A Szent Mihály-templomotV. Vilmos bajor herceg alapította a mellette levő jezsuita kollégiummal együtt. Az alapkőletétel 1583-ban volt. A torony leomlása után a herceg a holland Friedrich Sustrist bízta meg a templom felépítésével. 1597-ben ünnepélyesen fölszentelték az templomot. A második világháborúban komoly károkat szenvedett. 1946-1947-ben állították helyre.
Az impozáns homlokzatot 1972-ben renoválták. A két főkapu között áll Mihály arkangyal bronzszobra, amint lándzsájával győzedelmeskedik a sárkány képében megjelenő gonoszon. Az alak Hubert Gerhard munkája (1592). Az emeletek és az orom többi kis fülkéjében az alapító V. Vilmos és wittelsbachi őseik láthatóak. A legfelső fülkében Krisztus, a Megváltó szobra áll. A belső terem annak idején építészeti szenzáció volt. Mind az idáig csak a gótika magasba szökő, pilléreken nyugvó boltíves hajóit ismerték, most már egy 20 méter széles, dongaboltozattal fedett hatalmas reneszánsz terem kápráztatta el a hívőket. Csak a római Szent Péter-bazilika dicsekedhetett még hasonló méretekkel.
A boltozatot díszítő kazettás stukkó (Hubert Gerhard) a háborúban elpusztult, de 1981-ben helyreállították. A főoltárt 1586 és 1589 között alkotta Wendel Dietrich. Az oltárkép Christoph Schwarz munkája.
Josef H. Biller, Hans Peter Rasp: München, Kunst & Kultur. 2004 München. ISBN 3-7787-5125-5
Egert-Romanowska, Joanna, Malgorzata Omilanowska. Germany. London: Dorling Kindersley (2001. január 7.). ISBN 0 7513 0888 9
Nohbauer, Hans. Munich City of the Arts. Munich: Hirmer Verlag (1994. január 7.). ISBN 3 7774 6250 0
További információk
Johannes Terhalle: … ha della Grandezza de padri Gesuiti. Die Architektur der Jesuiten um 1600 und St. Michael in München. Reinhold Baumstark. München: Hirmer. 1997. 83–146. o. = Rom in Bayern. Kunst und Spiritualität der ersten Jesuiten. Katalog zur Ausstellung des Bayerischen Nationalmuseums München, 30. April bis 20. Juli 1997, ISBN 3-7774-7600-5
Klaus Gallas: München. Von der welfischen Gründung Heinrichs des Löwen bis zur Gegenwart: Kunst, Kultur, Geschichte. Köln: DuMont. 1979. ISBN 3-7701-1094-3
Eckhard Leuschner: Propagating St. Michael in Munich: the new Jesuit church and its early representations in the light of international visual communications. Szerk. Elisabeth Oy-Marra und Volker R. Remmert. Berlin: Akademie Verlag. 2011. 177–202. o. = Le monde est une peinture. Jesuitische Identität und die Rolle der Bilder, ISBN 978-3-05-004636-5