A Változó idők az Edda Művek hetedik albuma, egyben ötödik nagylemeze, mely 1988-ban jelent meg. CD-változatban 2000-ben jelent meg, ekkor digitális korszerűsítésen esett át.
Áttekintés
Előkészítésében, és a lemez előtt megjelenő "Edda Művek 7. – Előzetes kislemez" című kiadványon még Csillag Endre és Mirkovics Gábor is részt vett, de a lemezfelvétel előtt egy hónappal Csillag Endre távozott a zenekarból, a basszusgitáros poszton pedig Mirkovics Gábor helyére Pethő Gábor került. Mivel a dalok többsége még a korábbi felállás alatt íródott, a viták elkerülése végett mindet Edda-Pataky szerzeményként jegyzik.
Ez volt az első Edda-album, amely címet is kapott a sorszámozáson kívül. Borítóján fekete háttéren az éneklő Pataky Attila látható. Az előlap a CD-s és a bakelitkiadáson minimális mértékben eltér (a lemezváltozaton más az albumcím betűtípusa, és szerepel rajta a 7-es szám). A hátlap ezzel szemben teljesen más, jóval egyszerűbb, és csak a lemezváltozaton látható egyik fénykép kapott helyet rajta. A többi fénykép egy része a CD-borító belső részére került.
Ez a lemez egyértelműen a társadalmi-politikai fordulatra hívja fel a figyelmet. A lemez nyitó-, egyben címadó dalának felütése agresszív: az emberek nem barátkoznak, magányosak, ez a változó időkhöz való alkalmazkodás, hiszen ki tudja, mit hoz a holnap. Felhívja a figyelmet arra is, hogy számítógéppel ellenőrzik a társadalmat a „jóllakott pöffeszkedők”, a szabadság pedig olyan messze van, hogy csak az álom képes felidézni.
Az Ég a házunk leginkább a hazára értendő: fényt kívánnak az emberek „ennyi korom” és „ennyi duma után”. A kérdőjel,a „nem biztos semmi” életérzés általános 1988-ban, hiszen nem lehetett tudni, mit hoz a közeljövő.
A Börtön című dalt valószínűleg az Edda raboknak adott koncertjei inspirálták. Mind a Vasrock, mind a Bor, szex, rock & roll... és lélek című könyvben Pataky lesújtó képet fest a Márianosztrán adott koncert (1986. augusztus 5.) kapcsán arról, amit a börtönéletből látott, ez köszön vissza a dalban. A szöveg szerint az énekes a fogvatartottak között van, és azt forszírozza, hogy akik eddig szabadlábon voltak – értsd: a kommunista vezetők –, azok kerüljenek hűvösre ("a helyük itt lenne, itt!").
Az Érdem rafinált módon teszi múlt időbe a Kádár-rendszert: a nincstelenség ma már nem érdem, ahogy azt a kommunisták álszent módon harsogták, és már az is elmúlt, hogy kevés köztünk az okos.
A lemez különlegessége a közel 8 perc hosszú "Lisztománia", mely Liszt Ferenc művei alapján készült, és az egykori rajongói őrületet[1] idézi meg. Teljes egészében instrumentális. Egy másik hasonló dal, a "Találkozás az ígéret földjén" is a koncertprogram részét képezte ekkoriban, de végül nem az került lemezre.
A Megmondtam című nótában a zenekar felhívja a figyelmet a gazdasági válság jeleire: „a forint ettől nem lesz kemény”, „zavarosak a grafikonok”, „a kifejezések pontatlanok”.
A zárószám, a Fohász a panelrengetegben felnövő fiatalokért szól, hogy ne csalódjanak a jövőjükben, nem úgy, mint szüleik, nagyszüleik, akik az akkor már összedőlni látszó pártállami rendszert szenvedték el, ezáltal a korai rendszerváltás egyik meghatározó dala. [2]
Ez utóbbi két dal került fel a már említett előzetes kislemezre, ahol még a korábbi felállás játszotta azokat. Az ottani változatokhoz képest merészebb szöveggel került mindkettő a nagylemezre: a "Fohász" esetében a "Boldog karácsony, amire vágyunk, nem hitvány ajándéktömeg" helyett "Boldog élet, amire vágyunk, nem hitvány ígérettömeg" lett a szöveg; a "Megmondtam" szövegében pedig ahelyett, hogy "ettől az ember nem lesz kemény", az hallatszik, hogy "ettől a forint nem lesz kemény", továbbá az utolsó sor is ahelyett, hogy "a szégyenem szégyellem én", úgy szól, hogy "a szégyenünk szégyellem én".
Számok listája
#
|
LP #
|
Szám címe
|
Szerzők
|
Hossz
|
1
|
A1
|
Változó idők
|
EDDA-Pataky
|
5:35
|
2
|
A2
|
Ég a házunk
|
EDDA-Pataky
|
4:09
|
3
|
A3
|
Börtön
|
EDDA-Pataky
|
5:54
|
4
|
A4
|
Érdem
|
EDDA-Pataky
|
4:52
|
5
|
B1
|
Mindig veletek
|
EDDA-Pataky
|
4:41
|
6
|
B2
|
Lisztománia
|
EDDA-Pataky
|
7:39
|
7
|
B3
|
Megmondtam
|
EDDA-Pataky
|
4:29
|
8
|
B4
|
Fohász
|
EDDA-Pataky
|
5:05
|
Közreműködtek
Kapcsolódó kislemez
Jegyzetek
- ↑ Lisztománia
- ↑ ELEGÜK VOLT AZ EGÉSZBŐL A rendszerváltás dalai II.. [2020. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. augusztus 5.)
Források
|
---|
Jelenlegi tagok | |
---|
Korábbi tagok | |
---|
Kiegészítő zenészek, ideiglenes tagok | |
---|
Nagylemezek | |
---|
Kislemezek | |
---|
Közreműködés | |
---|
DVD és VHS | |
---|
- Zeneportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap