Tihanyi Miklós (színművész, 1880–1913)

Tihanyi Miklós
Portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1931)
Portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1931)
Született1880. január 10.
Budapest[1]
Elhunyt1913. május 11. (33 évesen)[2]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
SzüleiTihanyi Miklós
Foglalkozásaszínész
SírhelyeFiumei Úti Sírkert

SablonWikidataSegítség

Ifj. Tihanyi Miklós (Budapest, 1880. január 10.Budapest, 1913. május 11.) színész.

Életútja

Idősebb Tihanyi Miklós színész és Pecze Teréz fiaként született. 1900-ban gyakorlatosként kezdte meg színészi pályáját Relle Iván társulatában Pozsonyban. Innen 1902 tavaszán továbbállt, majd 1903 telén Balla Kálmán társulatában szerepelt Dél-Magyarországon. 1904 ősze és 1906 tavasza között Somogyi Károlynál játszott Nagyvárad, Gyula és Orosháza környékén. Vidéki színészkedés után felkerült a Vígszínház gárdájához, ahova Nagyváradról 1906 május havában szerződött. Első nagy, döntő sikerét Bródy Sándor Tanítónőjében aratta, a tanító szerepében. Humora száraz, mindig ízléses, művészi, orgánuma, beszédtechnikája egyformán pompás volt.

1913. május 11-én hunyt el, halála után a Kerepesi úti temetőbe temették, díszsírhelyre, ahol Faludi Gábor búcsúztatta. Síremlékét 1915. május 9-én leplezték; sírkövén Kiss Józsefnek a következő négysoros verse van bevésve: "Fakasztál mosolyt, könnyeket, Művész, ahogy tetszett neked. A játéknak im végeszakadt, A taps elfogyott, a könny maradt."

Fontosabb szerepei

  • Floretto (Hennequin–Veber: Riquette)
  • Boucherot (Bernard–Godfernaux: Gróf Hamlet)
  • Chantenau abbé (Feydeau: Osztrigás Mici)

Jegyzetek

Források

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!