége után Amadé tárgyalásokba kezdett Jean Grimaldi de Beuil báróval, a nizzai szenátus tagjával annak érdekében, hogy a Nizzát és vidékét megszerezze magának. 1388. szeptember 28-án aláírt egyezmény („charte de dédition”) értelmében Nizza, valamint a Var folyó keleti (bal) partján fekvő provence-i települések a Savoyai-ház államterületének (États de Savoie) részévé váltak. E területeket „terres neuves de Provence” (provence-i új földek) néven új közigazgatási egységbe szervezték. Ezt az új közigazgatási egységet másfél évszázaddal később, 1526-ban Nizzai grófságnak(Comté de Nice) nevezték el.
Halála és utódlása
VII. Amadé gróf 1391. november 1-jén halt meg, a Ripaille-i kastélyban, amely ma Thonon-les-Bains város egyik kerületéhez tartozik. A kastély környékén vadászatot rendeztek, ennek során a gróf súlyos lovasbalesetet szenvedett.[5][11] Sebeit rosszul kezelték, vérmérgezés és tetanusz lépett fel, mely a sérült halálát okozta. Elterjedt a híre, hogy megmérgezték.[12] Utódja gyermekkorú fia, VIII. Amadé lett. Az elhunyt gróf végrendeletében úgy rendelkezett, hogy a gyermek mellett nagyanyja, Bonne de Bourbon legyen a régens, és ne édesanyja, az özvegy grófné, Bonne de Berry. A két grófné körül csoportosult nemesek csoportjai között hatalmi harc alakult ki, amelybe a gróf rokona, Piemonti Amadé, Achaïe (Achaia) hercege is beavatkozott, aki trónkövetelőként lépett fel.
Az elhunyt gróf személyi orvosát, Jean de Granville-t és gyógyszerészét, Pierre de Lompnes-t, megvádolták a gróf meggyilkolásával.[13]
Lompnes-t 1392 júliusában Chambéryben kivégezték. Granville-t kínvallatásnak vetették alá, ennek hatására addigi pártfogóira vallott rá: felbujtóként az elhunyt gróf özvegy anyját, Bonne de Bourbont nevezte meg, akinek cinkosai Cossonay ura és III. Ottó (Othon) de Grandson, Aubonne ura lett volna. A rágalmazás hátterében az utódlási harc állt, ami polgárháborús helyzetet eredményezett. Végül régenstanács alakult, amely istenítélet keretében „rendezte” a helyzetet: Grandsont az 1397. augusztus 7-én Bourg-en-Bresse-ben megrendezett ünnepélyes és hivatalos párviadalban a Savoyai-család képviselője, Gérard, Estavayer ura legyőzte és megölte, megszilárdítva a Savoyaiak egyenesági örökösödését. Jóval halála után Grandson nevét tisztázták és felmentették a gróf megmérgezésével kapcsolatos vád alól.[14]
↑ abHumbert de Savoie (francia nyelven). Dictionnaire Histrorique Suisse (DHS). [2023. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva].
↑Adrien de Riedmatten. Humbert le Bâtard. Un prince aux marches de la Savoie (1377-1443) (francia nyelven). Lausanne: Cahiers lausannois d’histoire médiévale (2004). ISBN 2-940110-48-4. Hozzáférés ideje: 2015. október 1.
↑Guido Castelnuovo, Agostino Paravicini Bagliani, Eva Pibiri, Denis Reynard. Humbert le Bâtard : un seigneur itinérant au service de son prince, L’itinérance des seigneurs, actes du Colloque international, Cahiers Lausannois d’Histoire Médiévale (francia nyelven). Lausanne: Université de Lausanne, Faculté des lettres, Section d’histoire, 15. o. (2003). ISBN 978-2-94011-047-6. Hozzáférés ideje: 2018. október 1.
↑Bernard Demotz. Le comté de Savoie du XIe au XVe siècle : Pouvoir, château et État au Moyen Âge (francia nyelven). Genève: Slatkine, 175. o. (2000). ISBN ISBN 2-05-101676-3
↑Réjane Brondy. Histoire de Savoie : La Savoie de l’an mil à la Réforme, XIe au début du XVIe (francia nyelven), 294-295. o. (1984). ISBN 2-85882-548-3
