Szász Néppárt

Szász Néppárt
Adatok
Utolsó vezetőCarl Wolff

Alapítva1876.
Feloszlatva1890. június 17.
UtódpártSzabadelvű Párt
SzékházNagyszeben
PártújságSiebenbürgisch-Deutsches Tageblatt

Ideológiaaz erdélyi szászok érdekképviselete
dualizmus-ellenesség

A Szász Néppárt egy etnikai alapon szerveződő politikai párt volt a történelmi Magyarország területén, Erdélyben. Értelemszerűen a tagjai erdélyi szászok voltak. Ugyan sohasem valósították meg, de szélesebb értelemben a teljes magyarországi németajkú kisebbség (svábok, cipszerek, heidebauerek stb.) pártja kívántak lenni.

Leírása

A Szász Néppárt az 1876-os vármegyerendezés hatására alakult, mely feldarabolta az addig kvázi egységes, de jogilag kilenc székből álló Királyföldet négy újonnan alakított vármegye között. A területrendezéssel nem csak a több évszázados addigi politikai berendezkedés szűnt meg, hanem számos kollektív előnyt és kiváltságot is elvesztettek, hisz az új megyéken belül az erdélyi szászok kivétel nélkül jelentős kisebbségbe kerültek. Vagyis a szászok évszázadokig fennálló területi és kulturális autonómiája szűnt meg az új vármegyék kialakításával.

A „természetszerűleg” ellenzéki párt kezdettől fogva két nagy frakcióra bomlott. A „zöldek”, főként fiatal, németországi egyetemet végzett politikusok és újságírók a pángermanizmus jegyében mindvégig a mindenkori magyar és osztrák kormányok ellen voltak és élesen követelték elképzeléseik valóra váltását (pl. Királyföld területi autonómiáját), ellenben a „feketék”, vagyis a főként az idősebb generációt képviselő szász közszereplők a Friedrich Bömches által kijelölt utat követve bizonyos mértékig mindig támogatták a magyar kormányzati politikát, ettől remélve a változást és a korban kibontakozó magyarosítási politika enyhülését, megszűnését.

A két frakció végül 1890. június 17-én szakított egymással, mely napon a Nagyszebenben tartott hétszáz fős „Sachsentag” jóváhagyta az addigi politikai irányvonal módosítását és elfogadta a dualizmust, az új nemzetiségi törvényt, valamint az egységes magyar nemzetállam gondolatát is, majd a párt („fekete”) tagjai csoportosan beléptek a Szabadelvű Pártba. A „zöldek” ugyan nem követték őket, de a politizálással sem hagytak fel, azonban új pártot sem alapítottak; a korabeli kifejezéssel élve „párton kívüli szász programmal” indultak a későbbi országgyűlési és helyhatósági (azaz önkormányzati) választásokon.

A zöldek ekkortájt kapták a zöldfülűből rövidített „zöld” gúnynevet, ami arra utalt, hogy a „frakció” főként fiatalokból állt (vezetőjük, Karl Lurtz 1864-ben született, tehát mindössze húszas évei közepén-végén járt) és a „feketék” is, mintegy viszonzásképp, akik egyébként magukat a „mérsékelt” jelzővel illették.

A Szász Néppárt beolvadásáért cserébe az erőszakos magyarosító politika legismertebb képviselőit, Bethlen Gábort és Bánffy Dezsőt is leváltották, majd Szeben vármegye élére és egyben a szász ispáni székbe Gustav Thälmann ismert szász jogvédőt nevezték ki. Rajta kívül még Bausznern Guidó került főispáni székbe, aki Fogaras vármegye első embere lett 1891-ben (noha a megyében a németajkúak aránya akkoriban 3,5% körül volt csupán). Ezeken felül több törvényt is hoztak, vagy módosítottak valamely mértékben a javukra, de az új közigazgatási (és a vele járó politikai) rendszer megmaradt.

A „zöld” szászok később kivétel nélkül támogatták Erdély és Románia egyesítését, ettől remélve egy autonóm, vagy akár független Királyföld létrejöttét, de számításuk nem jött be; a háború végeztével a magyarosító politikát a jóval erőszakosabb románosító váltotta fel.

Források

Read other articles:

DeliveryPoster promosiSpace DeliveryHangul딜리버리 Alih Aksara yang DisempurnakanDillibeoliArtiDelivery Express GenreAction-comedySutradaraBang Jin-hyun[1]PemeranCho Mi-yeonLee Tae-vinNegara asalKorea SelatanBahasa asliKoreaProduksiDurasi80 menitRumah produksiGyeonggi-do Co., Ltd.RilisJaringan asliYouTubeIPTVRilis asli12 November 2021 (2021-11-12) Delivery (Hangul: 딜리버리; RR: Dillibeoli; secara harfiah Delivery Express) adalah seri web laga komedi...

 

Upazila in Rangpur Division, BangladeshBiral বিরলUpazilaBiralLocation in BangladeshCoordinates: 25°38′N 88°32′E / 25.633°N 88.533°E / 25.633; 88.533Country BangladeshDivisionRangpur DivisionDistrictDinajpur DistrictArea • Total352.16 km2 (135.97 sq mi)Population (1991) • Total204,420 • Density580/km2 (1,500/sq mi)Time zoneUTC+6 (BST)WebsiteOfficial Map of Biral Biral Upazila Map Biral (Be...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (ديسمبر 2021) دور السيداتمعلومات عامةالصنف الفني فيلم أكشن — فيلم وثائقي — فيلم رياضة تاريخ الصدور 2012 اللغة الأصلية الفرنسية — الولوفية البلد السنغالفرنسا الطاقمالمخ...

Toshio Furukawa古川登志夫Lahir16 Juli 1946 (umur 77) Ohira, Prefektur TochigiPekerjaanSeiyū, aktor, narator, playwright, gitarisSuami/istriShino Kakinuma Toshio Furukawa (古川 登志夫code: ja is deprecated , Furukawa Toshio, lahir 16 Juli 1946) adalah seorang pengisi suara, aktor dan narator asal Jepang. Dia dikenal dengan peran-perannya dari serial anime sebagai Ataru Moroboshi dalam serial Urusei Yatsura, sebagai Kagege dalam Sersan Keroro, sebagai Kai Shiden dalam serial Mob...

 

When cases are heard without going through lower courts This article is part of a series on theSupreme Courtof the United States The Court History Procedures Nomination and confirmation Judiciary Committee review Demographics Ideological leanings of justices Lists of decisions Supreme Court building Current membership Chief Justice John Roberts Associate justices Clarence Thomas Samuel Alito Sonia Sotomayor Elena Kagan Neil Gorsuch Brett Kavanaugh Amy Coney Barrett Ketanji Brown Jackson Retir...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada April 2016. Shiawase no Jikan幸せの時間 MangaPengarangYasuyuki KunitomoPenerbitFutabashaImprintAction ComicsTerbit1997 – 2001 Drama televisiSaluranasliFuji TVTayang 5 November 2012 – Desember 2012  Portal anime dan manga Shiawase no Jikan (幸せの

Готторпське питання дансько-німецькі конфлікти Гольштейн і Ольденбург (1789)Гольштейн і Ольденбург (1789) Дата: 1581—1773 Місце: Шлезвіг-Гольштейн Результат: Шлезвіг-Гольштейн — до Данії; Ольденбург і Дельменгорст — до Гольштейну Сторони Данія Гольштейн Росія Командувачі Ольде

 

Archeryat the Games of the XXXIII OlympiadVenueLes InvalidesDates25 July – 4 August 2024No. of events5Competitors128 (64 men and 64 women)← 20202028 → Archery at the2024 Summer OlympicsList of archersQualificationIndividualmenwomenTeammenmixedwomenvte The archery competitions at the 2024 Summer Olympics in Paris are scheduled to run over a seven-day period, from 25 July to 4 August, at Les Invalides.[1][2] 128 archers (64 for each gender) will compete a...

 

PT Five JackJenis usahaPrivateJenis situsE-commerceBahasaIndonesia, InggrisDidirikanJuli 2014; 9 tahun lalu (2014-07)MarkasJakarta, IndonesiaWilayah operasiIndonesia, Singapura, Malaysia, FilipinaPendiriFive JackSektorInternetJasaEscrowSitus webitemku.comDaftar akunDiperlukan untuk menjual atau membeliPT Five Jack adalah adalah perusahaan rintisan Indonesia yang bergerak di bidang gaming yang mengoperasikan Itemku. Perusahaan ini merupakan anak usaha dari Five Jack Co Ltd, perusahan asal...

Canadian journalist Jonathan KayBornJonathan Hillel Kay1968 (age 54–55)Montreal, Quebec, CanadaEducationMcGill University (BEng, MEng)Yale University (JD)OccupationsJournalistlawyerSpouseJennifer GoodParentBarbara Kay (mother) Jonathan Hillel Kay (born 1968) is a Canadian journalist. He was the editor-in-chief of The Walrus (2014–2017), and is a senior editor of Quillette.[1] He was previously comment pages editor, columnist, and blogger for the Toronto-based Canadian dai...

 

الكلية البحرية الدولة  اليمن الإنشاء 1983 م الولاء القوات المسلحة اليمنية النوع كلية الدور تعليمي جزء من القوات البحرية اليمنية المقر الرئيسي الحديدة مناطق العمليات الجمهورية اليمنية تعديل مصدري - تعديل   الكلية البحرية (اليمن) هي كلية عسكرية تعليمية يمنية، تتبع وزارة ...

 

この記事には複数の問題があります。改善やノートページでの議論にご協力ください。 出典がまったく示されていないか不十分です。内容に関する文献や情報源が必要です。(2023年8月) 独立記事作成の目安を満たしていないおそれがあります。(2023年8月)出典検索?: 太子町立龍田小学校 – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii · J-STAGE · ...

Thai television show School RangersThaiรถโรงเรียน School Rangers GenreVariety showGame showPresented byAtthaphan PhunsawatHarit CheewagaroonNachat JuntapunWachirawit RuangwiwatKorapat KirdpanTanutchai WijitwongthongThitipoom TechaapaikhunWeerayut ChansookTawan VihokratanaLeo SaussayJumpol AdulkittipornNawat PhumphotingamKanaphan PuitrakulPirapat WatthanasetsiriSahaphap WongratchCountry of originThailandOriginal languageThaiNo. of episodes297 (as of 2 December 2023)Producti...

 

Pour les articles homonymes, voir EPI. L’épi artificiel est un instrument privilégié de rectification des berges : ici la rivière de Ruhr entre Hattingen et Bochum. Depuis 1850, plus de 750 ouvrages de navigation (épis, chevrettes et duits)[1] ont été construits sur la Loire entre les Ponts-de-Cé et Nantes. Au XXIe siècle, des opérations de remodelage de ces murets de pierre, voire de démolition, visent à faire retrouver au fleuve son cours naturel et à renforcer la b...

 

Late 3rd century BC Carthaginian noblewoman For other uses, see Sophonisba (disambiguation). The Death of Sophonisba, by Giambattista Pittoni (1730s) Sophonisba (in Punic,

Selat Lintah adalah selat yang memisahkan Pulau Komodo dari Pulau Rinca. Selat ini, sebagaimana selat-selat lainnya di antara Pulau Sumbawa dan Pulau Flores, memiliki arus yang deras yang bergerak dari Samudra Pasifik ke Samudra Hindia. Selat Lintah berada di dalam wilayah Taman Nasional Komodo. Artikel bertopik geografi atau tempat Indonesia ini adalah sebuah rintisan. Anda dapat membantu Wikipedia dengan mengembangkannya.lbs

 

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article includes a list of references, related reading, or external links, but its sources remain unclear because it lacks inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (January 2017) (Learn how and when to remove this template message)This article needs additional citations for verificatio...

 

This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: Peshmerga film – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2016) 2016 French filmPeshmergaTheatrical posterDirected byBernard-Henri LévyRelease date 20 May 2016 (2016-05-20) (Cannes) Running time92 minutesCountryFr...

1997 single by Shania Twain Don't Be Stupid redirects here. For the Himiko Kikuchi album, see Himiko Kikuchi. Don't Be Stupid (You Know I Love You)Single by Shania Twainfrom the album Come On Over B-sideYou've Got a WayIf It Don't Take TwoMan! I Feel Like a Woman!(If You're Not in It for Love) I'm Outta Here!ReleasedNovember 11, 1997 (1997-11-11)StudioMasterfonics (Nashville, Tennessee)GenreCountry pop (original album version)dance-pop (dance mix single video edit)Length3:35 (o...

 

Zolertine Names IUPAC name 1-Phenyl-4-[2-(tetrazol-5-yl)ethyl]piperazine Identifiers CAS Number 4004-94-8 Y 3D model (JSmol) Interactive image ChemSpider 22131 PubChem CID 23669 UNII EMD433OT6A Y InChI InChI=1S/C13H18N6/c1-2-4-12(5-3-1)19-10-8-18(9-11-19)7-6-13-14-16-17-15-13/h1-5H,6-11H2,(H,14,15,16,17)Key: XTTHMUYLNLEJRS-UHFFFAOYSA-NInChI=1/C13H18N6/c1-2-4-12(5-3-1)19-10-8-18(9-11-19)7-6-13-14-16-17-15-13/h1-5H,6-11H2,(H,14,15,16,17)Key: XTTHMUYLNLEJRS-UHFFFAOYAE SMILES ...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!