Siklós Albert, születési nevén Schönwald Albert (Budapest, 1878. június 26. – Budapest, 1942. április 3.)[8] magyar zeneszerző, főiskolai tanár, zenetörténész, gordonkaművész, lapszerkesztő.
Életpályája
Schönwald Ferenc és Beck Laura fiaként született. Koessler János tanítványa volt. 1901 és 1904 között a budapesti Filharmóniai Társaság rendkívüli tagja. Több tanulmányutat tett Franciaországban, Olaszországban és Németországban 1903 és 1907 között. 1905 és 1919 között a Fodor Zeneiskolában tanított.
1910-től a Zeneművészeti Főiskolán, Zeneakadémián hangszerelést tanított. A Budapesti Hírlap 1915. márciusi 19-i száma így méltatta itteni munkásságát növendékei zeneakadémiai hangversenye után: „Látjuk, mennyire gazdag a magyarság Zenei tehetségekben és megbizonyosodunk arról, hogy a céltudatos vezetés mily pompásan segiti a tehetséget kibontakozásában. Alig hihetjük, hogy ezek az ifju komponisták még innen vannak a husz éven. Darabjaik oly komplikált benső idegéletről és érzésvilágról tanúskodnak, a teknikának oly alapos és biztos ismeretét, szinte felsőbbséges kezelését mutatják, mintha évtizedes gyakorlat állana mögöttük. Sehol semmi félénkség vagy kezdetlegesség a harmóniák felépítésében, a színek felrakásában vagy a forma szerkesztésében. Az ifjúság nagyotakarásának, túlzásának és egyéb félszegségének bizonyára nincsenek híjával, de mindenben annyira szuverének, mint bármelyik kezdő nyugat-európai muzsikus. Ezek a fiatalemberek megtanultak mindent, amit az iskolában meg lehet tanulni. Ezért dicséret illeti a Zeneakadémia tanári karának két kitűnőségét: Herzfeld Viktort, a zeneszerzés, és Siklós Albertet, a hangszerelés professzorát. De a tanultakon kivül ott zsong lelkükben egy csomó impresszió, melyek közt haloványan kezdenek kibontakozni az egyéniség körvonalai. Hogy a két tanár nem szorította az iskolai szabályok lelket ölő béklyóiba ezeket a kialakuló és kiforrófélben lévő egyéniségeket, hanem engedte érvényesülni énjüket, ha az mindjárt idegen, hipermodern benyomásoktól ittasodott is meg: azért ismét csak az elismerés hangján szólhatunk liberális felfogásukról és nevelő művészetükről.”
1919-ben a Nemzeti Zenede vizsgálóbizottságának tagja, 1926-ban miniszteri biztosa lett. 1920 és 1922 között a Zeneművészeti Tanács tagja volt. 1928-tól 1937-ig ő szerkesztette A Zene című folyóiratot. Számos zenetörténeti, hangszertörténeti, zeneesztétikai cikke jelent meg. A kétkötetes Zenei Lexikon tárgyi részét írta 1923-ban. Halálát tüdőgyulladás, szívizom-elfajulás, érelmeszesedés okozta. Felesége Edelmann Alice volt.
Zeneművei
zenekari művek (szimfónia, szvitek, Ferkó szórakozásai, nyitányok, Találkozás, Táncimpressziók, Szimfónietta, Magyar koncertrondo stb.)
Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerk. Dahlhaus, Carl és Eggebrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerk. Boronkay Antal. Budapest, Zeneműkiadó, 1983–1985
Frideczky Frigyes: Magyar zeneszerzők. [Budapest], Athenaeum 2000 Kiadó, 2000
Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. [Budapest], Béta Irodalmi Rt., [1937]
A magyar muzsika könyve. Szerk. Molnár Imre. Bp., Havas Ödön, 1936
