Beecham a cégalapító nagyapának köszönhetően vagyonos családba született az angliai St Helens városában.[11] A szigetország lakóit megsegítő pirulákat előállító gyár bővülése után 1897-ben a család Liverpool-ba költözött. Beecham apai tanácsra az oxfordi Wadham College-ba iratkozik, majd egyetemi tanulmányait félbehagyva tovább folytatta zongora tanulmányait, szólista pályája egy kéz sérülése miatt lehetetlenné válik. Zeneszerzést tanul, tanárai Frederic Austin (Liverpool), Charles Wood (London) és Moritz Moszkowski (Párizs) voltak.[12]
Karmesterként Beecham autodidakta volt, első zenekarát, egy ad hoc együttest 1899-ben vezényelte, majd 1902-ben egy opera társulattal köt szerződést egy turnéra, zeneszerző tevékenységét abbahagyja és 1906-ban egy Londonban formálódó zenekarral köt új szerződést, majd kezdeti karmester próbálkozása után saját zenekart alapít.
1909-ben megalakította első saját együttesét, a Beecham Symphony Orchestra-t, egy szinte csak fiatal zenészekből álló zenekart.[13] 1910-től, immár apai támogatás mellett hol impresszáriója, hol karmestere a Covent Garden és az Őfelsége Színházában tartott opera előadásoknak, melyeken Bruno Walter és Percy Pitt volt az asszisztense.[14] Az első évadban 34 operát adtak elő, ezek között volt Richard Strauss két új operája, az Elektra és a Salome, valamint a OffenbachHoffmann meséi és J. Strauss: A denevér.
Beecham az angol közönség által ismeretlen darabok előadását támogatta, részben kortárs műveket, ill. addig a szigetországba el nem jutott operákat.
1911-ben és 1912-ben Szergej Gyagilev Orosz balettje a Beecham Symphony Orchestra-val mutatja be StravinskyPetruskáját a Covent Garden-ben majd a berlini Krolloper-ben is, a zenekart Beecham és Pierre Monteux vezényelte.[15]
Az 1913-as évadban R. Strauss: Rózsalovagját mutatják be a Covent Garden-ben és a Drury Lane ad otthont MuszorgszkijBorisz Godunov, a Hovanscsina, és Rimszkij-KorszakovRettegett Iván premierjéhez, a szólisták között volt Fjodor Saljapin is. 15 balett bemutatót tartanak Nyizsinszkij és Tamara Karszavina szerepléseivel,[16] és csak hat héttel a párizsi bemutató után tartották Stravinsky Tavaszi áldozat (Le sacre du printemps) londoni bemutatóját.[16]
Első világháború
Beecham törekedett az angliai zenei élet megsegítésére, vezényelt, anyagilag támogatta a Hallé Orchestra–t, a Londoni Szimfonikus Zenekart, és a Royal Philharmonic Society–t. 1915-ben megalakította saját opera társulatát a Beecham Opera Company-t. Apja 1917-ben bekövetkezett halála után örökölte a lovagi címet, és a család vagyona felett rendelkezett.
Covent Garden befektetés
Még 1914-ben, apai beleegyezéssel nagyszabású ingatlan vállalkozásba bonyolódott, a Covent Gardenhez tartozó ingatlanok megvásárlásával. A The Times az egyik legnagyobb ingatlan ügyletnek minősítette,[17] mely Beecham és testvére számára hosszú pereskedés után óriási veszteséggel zárult, az ingatlanokra bejegyzett jelzálog megszüntetésére hatalmas összeget fordítottak. Az ügy lezárulásával a Covent Garden ingatlan vagyon és az örökölt gyár közös céggé olvadt, melyben a meghatározó rész Thomas Beecham tulajdonába került.
Londoni Filharmonikus Zenekar
Hosszabb kihagyás után 1923-ban fordul újból a zenei élet felé. Londonban 1923. április 23-án a Royal Albert Hall zenekarából és a Londoni Szimfonikus Zenekarból felállt közös együttessel mutatja be Richard Strauss Hősi élet-ét.[18] A 20-as évek vége felé egy állandó rádiózenekart próbál a BBC-vel létrehozni, de az egyeztetések Beecham számára eredménytelenek voltak.[19] Így 1932-ben a fiatal Malcolm Sargent-tel közösen megalakítja a Londoni Filharmonikus Zenekart, melyet már a Queen’s Hallban 1932. október 7-én adott bemutatkozó koncert után a kritikusok világszintűnek tartottak. Az elkövetkező nyolc évben az LPO pusztán csak a Royal Philharmonic Society számára majdnem száz koncertet adott a Queen’s Hall-ban, valamint több mint 300 lemezt készített.[20]
Beecham elég ellentmondásos turnéra vitte a Londoni Filharmonikus Zenekart (LPO) 1936-ban, Valószínűleg joggal Kifogásolták, hogy náci propaganda célokra felhasználhatják koncertjeit, Beecham eleget tett a németek elvárásainak, nem játszotta MendelssohnSkót szimfóniáját, a berlini koncerten pedig Hitler is jelen volt.
II. világháború
1940-ben Ausztráliába utazik, majd Észak-Amerikába, elvállalja a Seattle Symphony Orchestra zenei igazgatói posztját, majd 1942-ben a New Yor-i Metropolitan vezető karmestere lesz korábbi asszisztense, Bruno Walter mellett, de mindezek mellett még 18 amerikai zenekar vendég karmestere is.[21]
Miután 1944-ben visszatért Angliába, együttműködése az immár önmagát fenntartó, önálló Londoni Filharmonikus Zenekarral Beecham számára nem volt elfogadható. Egy újabb zenekart alapított, a Royal Filharmonikus Zenekart.
Royal Filharmonikus Zenekar
Sir Thomas Beecham 1948-ban
A londoni bemutatkozó koncert 1946-ban nagy sikerrel zajlott, Beccham új zenekara megkapta az LPO és a Royal Philharmonic Society között kötött korábbi szerződéseket, jelentős gondot okozva ezzel korábbi zenekarának. Új együttese felvehette a „Royal” címet, majd ez az újonnan alapított Beecham zenekar is világ szintre emelkedett. Kortársai sajátos humorral Pillharmonic zenekarnak nevezték zenekarait, utalva a pirulákat gyártó, zenekarok alapítását részben megsegítő családi vállalkozásra.
Az angol zeneszerző Richard Arnell szerint Beecham jobban szeretett lemezeket készíteni, mint koncertezni: „Ahogy Beecham említette, a közönség a zenélés útjában áll”. Már az 1910-es évektől kezdett lemezfelvételeket készíteni, amikor a technikai körülmények még olyan kezdetlegesek voltak, hogy a hangfelvevő gramofon kürtjét egészen az egyes hangszerek közelébe kellett helyezni. Első ismert felvételét a HMV lemeztársasággal készítette 1915-ben, ezen Offenbach Hoffmann meséi és Johann Strauss A denevér hallható.
Beechamről és mondásairól számos anekdota kering, az egyik szerint:
“There are two golden rules for an orchestra: start together and finish together. The public doesn't give a damn what goes on in between.”
“Egy zenekar számára két aranyszabály van, egyszerre kezdeni és együtt befejezni a darabot, ami közte van az a közönséget egyáltalán nem érdekli.”
Könyvei
Thomas Beecham: John Fletcher (The Romanes Lecture for 1956). Oxford: Clarendon Press (1956). OCLC315928398
Thomas Beecham: A Mingled Chime – Leaves from an Autobiography. London: Hutchinson (1959). OCLC3672200
Ez a szócikk részben vagy egészben a Thomas Beecham című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.jpg)
