1703-ban kompániás kapitányként harcolt a spanyol örökösödési háborúban. 1704 elején tért haza, s mindjárt csatlakozott a kurucokhoz, ahol ezereskapitány lett, ám ezredet toboroznia nem sikerült. 1707-től Rákóczi fejedelem udvarában főasztalnok, viceudvarmester, majd 1713-ben főudvarmester lett.
Nagyszerű diplomáciai érzéke fontos tanácsadói szerephez juttatta Rákóczi udvarában, majd az emigrációban is, Lengyelországban, Angliában, Francia- és Törökországban. Annak haláláig hűségesen szolgálta bujdosó fejedelmét, pedig csak egy hűségnyilatkozatot kellett volna tennie 1715-ig a Habsburg-háznak, amivel nemcsak büntetlenséget nyert volna, de magyarországi birtokait is visszakapta volna. Bensőséges kapcsolata volt Rákóczival, ő és Mikes Kelemen volt a két biztos pont uruk számára az emigrációban. Ezt a hűséget jutalmazta Rákóczi, amikor megfogyatkozott javaiból számukra mégis busásan végrendelkezett. Sibrik Miklóst halála után fejedelme mellé temették, majd az ő hamvaival együtt hazahozták, és Kassán, a Szent Erzsébet-dómban lévő közös kriptában helyezték örök nyugalomra, 1906. október 29-én.[2][3]
Sibrik Miklóst több történelmi műben is említik; pl. Szekfű Gyula: A száműzött Rákóczi c. művében nyolc alkalommal, a Rákóczi tükör I–II. kötetében hat alkalommal.
↑A hamvak hazahozatala 1906 októberében valósult meg. Külön bizottság ment Konstantinápolyba. Ugyanebben az időben, 1906. október 20-án az országgyűlés új törvénnyel eltörölte a fejedelmet megbélyegző 1715. évi XLIX. törvény cikket. Október 27-én érkeztek meg a bujdosók külön koporsóba tett maradványai Orsovára, ahol a kormány, az országgyűlés, a törvényhatóságok stb. fogadták őket. A hamvakat az összes város, amelyeken vasúton áthaladtak, közönsége lelkes ünneplése mellett hozták Budapestre, ahol 28-án egy napig a Szent István-bazilikában ravatalozták föl őket. Még 28-án éjjel Kassára szállították Zemplén vármegyén át, hasonlóan hazafias ünneplés mellett.
112. levelében írja le Rákóczi halálát, Április 8-án, nagypénteken kelt
113. levél, Rodostó, 16. április 1735.
„Itt édes néném, könnyhullatással esszük kenyerünket, és olyanok vagyunk, mint a nyáj pásztor nélkül. Másnap szegénynek a testámentumát felnyitottuk, és elolvastattuk. Mindenik cselédeinek hagyott, én nékem ötezer német forintot, Sibrik uramnak is annyit, de mindenikünknek azt a pénzt Franciaországban kellene felvennünk. Mikor vesszük fel, Isten tudja.”
117. levél, Rodostó, 8. octobris 1735.
„Édes néném, a jó Isten újabb keresztet adott reám, amelyet még előre általláttam volt, hogy reám fog szállani, de azzal könnyebbnek nem találom, de remélem, hogy erőt is ad a hordozására. Ítéld el néném, ha nem nagy kereszt-é rajtam, hogy a mi jó Sibrik apánkat el kellett tegnap temetnünk, annyi nagy és hosszas betegség után az Isten magához vevé. Egyrészint halálán nem kellene szomorkodnunk, mert az Isten végit vetette sok szenvedésinek, …”