A sakkozók Élő-pontszáma 2024-ben az Élő-pontrendszer szerint meghatározott, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által havonta számított pontértékek 2024. évi értékei havonként, amelyek alkalmasak a versenyző játékerejének, valamint annak évközbeni változása bemutatására. Az értékszámok alapján felállított sorrendek az egymáshoz viszonyított aktuális erősorrendet tükrözik.
A FIDE által meghatározott hivatalos pontszámok alapján készül el a világranglista, valamint az egyes nemzetek versenyzőinek ranglistája. Külön ranglista létezik az abszolút kategóriában, amely a férfiak és a nők pontszámát egyaránt tartalmazza, és külön ranglista létezik a nők között, amelyen csak a női versenyzők szerepelnek. A FIDE rangsorolja ezen kívül a junior versenyzőket is, ahol szintén létezik abszolút és lány lista.
A táblázat mindazon játékosok nevét tartalmazza, akik 2024-ben legalább egy hónapban az első 50 helyezett közé kerültek.
Magyarázat:
A táblázat mindazon játékosok nevét tartalmazza, akik 2024-ben legalább egy hónapban az első 20 helyezett közé kerültek a világranglistán.
A magyar ranglistán elfoglalt helyük szerint.[1] A mindenkori legfrissebb adatokra forrás: FIDE Ratings/Federations Ranking
Az inaktívként nyilvántartott élő magyar nagymesterek és Élő-pontszámaik: Almási Zoltán 2677, Polgár Judit 2675, Gyimesi Zoltán 2674, Csernyin Alexander 2614, Pintér József 2528, Szabó Krisztián 2480, Ribli Zoltán 2475, Portisch Lajos 2467, Tolnai Tibor 2433, Lukács Péter 2404, Anka Emil 2382.[2]
A magyar ranglistán elfoglalt helyük szerint[3] Forrás: Federations Ranking (FIDE)[4]
Az inaktívként nyilvántartott élő magyar női nemzetközi nagymesterek és Élő-pontszámaik: Polgár Judit 2675, Polgár Zsófia 2450, Gara Tícia 2359, Medvegy Nóra 2355, Grábics Mónika 2335, Rudolf Anna 2325, Mádl Ildikó 2321, Ivánka Mária 2260, Schneider Veronika (2248), Verőci Zsuzsa (2246).[5]