Siménfalva (1899-ig Alsó-Siménfalva,románulȘimonești) falu RomániábanHargita megyében. Az Alsó-Nyikómente legnagyobb települése és községközpontja. 430-450 tszf. magasságban fekszik, belterülete 99 hektár.
Nevét onnan kapta, hogy régi templománakSzent Simon volt a védőszentje, eredetileg Semjénfalva volt a neve.
Története
1333-ban említi először oklevél, de valószínűleg már korábban is lakott hely volt. A falutól nyugatra a Csereháton bronzkori leletek kerültek elő.
Határában a 880 m magas Várhegyen ismeretlen korú földvár sáncai látszanak, melyet Orbán Balázs Kadicsa várának nevezett el. A romok akkor Nagykadács határába estek – innen a neve. Orbán Balázs az északnyugatra emelkedő Pothárd-tető is talált sáncnyomokat.
Siménfalva leghíresebb személyisége Székely Mózes, aki Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király több ezer erdélyi magyar és székely katonája mellett éveken keresztül harcolt Lengyelországban. Székely Mózest a király vitézségéért „szentelt lovaggá” ütött, ekkor kapta a "Siménfalvi" előnevet, majd a háború befejezésével 1583-tól a székelyföldi Sófalva sóbányájának kamaraispánjává nevezett ki és jelentős birtokokat adományozott neki. Az egyik legfontosabb birtok, melyet Báthory Istvántól kapott épp a siménfalvi birtok. Erre a birtokra építette fel Székely Mózes nemesi udvarházát és más épületeket, az épületek előtt faragott, festett székelykapuja volt az egyetlen székely fejedelemnek.
A siménfalvi udvarházat a fejedelem egyetlen életben maradt fia, ifj. Székely Mózes örökölte. Ebben az időben került Siménfalvára Bonyhai Moga Mihály, aki a helyi székelyektől eltanulta a székely-magyar rovásírást. Bonyhai Mihály rovásírásos feljegyzéseit csak 1991-ben találta meg a csíksomlyói ferencesek könyvtárában Muckenhaupt Erzsébet.
Egykori középkori temploma a többszöri átépítések során teljesen eltűnt. Unitárius temploma 1808 és 1811 között épült, déli bejáratán az 1586-os évszám olvasható. Tornya 1818-ból való, a középkori torony magasításával készült.
Református temploma 1792-ben épült a Székely-kúria udvarán.