Területén 1020 m magasságban a puhói kultúra népének erődfalakkal megerősített településének nyomaira bukkantak.
Az első vadászlakot 1884-ben Weszter Pál jómódú gazda építette itt, majd 1888-ban három turistaházat építettek mellé. Ekkor említik először „Széplak” néven; a szlovák Polianka kis erdei tisztást jelent. Híres szanatóriumát 1902-ben dr. Guhr Mihály alapította, melyben kezdetben a tüdőbajban szenvedő embereket gyógyított. 1920-ig Szepes vármegyeSzepesszombati járásához tartozott.
1925-től az új épület megépítésével asztmás és Basedow-kóros betegeket is fogadott.
1947-ig Gerlachfalvához tartozott, akkor Ótátrafüredhez csatolták, 1999-óta pedig Magastátra város része. Lakossága főleg a tátrai idegenforgalomból él.