A tűzfegyver[1] olyan lőfegyver, amely a lövedék kilövéséhez szükséges energiát valamilyen hőfejlődéssel járó kémiai folyamat (égés, vagy robbanás) révén nyeri. Az ekkor keletkező magas hőmérsékletű, nagy térfogatigényű gáz fejti ki a lövedékre azt a tolóerőt, ami a fegyverből vagy fegyverről való kilövéshez szükséges. A lövedék ki- vagy lelövéséhez szükséges hőenergiát az erre kifejlesztett lőpor ún. gyorségése (másik nevén lobbanása), illetve egyéb folyékony, vagy szilárd halmazállapotú hajtóanyag kémiai reakciója szolgáltatja. A régi tűzfegyverekben ehhez különféle összetételű fekete lőport használtak, a modern tűzfegyverekben pedig füstmentes lőport, korditot, vagy más robbanóanyagot, hajtóanyagot alkalmaznak.
A tűzfegyvereket alkalmazó haderőnemek gyűjtőneve a tüzérség (szárazföldi, tengeri, légi).
Története
Egy régi ágyú metszeti képe: 1. gyújtólyuk és felporzó lőpor, 2. lőpor, 3. fojtás, 4. lövedék, 5. fojtás.
ismétlő: Amellyel töltény fegyverbe helyezése nélkül a fegyverrel egymás után legalább két lövés leadható.
öntöltő (félautomata): Az ismétlő fegyver definíciója, kiegészítve azzal, hogy két lövés leadása között kizárólag az elsütőbillentyű működtetésére van szükség.
önműködő (automata), köznyelvén gépfegyver: Az öntöltő fegyver definíciója, kiegészítve azzal, hogy a fegyver az elsütőbillentyű folyamatos működtetésének időtartamán belül (vagy a tár kiürüléséig) folyamatosan tüzel. A folyamatos tüzelés maximális időtartamát a tűzgyorsaság és a tárkapacitás együttesen határozzák meg.
Megjegyzés: A félautomata, de nem automata fegyverek elsütőbillentyűjének egyszeri működtetésére a fegyver egy töltényt tüzel.
Jegyzetek
↑Magát a szót a magyar nyelvben valószínűleg a 19. század végétől-a 20. század elejétől alkalmazzuk. Almásy László az 1943-ban írt Rommel seregénél Líbiában című könyvében használja.
