Tudománytörténet

A tudománytörténet a tudományok keletkezésével, létrejöttével, az ókortól napjainkig tartó fejlődésével foglalkozik.

A tudományok történelme a történelmi feljegyzések azon emberi eseményekről amelyek a világ technológiai fejlődésében rész vettek. Amit pontosabban tudománynak nevezünk az a tapasztalati tudományból és az elméleti tudományból tevődik össze. Világunk különböző népei a kutatásaik során , különböző technikákat és módszereket fejlesztettek ki tudományos megfigyeléseikhez. Ezek összességét a tudományos módszer gyűjtőnév alá soroljuk be. A tudományok történelme átfedi a történelmi módszer, a intellektuális történelem és a társadalom történelem kategóriákat.

A 16. és a korai 17. századi tudományos-technikai forradalom indította el azoknak a tudományos módszereknek a fejlődését amik elősegítették a tudásunk bővülését. Ez a változás annyira mélyrehatónak tűnt, hogy – különösen a tudományfilozófusok és a praktizáló tudósok – úgy gondolták, hogy a korábbi ismereteink mind átgondolandók. Hagyományosan, a tudomány történészei úgy határozták meg a tudományt, hogy az körülbelül magába foglalja ezeket területeket is.

A matematika, a technológia, és a filozófia történelme más cikkekben van összefoglalva. A matematika közeli rokona a tudományoknak de mégsem tudomány (legalábbis a modern felfogás szerint). A technológia szerepe az alkotó folyamatban, hasznos tárgyak és rendszerek tervezése, létrehozása. A filozófia abban különbözik a tudományoktól, hogy mind a természeti, mind a társadalmi része olyan elméleteket használ fel, amelyek már rögzítve vannak más tudományok által. A filozófia átfedi a tudásnak több területét is. Figyelemreméltó az etikai része. A gyakorlatban, ezen területek mindegyike a másik külső hivatkozásaként használatos.

Tudománytörténet teóriák és szociológiák

A legtöbb tudománytörténeti probléma arra a kérdésre kereste a választ, hogy voltaképpen "mi" is a tudomány és hogyan is "működik". A tudomány szociológiája arra összpontosított, hogy a tudósok milyen módszerekkel dolgoznak. Közelebbről megvizsgálva azokat a módokat ahogyan alkotják és építik a tudományos ismereteket. Egészen 1960-ig általánosan elfogadott nézet volt a tudomány-tanulmányokban (szociológia és tudománytörténet) az, hogy hangsúlyozzák az "emberi komponenst" a tudományos ismerettel szemben, és hogy "hangsúlytalanítsák" azt a nézetet miszerint a tudományos adatok önevidensek, érték- és kontextus nélküliek.

A tudományfilozófiában nagy viták születtek a "változó elméletek" problémáiról. Az első három filozófus akik ezekkel a problémákkal foglalkoztak: Karl Popper aki a mellett érvelt, hogy a tudományos megismerés folyamatos és halmozódó; Thomas Kuhn szerint a tudományos elméletek nem egyszerűen az ismeretek tetszés szerint szűkíthető vagy bővíthatő halmazai, hanem meghatározott logikai egységek és nem feltétlenül folyamatosak; és Paul Feyerabend aki szerint soha nem érvényesülnek univerzális, tiszta, kontextusfüggetlen módszertani normák. Nincs olyan módszertani normahalmaz, amely már számos elméletet meg ne sértett volna .

Egészen Kuhn, A tudományos forradalmak szerkezete (1962) c. írásának – a megjelenéséig, sok vita folyt arról a kérdésről, hogy mit is jelent a "tudományos objektivitás". Gyakran, de nem mindig, a tudományok "igazságáról" alkotott elméletek túllépték a tudományos közösség határait, valóságos "tudományos háborúkat" vívtak egymással.

Kísérletek előtti "tudomány"

Nyugaton, az ókortól egészen a tudományos forradalmakig, a világról alkotott fejtegetések természetfilozófia névvel voltak megjelölve, művelői pedig a természetfilozófusok nevet viselték. Ezek a tudományok olyan ágakat is tartalmaztak amelyek a mai értelemben nem nevezhetők tudománynak. Bertrand Russell: A Nyugati Filozófia Története című műve részletes leírást ad az antik természetfilozófiáról.

Arisztotelész, egyike a legjellegzetesebb antik természetfilozófusoknak. Több megfigyelést is tett a természet dolgairól, főleg a növények és az állatok terén. Arisztotelész inkább a kategorizálást tartotta fontosnak, de tett több megfigyelést például a csillagászatban, fizikában is; például Phisica (Fizika) vagy a De caelo (az égboltról), vagy a De Anima(a lélekről) művében.

Korai kultúrák

A történelem előtti időkben a tudást szájhagyomány révén adták át generációról generációra. Az írás megjelenésével és egyre nagyobb elterjedésével a meglévő tudást összegyűjtötték és így pontosabban adhatták tovább. Összekötve az írástudást és a mezőgazdaság fejlődését, ami több élelem termelését tette lehetővé, a korai társadalmaknak lehetőségük nyílt arra, hogy tovább fejlődjenek mert több időt tudtak fordítani más feladatokra.

Sok ősi civilizáció komoly csillagászati ismeretekre tett szert csupán egyszerű megfigyelések révén. Azonban nem volt mélyrehatóbb ismeretük a bolygók valódi fizikai felépítéséről, és inkább elméleti magyarázatok keletkeztek. A pszichológia alapjait is megtaláljuk több ókori népnél, és az alkímia is igen népszerű tudomány volt. Jelentős megfigyelések voltak a flóra és a fauna terén is.

Tudomány Kínában

Köszönhetően Joseph Needhamnak a kínai technológia nagy részét felfedezték. Sok más dolog közt a Kínaiak találták fel a puskaport, a körzőt, a papírsárkány, a léggömböt, a nyomtatást és sok mást is. Továbbá jelentősen hozzájárultak a matematika, a logika, a csillagászat, az orvoslás, és sok más tudomány ismereteinek bővítéséhez is.

Tudományos nézőpont a reneszánszban

Optika

Roger Bacon indította azon polihisztor gondolkodók sorát, akik a „világ megfejtésén” munkálkodtak. A gömbtükröket már az ókorban ismerték, azonban csak a XIII. században kezdődött meg gyakorlati kutatásuk arra, hogy optikailag közelebb hozzák a környezet látványát az emberi szem számára. Ezzel a felfedezéssel éppen párhuzamosan kezdett fejlődni egy másik képalkotási eljárás is, mely nem más, mint a fényképezés. S ez az a terület, mely ismét reflektorfénybe helyezte az emberi látószervet és annak felépítését. Szinte nem is meglepő, hogy a reneszánsz talán leghíresebb embere, Leonardo Da Vinci is kivette a részét a fénytanról alkotott elméletek gyarapításában. Ő egy „sötét kamrának” nevezett eszköz által megjelenített képrögzítési eljárás működési elvéhez hasonlatosnak írta le a szemlencsén szintúgy beszűrődő fény hatását. Továbbá ő vette észre elsőnek a fényelhajlást és írta le egészen pontosan a fénytörést. Vizsgálódásainak eredményeire alapozva azt az álláspontot képviselte, hogy fény-, hang- és vízhullámok ugyanolyan mozgási törvényeknek engedelmeskednek.

További információk

Commons:Category:History of science
A Wikimédia Commons tartalmaz Tudománytörténet témájú médiaállományokat.

Irodalom

  • Thomas S. Kuhn (1996). The Structure of Scientific Revolutions (3rd ed.). University of Chicago Press. ISBN 0226458075
  • Howard Margolis (2002). It Started with Copernicus. New York: McGraw-Hill. ISBN 0 07 138507 X
  • Joseph Needham. Science and Civilisation in China. Multiple volumes (1954–2004)
  • Bertrand Russell (1945). A History of Western Philosophy: And Its Connection with Political and Social Circumstances from the Earliest Times to the Present Day. New York: Simon and Schuster
  • Leonard C. Bruno (1989), The Landmarks of Science. ISBN 0 8160 2137 6
  • John L. Heilbron, ed., The Oxford companion to the history of modern science (New York: Oxford University Press, 2003)
  • George Rousseau and Roy Porter, eds., The Ferment of Knowledge: Studies in the Historiography of Science (Cambridge: Cambridge University Press, 1980). ISBN 052108718X
  • Caroline L. Herzenberg. 1986. Women Scientists from Antiquity to the Present Locust Hill Press ISBN 0 933951 01 9
  • Vekerdi László: "A Tudománynak háza vagyon". Reáliák a régi Akadémia terveiben és működésében; MATI–Egyesület, Piliscsaba–Bp., 1996 (Magyar tudománytörténeti szemle könyvtára)
  • Gazda István: Magyar tudománytörténet. Jegyzet a felsőoktatási intézmények hallgatói számára; Magyar Tudománytörténeti Intézet, Piliscsaba, 1997
  • Ernst Peter Fischer: Arisztotelész, Einstein és a többiek. Kis tudománytörténet portrékban elmesélve; ford. Rónaszegi Éva, Csokonai Attila; Saxum, Bp., 1998
  • A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. Tudománytörténeti konferencia a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban Apáczai Csere János Enciklopédiája elkészültének 350. évfordulója tiszteletére; szerk. W. Nagy Ágota; Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2003
  • Értelem és történelem; szerk. Fehér Márta, Zemplén Gábor, Binzberger Viktor; L'Harmattan, Bp., 2006 (Tudománytörténet és tudományfilozófia)
  • Rosta István: A magyar tudománytörténet nagy eseményei. Válogatás és vázlat rövid foglalatban; Szt. György, Bp., 2007 (Szent György könyvek)
  • Forráskutatás, forráskiadás, tudománytörténet. Budapest, 2008. április 17-18.; szerk. Korompay Klára; MNYT, Bp., 2009 (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai)
  • Szemrád Emil: Tudománytörténet. Jegyzet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói számára; PoliPrint, Ungvár, 2009 (Rákóczi-füzetek)
  • Határmunkálatok a tudományban; szerk. Kutrovátz Gábor, Láng Benedek, Zemplén Gábor; L'Harmattan, Bp., 2010 (Tudománytörténet és tudományfilozófia)
  • Alexandre Koyré: Tanulmányok a tudományos gondolkodás történetéről; ford. Szigeti Csaba; L'Harmattan–SZTE Filozófia Tanszék, Bp.–Szeged, Bp., 2010 (Rezonőr)
  • Mit ér a tudós, ha magyar? Gazda István tudománytörténésszel beszélget Mezei Károly; Kairosz, Bp., 2014 (Magyarnak lenni)
  • Forráskutatás, forráskiadás, tudománytörténet II.; szerk. Korompay Klára; MNYT, Bp., 2014 (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai)
  • Vásárhelyi Tamás: Tudós természetábrázolók. Herman Ottótól a digitális képalkotásig; Magyar Természettudományi Múzeum, Bp., 2014
  • Hargittai István: Eltemetett dicsőség avagy Hogyan tették a szovjet tudósok szuperhatalommá a Szovjetuniót; ford. Silberer Vera; Akadémiai, Bp., 2014
  • Hangay György: A természettudomány úttörői. Arisztotelésztől napjainkig; EX-BB, Bp., 2015
  • Neveléstudomány és tudományos elit a 20. század második felében; szerk. Németh András, Biró Zsuzsanna Hanna, Garai Imre; Gondolat, Bp., 2015
  • Steven Weinberg: A világ megismerése. Hogyan alakult ki a modern természettudomány; ford. Both Előd; Akkord, Bp., 2016
  • William Bynum: A tudomány rövid története; ford. Boross Anna; Kossuth, Bp., 2016
  • Utak és tévutak az '50-es évek tudománypolitikájában; szerk. Bartha Elek; DE, Debrecen, 2017
  • Héjjas István: Isten veled, materializmus! Tényleg az anyag irányítja a világot? Mit mond erről a tudomány, a vallás, a filozófia?; Eötvös, Bp., 2017
  • Leonard Mlodinow: Az emberi gondolkodás rövid története; ford. Both Előd; Akkord, Bp., 2018 (Talentum tudományos könyvtár)
  • Johannes Fried: Hány nap még a világ? A modern tudomány születése. A mai természettudományok kialakulása a középkori apokaliptikus gondolkodásból; ford. Lénárt Tamás; Atlantisz, Budapest, 2022 (A kútnál)

Weboldalak

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

В Википедии есть статьи о других людях с такой фамилией, см. Королёв; Королёв, Андрей.Андрей Андреевич Королёв Дата рождения 17 (30) октября 1911 Дата смерти 5 июля 1993(1993-07-05) (81 год) Страна  СССР Научная сфера прокатное производство и обработка металлов давлением Альма-матер МВ

 

Place in Indiana, United StatesTown of Georgetown, IndianaMain Street (SR 64)Location of Georgetown in Floyd County, Indiana.Coordinates: 38°18′0″N 85°58′15″W / 38.30000°N 85.97083°W / 38.30000; -85.97083CountryUnited StatesStateIndianaCountyFloydArea[1] • Total2.19 sq mi (5.68 km2) • Land2.18 sq mi (5.64 km2) • Water0.02 sq mi (0.05 km2)Elevation[2]755 ft ...

 

Weaponry used by the U.S. Marine Corps This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (February 2009) (Learn how and when to remove this template message) This is a list of weapons used by the United States Marine Corps: Weapons used The basic infantry weapon of the United States Marine Corps is the M27 Infantry Automatic Rifle. Suppressive fire is provided b...

Hutan belantara Gunung Palung Taman Nasional Gunung Palung (TNGP) adalah taman nasional yang terletak di Kabupaten Kayong Utara dan Kabupaten Ketapang, Kalimantan Barat. Sejarah Kawasan hutan ini mula-mula dilindungi pada tahun 1937 sebagai hutan cagar alam dengan luas 300 km².[1] Pada tahun 1981, luasnya jauh meningkat menjadi 900 km² dan mengalami kenaikan status menjadi suaka margasatwa, dan barulah pada tanggal 24 Maret 1990[1] berdasarkan Keputusan Menteri Keh...

 

Samuel PalmerSelf portrait, ca.1826LahirSamuel Palmer(1805-01-27)27 Januari 1805LondonMeninggal24 Mei 1881(1881-05-24) (umur 76)Redhill, SurreyKebangsaanBritishDikenal atasLukisan, cetakanKarya terkenalGarden in Shoreham,Gerakan politikThe Ancients Samuel Palmer RWS[1] (27 Januari 1805 – 24 Mei 1881) adalah seorang pematung sekaligus pelukis lanskap berkebangsaan Inggris. Dia juga seorang penulis yang produktif. Palmer adalah tokoh kunci dalam Romantisisme di Ingg...

 

Sylan Sylan vanuit het oosten Hoogte 1762 m Coördinaten 63° 1′ NB, 12° 12′ OL Ligging Grens Zweden en Noorwegen Gebergte Scandinavisch Hoogland Portaal    Aardwetenschappen Sylan (Samisch: Bealjehkh, Zweeds: Sylarna) is een bergmassief op de grens van Noorwegen en Zweden in de provincie Sør Trøndelag en het landschap Jämtland. Het hoogste punt, Storsylen, ligt op 1762 meter boven de zeespiegel. Ten zuidoosten van het massief ligt Helagsfjället en ten westen bevind...

The Military MuseumsLocation in CalgaryEstablished1990Location4520 Crowchild Trail SW, Calgary, AlbertaCoordinates51°00′50″N 114°07′01″W / 51.014°N 114.117°W / 51.014; -114.117DirectorDavid PeabodyWebsitethemilitarymuseums.ca The Military Museums is a reorganization of the former Museum of the Regiments in Calgary, Alberta, announced by Sophie, Countess of Wessex, on June 3, 2006.[1] The new museum comprises the former Museum of the Regiments as wel...

 

Tokyo setelah pengeboman besar-besaran pada malam tanggal 9 Oktober 1945, salah satu serangan udara yang paling merusak dalam sejarah militer. Pengeboman strategis adalah strategi militer dalam perang total yang bertujuan untuk mengalahkan musuh dengan cara melumpuhkan perekonomian dan mematahkan keinginan publik untuk berperang, bukannya dengan melumpuhkan angkatan perang mereka. Serangan ini adalah serangan sistematis yang terorganisir dari udara dengan menggunakan bom strategis, rudal jara...

 

British lawyer and Labour Party politician The Right HonourableThe Lord Stow HillPC QCFrank Soskice (middle) with Sven Arntzen (left) and Maurice Bourguin in The Hague, 1951Lord Privy SealIn office23 December 1965 – 6 April 1966Prime MinisterHarold WilsonPreceded byFrank PakenhamSucceeded byFrank PakenhamHome SecretaryIn office18 October 1964 – 23 December 1965Prime MinisterHarold WilsonPreceded byHenry BrookeSucceeded byRoy JenkinsShadow Home SecretaryIn office15 Fe...

Pour les articles homonymes, voir Équipe d'Argentine de football à la Copa América 1959. Équipe d'Argentine de football à la Copa América 1959 (Argentine) Fédération CONMEBOL Organisateur(s) Argentine Participation 23 Sélectionneur Guillermo Stábile Meilleur buteur Rubén Héctor Sosa (4) Équipe d'Argentine de football Équipe d'Argentine de football à la Copa América 1957 Équipe d'Argentine de football à la Copa América 1959 (Équateur) modifier  L'équipe d'Argentine de...

 

Music and musical traditions of Barbados Music of the Anglophone Caribbean Genres Benna Calypso Chutney Dancehall Dub Goombay Junkanoo Rake-and-scrape Ragga Rapso Reggae Ripsaw Rocksteady Scratch Ska Soca Spouge Steelpan Regional music Local forms Anguilla Antigua and Barbuda Bahamas Barbados Bermuda British Caribbean Caymans Grenada Montserrat St. Vincent and the Grenadines St. Kitts and Nevis Turks and Caicos UK Virgin Islands US Virgin Islands Other Anglophone islands Related areas Aruba a...

 

Kalasatama, sebuah quarter yang berada di wilayah Helsinki, Finlandia Quarter merupakan istilah yang merujuk pada bentuk pembagian wilayah administratif yang ada di wilayah perkotaan. Sebuah quarter telah memiliki batas - batas wilayah yang telah terdefinisikan secara resmi. Pembagian wilayah dalam bentuk ini biasanya dapat dijumpai seperti di negara Italia (Quartiere), Prancis (Quartier), Rumania (Cartier), Georgia (კვარტალი, k'vart'ali), Bulgaria (bahasa Bulgaria: ква...

Song by Russ featuring BIA Best on EarthSingle by Russ featuring Biafrom the album Shake the Snow Globe ReleasedOctober 17, 2019Length2:40LabelDiemonColumbiaSongwriter(s)Russell VitaleMatthew SamuelsJahaan SweetBianca LandrauJonathan SmithCraig LoveDonnell PrinceJamal GlazeLaMarquis JeffersonLawrence EdwardsProducer(s)Boi-1daSweetRuss singles chronology Old Days (2019) Best on Earth (2019) Give Up (2020) Bia singles chronology One Minute Run(2019) Best on Earth(2019) Free Bia (1st Day...

 

Limited English proficiency (LEP) is a term used in the United States that refers to a person who is not fluent in the English language, often because it is not their native language. Both LEP and English-language learner (ELL) are terms used by the Office for Civil Rights, a sub-agency of the U.S. Department of Education. According to data collected from the U.S. Census Bureau and Census Bureau American Community Survey (ACS) data, LEP individuals accounted for 9% of the U.S. population over...

 

Village development committee in Seti Zone, NepalKanda, Bajura काण्डVillage development committeeCountry   NepalZoneSeti ZoneDistrictBajura DistrictPopulation (1991) • Total2,741 • ReligionsHinduTime zoneUTC+5:45 (Nepal Time) Kanda, Bajura is a village in Bajura District in the Seti Zone of north-western Nepal. At the time of the 1991 Nepal census it had a population of 2,741 and had 484 houses in the village.[1] Bajura's Historica...

Israeli jurist Alfred Witkon (Hebrew: אלפרד ויתקון; February 23, 1910 – May 20, 1984) was an Israeli jurist who served as a judge on the Supreme Court of Israel.[1][2] Biography Witkon was born to a wealthy Jewish family in Berlin, Germany. He studied law at the University of Berlin, University of Bonn, and the University of Freiburg, from which he earned a JD. He immigrated to Mandatory Palestine in 1935. His two brothers also immigrated to Palestine. He settled ...

 

Former and proposed regions of Australia This article is about former or proposed entities known as North Australia. For northernmost regions of Australia in general, see Northern Australia. North Australia can refer to a short-lived former British colony, a former federal territory of the Commonwealth of Australia, or a proposed state which would replace the current Northern Territory. Colony (1846–1847) A colony of North Australia existed briefly after it was authorised by letters patent ...

 

The Asian American and Pacific Islander Policy Research Consortium (AAPIPRC) focuses on critical policy issues facing the Asian American and Pacific Islander communities. Conceived of as part of the White House Executive Order 13515 (2009) (Increasing Participation of Asian Americans and Pacific Islanders in Federal Programs)[1] the consortium supports, promotes, and conducts applied social science and policy research.[2] In addition, Professor Paul M. Ong proposed two courses...

Swiss hotel management company Mövenpick Hotels & ResortsTypeSubsidiaryIndustryHospitality, TourismFoundedZurich, Switzerland (1973)FounderUeli PragerHeadquartersBaar (ZG), SwitzerlandNumber of locations83 hotelsArea servedEurope, Africa, Middle East and AsiaKey peopleOlivier Chavy, CEOProductsBusiness/Leisure Hotels, ResortsRevenueCHF978.800 Million (2015)Number of employees>16,000ParentAccorWebsitewww.movenpick.com/en/ Mövenpick Resort Kuredhivaru Maldives in Noonu Atoll, Maldives ...

 

cesarska i królewska Marynarka WojennaKaiserliche und Königliche Kriegsmarine Historia Państwo  Austro-Węgry Sformowanie 1867 Rozformowanie 1920 Tradycje Nadanie sztandaru 1869 Dowódcy Pierwszy Wilhelm von Tegetthoff Ostatni Miklós Horthy Działania zbrojne I wojna światowa Organizacja Rodzaj sił zbrojnych marynarka wojenna 1914 Skład 4 drednoty9 przeddrednotów4 pancerniki obrony wybrzeża3 krążowniki pancerne6 lekkich krążowników30 niszczycieli36 torpedowców6 okrętów p...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!