1941-ben megnősült, felesége Román Anna volt, aki orvosi és tudományos munkájában mindvégig támogatta. Házasságuk élete végéig tartott.
A második világháború alatt munkaszolgálatot teljesített, 1944–1947 között szovjet hadifogságban volt.
Szakmai tevékenysége
1949-ben nevezték ki a Fejér Megyei Kórház belgyógyász főorvosává. 1961-ig e beosztásban dolgozott, 1961-től haláláig a BM Központi Kórház belgyógyász főorvosa volt.
Már orvostanhallgató korától foglalkozott a vérképző rendszer élet- és kórtanával. Szigorló orvos korában tudományos pályázatot nyert „A vér alakos elemeinek fejlődése” című dolgozatával. A kandidátusi fokozatot 1959-ben kapta meg „A lymphás reakció” című értekezéséért.
Ennek a munkának a továbbfejlesztése vezetett el „A lymphásszervek in vivo stimulálása és reakciói” című disszertációjához, amelynek megírása és megvédése az orvostudományok doktora címet jelentette 1971-ben.
(Lymphás szervek alatt a nyirokszövetek értendők, amelyeknek döntő szerepük van a szervezet védekező mechanizmusában, a cytolológia pedig az emberi szervezetből vett anyagminták mikroszkópos vizsgálatát jelenti.)
A disszertáció, melyet húsz éves a mindennapi kórházi munka mellett folytatott kutatás előzött meg, elősegíti az élő szervezet védekezése, immunológiai védettsége kérdéseinek tisztázását, közvetve a szervátültetések és a fehérvérűség problémáihoz is elvezet.
Kora nemzetközi tudományos életében jelentős szerepet játszott, több neves hematológussal intenzív munkakapcsolatot alakított ki, szaklapokban rendszeresen publikált, a külföldi és magyar hematológiai konferenciák rendszeres résztvevője volt. Ez lehetőséget adott arra, hogy megismerje a legfrissebb eredményeket és beszámoljon saját munkájáról.
Kórházi munkája és tudományos tevékenysége mellett orvosok generációját nevelte, akik közül később néhányan orvosként (mint pl. Dr. Izsó József és Dr. Lux Árpád) a magyar egészségügyben jelentős szerepet játszottak.
