Tallium(III)-oxid

Tallium(III)-oxid[1]
Tallium(III)-oxid
Más nevek	tallium-trioxid, tallium-szeszkvioxid
Kémiai azonosítók
CAS-szám	1314-32-5
PubChem	9804116
ChemSpider	7979876
EINECS-szám	215-229-3
SMILES [O-2].[O-2].[O-2].[Tl+3].[Tl+3]
InChIKey	LPHBARMWKLYWRA-UHFFFAOYSA-N
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet	Tl2O3
Moláris tömeg	456.76 g/mol
Megjelenés	nagyon sötét, közel fekete színű
Sűrűség	10.19 g/cm³, szilárd (22 °C)
Olvadáspont	717 °C
Forráspont	875 °C (bomlik)
Oldhatóság (vízben)	oldhatatlan
Kristályszerkezet
Kristályszerkezet	köbös[2]
Tércsoport	Ia-3, No. 206
Veszélyek
EU osztályozás	nincs osztályozva
NFPA 704	0 4 0
LD50	44 mg/kg (szájon át, patkány)
Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak.

A tallium(III)-oxid tallium és oxigén alkotta kémiai vegyület. A természetben előforduló ásványának neve avicennit.^[3] Kristályszerkezete a mangán(III)-oxidéhoz hasonló. Fémes, áram- és hővezető képessége magas, n típusú félvezető, emiatt felhasználják napelemekben.^[4][5] A vegyület gyakorlati alkalmazásakor mindig figyelembe kell venni a tallium mérgező jellegét. A levegő páratartalmával vagy savakkal közvetlenül érintkezve mérgező talliumvegyületek keletkezhetnek.

Gyártása

Olyan lúgos kémhatású oldat oxigénnel vagy hidrogén-peroxiddal való reakciójában, amelyben a tallium oxidációs száma +1, tallium(III)-oxid keletkezik. Egy másik előállítási módja, amikor kálium-hidroxid vizes oldatában klórral oxidálják a tallium(I)-nitrátot.^[6]

${\displaystyle \mathrm {2\ TlNO_{3}+6\ KOH+2\ Cl_{2}\longrightarrow Tl_{2}O_{3}+2\ KNO_{3}+4\ KCl+3\ H_{2}O} }$

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Thallium(III) oxide című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

1. szerk.: Weast, Robert C.: CRC Handbook of Chemistry and Physics, 62nd, Boca Raton, FL: CRC Press, B156. o. (1981. december 7.). ISBN 0-8493-0462-8 
2. Otto H.H., Baltrasch R., Brandt H.J. (1993). „Further evidence for Tl3+ in Tl-based superconductors from improved bond strength parameters involving new structural data of cubic Tl2O3”. Physica C 215 (1-2), 205. o. DOI:10.1016/0921-4534(93)90382-Z. 
3. http://www.handbookofmineralogy.org/pdfs/avicennite.pdf Archiválva 2015. szeptember 24-i dátummal a Wayback Machine-ben Handbook of Mineralogy
4. Phillips R. J., Shane M. J., Switzer J. A. (1989). „Electrochemical and photoelectrochemical deposition of Thallium(III) Oxide thin films”. Journal of Materials Research 4 (04), 923. o. DOI:10.1557/JMR.1989.0923. 
5. D. Berry, R. T. Holm, R. L. Mowery, N. H. Turner, and M. Fatemi (1991). „Thallium(III) Oxide by Organometallic Chemical Vapor Deposition”. Chemistry of Materials 3 (1), 72–77. o. DOI:10.1021/cm00013a019. 
6. Anthony John Downs: Chemistry of aluminium, gallium, indium, and thallium, S. 286; ISBN 978-0751401035