Poroszországban született. Halléban, majd Berlinben végezte tanulmányait és ezután Bécsben kezdett tanítani. Tanulmányi utat tett Párizsba és levéltári kutatásokat végzett külföldön. 1855-ben magántanár, 1857-ben rendkívüli és 1867-ben rendes tanár lett a bécsi egyetemen. 1867-ben azonfelül az Institut für österreichische Geschichtsforschung igazgatójává tették. Ebben az állásban kitűnő sikerrel avatta be tanítványait a történelmi kritika és a történelmi segédtudományok titkaiba.[5] A Magyar Tudományos Akadémia 1887-ben választotta kültagjává. 1892-ben nyugalomba vonult, de a Rómában alapított Istituto austriaco di studi storicinak igazgatóságát megtartotta. 1884-ben a császár lovaggá, 1889-ben pedig az urak házának tagjává tette. 1887-ben megkapta a Pro litteris et artibus érdemrendet. A diplomatika úttörője, az írás és stílusjegyek vizsgálatával gazdagította az kutatások fegyvertárát.
A Monum. Germaniae vállalatnak Diplomata osztályában kiadta az I. Konrád idejétől kezdve III. Ottóig terjedő köteteket (Hannover, 1879-94). Megalapítója és egyik szerkesztője a Mittheilungen des Instituts für österr. Geschichtsforschung című folyóiratnak (Innsbruck, 1880 s köv.).
Nevezetesebb művei
Monumenta graphica medii aevi ex archivis et bibliothecis imperii Austriaci collecta (Bécs, 1858-82, 10 füzet)
Schrifttafeln aus dem Nachlass von U. F. von Kopp (uo. 1870)
Beiträge zur Diplomatik (8 kötet, uo. 1861-83)
Acta regum et imperatorum Carolinorum (2 kötet, 1872)
Zur Geschichte des Konzils von Trient (uo. 1872)
Alcuinstudien (uo. 1875)
Über Kaiserurkunden in der Schweiz (Zürich, 1877)
Kaiserurkunden in der Schweiz (Zürich, 1877)
Kaiserurkunden in Abbildungen (Sybellel együtt, 11 füzet, Berlin, 1880-91)
Das Privilegium Otto's I. für die römische Kirche (Innsbruck, 1883)
Liber diurnus Romanorum pontificum (Bécs, 1889)
Prolegomena zum Liber diurnus (2 füzet, uo. 1889)
Diplomi imperiali e reali delle cancellarie d'Italia (Cipollával, Róma, 1892 s köv.)
