Servius Tullius (megh. i. e. 534 körül) a legenda szerint a hatodik római király volt. Létezését általában nem vitatják a tudósok, de alig ismerünk róla megbízható történelmi információkat, különösen mivel egyes források egymásnak is ellentmondanak. Életének datálása is kétséges. Egybehangzó beszámolók szerint azonban később minden római királyok közül őt tartották a legnépszerűbbnek.
Servius Tullius Titus Livius[1] szerint egy Corniculum nevű szabin városból származó nemesember fia volt, akinek apja elesett a Róma elleni csatában. Őt és anyját, OcresiátTarquinius Priscus király foglyaként Rómába vitték, ahol státuszuknak megfelelően bántak velük. Mivel azonban a fiuk rabszolgaságban született, Ocresia a népi etimológia szerint nevezte el: a latinservus = szolga. A legenda szerint az ifjú Servius Tullius feje fölött láng jelent meg, amit a király felesége, az etruszk Tanaquil úgy értelmezett, hogy ez a jövendőbeli uralkodásának jele. Servius a király legidősebb lányát vette feleségül, és ekkor Tanaquil volt az, aki Tarquinius Priscus meggyilkolása után - állítólag i. e. 578-ban - csellel lehetővé tette Servius Tullius trónra jutását.
Egy másik, a Claudius császár által átadott, az etruszkok történetével foglalkozó, Lyonban egy bronztáblán található változat szerint Servius Tullius eredetileg egy Mastarna nevű etruszk volt Vulci-ból.[2] E történet szerint a római dombot barátja, Caelius Vivenna után Caeliusnak hívták volna. Mindkét név megtalálható a Tomba François festményein a vulci nekropoliszban, ahol azt ábrázolják, ahogy Mastarna kiszabadítja az ellenség kezére került barátját, Caile Vipinas, miközben harcostársai lemészárolják az ellenségeit.
Servius Tulliusról azt tartották, hogy nagyon aggódott az állam jóléte miatt. Állítólag öt osztályra ( classisokra) osztotta a római népet 193 centuriával, amelynek centuriái alapján működött az új népgyűlés (comitia centuriata). Az addig nem szavazó szegények alkották a legalacsonyabb osztályt, a gazdag patríciusok pedig a legmagasabb osztályt.[3] A két legfelsőbb osztály azonban 100 centuriát követelt magának egyedül, a fiatal és az öreg férfiaknak fele-fele arányban, amivel a fiatalok (17-45 évesek) kötelesek voltak a háborúban szolgálni, az öregek pedig a várost védeni. Ez a részleg szabályozta a háborús műveletekhez szükséges katonai felszereléseket. A vagyontalan szegények, a proletárok csak egyetlen centuriát alkottak hatodik osztályként, és mentesültek a katonai szolgálat alól, míg a gazdagok lovasságot és nehézfegyverzetűkatonákat állítottak. A köztes osztályok a különböző könnyűfegyverzetűek voltak. Ebben az összefüggésben Servius Tulliusról mondják, hogy bevezette a Censust, amely rendszeresen feljegyezte a római polgárok vagyonát és foglalkoztatottságát. Az egyik népszámlálás során a cenzor (állítólag) még 80 000 lakost is számolt. A legrégebbi római városfal, az úgynevezett Serviánus fal is állítólag az ő uralkodása alatt épült.[4] Livius szerint a várost Quirinal és Viminal körül bővítette, és az Esquilinen épített magának lakást.[5] Úgy tartják, hogy ő vezette be Rómában a Diana kultuszát.[6]
A hagyomány szerint uralkodásának 44. évében megbuktatták és menekülés közben meggyilkolták. Ezt állítólag lánya, Tullia kezdeményezte, aki mindenáron a férjét, Lucius Tarquinius Superbust akarta a trónra juttatni. Úgy tartják, hogy Servius Tullius holttestét még a lánya szekere is elgázolta, ami a későbbi római hagyományban exemplum-nak számított az apa elleni vétségért.[7]
Serviusi falak
A köztársaságkor falait nevezték serviusi falaknak, amit minden bizonnyal tévesen tulajdonítanak Servius Tulliusnak. Az ő korában valószínűleg valamiféle földsánc védhette Rómát.
↑Claudius beszéde (lat.) a lyoni bronztáblán; a hagyomány e változatának értelmezéséhez lásd Karl Wilhelm Weeber: Geschichte der Etrusker. W. Kohlhammer, Stuttgart et al. 1979, pp. 111-113.
↑Az újabb történetírás jó okkal utasítja el az annalisták ezen beszámolóját, és a Serviánus fal építését a kelta invázióval összefüggésben látják. Az időzítés mellett szóló érvet lásd: Andreas Alföldi: Early Rome and the Latins. Angolból fordította Frank Kolb. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 1977, pp. 284-286.
↑A Diana-kultuszról és a történelmileg helyesebb datálásról lásd Ogilvie: 67-72. o.; erről még Andreas Alföldi: Das frühe Rom und die Latiner. Angolból fordította Frank Kolb. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt1977, pp. 82-94
Ez a szócikk részben vagy egészben a Servius Tullius című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
Alföldy Géza: Római társadalom történet (Osiris Kiadó, Budapest 2000) ISBN 963-379-669-5
Tim J. Cornell: The Beginnings of Rome. Italy and Rome from the Bronze Age to the Punic Wars (c. 1000 – 264 BC) (Routledge History of the Ancient World). Routledge, London u. a. 1995, ISBN 0-415-01595-2, S. 130 ff. (Nachdruck ebenda 2007, ISBN 978-0-415-01595-0).
Robert Maxwell Ogilvie: Early Rome And The Etruscans. 2. Auflage. William Collins Sons, Glasgow 1979, S. 62–70.Das frühe Rom und die Etrusker. Übersetzt von Irmgard Götz. Deutscher Taschenbuch-Verlag, München 1983, ISBN 3-423-04403-9.
