A tudományág művelése egyelőre semmilyen egyértelmű, megismételhető eredménnyel nem járt (az UFO-észleléseket leszámítva – melyek, ha igazak is, nem feltétlenül utalnak idegen civilizációra – a legismertebb, vitatott eset talán a Hűha! jel), viszont ha sikerülne a földönkívülieket felfedezni és velük kommunikálni (CETI, „Communication with Extra-Terrestrial Intelligence”, azaz Kommunikáció Földön Kívüli Intelligenciával), az az emberiség történetének kétségkívül legnagyobb tudományos felfedezése lenne.
A földönkívüliek létének lehetősége és a SETI[1] gondolata a Kopernikuszi világképpel jelent meg, ekkor még nyilvánvalónak gondolták, hogy a Naprendszer minden bolygója a Földhöz hasonlóan lakott, később, mikor kiderült, hogy ez lehetetlen, a földönkívüliek lehetséges élőhelyei egyre távolabb kerültek. A 20. századra, a csillagászati műszerek fejlődésével, és a földön kívüli élet felfedezésének elmaradásával általános pesszimizmus uralkodott el, ezt legjobban a Fermi-paradoxon fejezi ki, amely szerint a Világegyetemben máshol is meg kell jelenjen az élet és a fejlett technológiájú civilizációk, azonban mi, emberek ebből semmit sem látunk, tehát ilyenek nem is léteznek. Jelenleg csak kisebb, magán- és egyetemi finanszírozású SETI-programok folynak. A közeljövőben, az exobolygók felfedezésének tömegessé válásával, sokkal alaposabb ismeretanyag fog rendelkezésünkre állni a földön kívüli élet lehetőségeiről.
Már az ókori görögök is felvetették, hogy ha az égitestek léteznek, akkor a felszínükön élet is keletkezhet. A kopernikuszi forradalom után Giordano Bruno volt az első, aki felvetette, hogy a csillagok lehetnek távoli napok is, melyek körül lakott bolygók keringhetnek, őt ezért 1600-ban az inkvizíció keretében eretneknek nyilvánították és megégették. A Földön kívüli élet lehetősége sokáig a filozófiát is jelentősen magába foglalta határtudományként, mindaddig, amíg a természettudományos és műszaki eszközökkel kezdetét nem vette a keresés.
A 19. századra a csillagászati távcsövek minősége elérte azt a szintet, hogy a Naprendszer bolygóinak felszínét megfigyelhessék velük, így felmerült a gondolat, hogy a földönkívüliek is figyelhetik esetleg a Földet. A bolygók megfigyelése mellett ezért többen (többek között Carl Friedrich Gauss is) felvetették, hogy a földi intelligens életnek valamilyen nyilvánvaló jelét kellene adni. Elsősorban hatalmas, más bolygókról is megfigyelhető geometriai alakzatok létrehozását, majd fényjelek küldését javasolták.[2][3] A 19. század végén a marsi élet melletti bizonyítékként kezelték a Giovanni Schiaparelli által a bolygón felfedezni vélt marsi csatornák létét, melyekkel egy kihalóban lévő civilizáció vezette volna a vizet a sarki jégsapkák felől a száraz egyenlítői vidékekre. Később kiderült, hogy a „csatornák” optikai érzékcsalódások voltak, melyeket az akkoriban kezdődő fényképezéssel még nem tudtak megerősíteni.
A SETI a második világháború után
A rádiózás elterjedésével a kommunikáció feltételezett médiumai a rádióhullámok lettek. Mind a mai napig elsősorban ezek figyelése jelenti a SETI fősodrát. A SETI, mint komolyan felvetett tudományos kérdés, Giuseppe Cocconi és Philip Morrison1959-es, Nature-ben megjelent cikkétől létezik, melyben a mellett érveltek, hogy az idegen civilizációkkal a hidrogén 21 centiméter hullámhosszúrádiósugárzásán (körülbelül 1420 MHz) a legcélszerűbb felvenni a kapcsolatot.[4]
1974. november 16-án sugározták ki az arecibói üzenetet, mely az első, idegeneknek szánt rádióüzenet volt, innen számítható az aktív SETI történelme. A Carl Sagan és Frank Drake által összeállított, 1679 másodperces adást a Messier 13gömbhalmaz felé adták, mert így az sokkal több csillaghoz jut el kb. 25 000 év múlva. Ez a próbálkozás elsősorban szimbolikus jelentőségű volt.[5]
1979-ben a Kaliforniai Egyetemrendszer útjára indította a SERENDIP-programot, melynek keretében a csillagászati megfigyeléseket végző rádiótávcsövekre szerelnek egy rádióspektrométert, és ennek jeleit rögzítik, majd feldolgozzák. A sorozat hosszú ideje folyamatosan működik (jelenleg a SERENDIP IV program zajlik), és ennek világszerte ismertté vált mellékterméke a SETI@Home jelfeldolgozó program, melyet bárki letölthet, és így az adatok feldolgozásában bárki részt vehet, aki rendelkezik személyi számítógéppel, és hajlandó a processzoridő egy részét (a képernyővédő funkció ideje alatt) a SETI-kutatás rendelkezésére bocsátani.[6]
1992-ben indult a NASA tíz évesre tervezett HRMS-programja (High Resolution Microwave Survey, „nagy felbontású mikrohullámú felmérés”), de 1993-ban a nevadaiRichard Bryan szenátor sikeresen nyújtott be egy javaslatot, amely minden támogatást megvont a programtól. A program költsége kisebb volt, mint a NASA évi költségvetésének 0,1%-a, ez adófizetőnként egy ötcentest jelentett. A szenátor kijelentése szerint a programot a költségvetés szűkössége miatt kellett megszüntetni.
A jelenlegi SETI-kutatásokat elsősorban magánadományokból finanszírozzák.
A SETI napjainkban
A közeljövő
A SETI jövőjével kapcsolatos egyik érdekes kérdés, hogy mennyi idő múlva vehetjük fel a kapcsolatot az első földön kívüli civilizációval, az optimista várakozások szerint 20-200 éven belül, a pesszimisták szerint pedig már a kérdés is tudománytalan.[7]
A földönkívüliek kutatására felhasználható módszerek
Rádióhullámok
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások kutatására kiosztott frekvenciasávok[8]
Az ITU nemzetközi sávtervben biztosított a földön kívüli forrásból származó szándékos adások kutatása számára meghatározott frekvenciákat. A szabályzat szerint ezeken a frekvenciákon tilos mindenféle rádióforgalmazást bonyolítani. Nemzetközi egyezmények védik ezeket a részsávokat, így ezeken frekvenciákon így zavartalanul tud működni a kutatás.
A Magyarországon is hatályos frekvenciakiosztás a következő:
Kezdőfrekvencia (Hz)
Végfrekvencia (Hz)
Prioritás
Az alkalmazás megnevezése
1370000000
1375000000
2
Passzív űrkutatás rendszerei
1375000000
1400000000
2
Passzív űrkutatás rendszerei
1400000000
1427000000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
1400000000
1427000000
1
Passzív űrkutatás rendszerei
1427000000
1452000000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
1452000000
1492000000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
1492000000
1525000000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
1525000000
1559000000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
1559000000
1610000000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
1610000000
1613800000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
1613800000
1626500000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
1626500000
1660500000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
1660500000
1668400000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
1660500000
1668400000
1
Passzív űrkutatás rendszerei
1668400000
1670000000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
1670000000
1675000000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
1675000000
1690000000
1
Földön kívüli forrásból származó szándékos adások passzív kutatása
Az űrkutatás és a földönkívüli adások kutatása szempontjából azért lényeges ez a frekvenciatartomány, mert mind a földi légkör, mind a hidrogéngáz ebben a frekvenciatartományban csillapítja a legkevésbé az elektromágneses hullámokat.
Az optikai SETI
A SETI megfigyelések kezdetekor nyilvánvalónak gondolták, hogy a földön kívüli civilizációk csakis rádióhullámok formájában érintkezhetnek egymással. A helyzet az 1960-as években, a lézer felfedezésekor változott meg, ezzel ugyanis erősen irányított sugarak hozhatók létre, így gazdaságosan lehet segítségükkel kommunikálni, majd informatikai megfontolásokból rájöttek, hogy a rövidebb hullámhosszon időegység alatt több információ vihető át.
Az első optikai SETI (OSETI) programot a Szovjetunió (illetve akkor a világ) legnagyobb távcsövével, a zelencsuk-hegyi BTA–6 teleszkóppal végezték 1978-tól, Svarcman vezetésével. (A rádiótartományban akkor már sok amerikai program futott, részben ezért választottak egy kevésbé ismert területet.) A MANIA(Multichannel Analysis of Nanoseconds Intensity Alterations, azaz nanoszekundumos intenzitásváltozások többsávos analízise) programban különféle égitestek (nem csak csillagok) felől érkező, igen rövid fényimpulzusokat, illetve nagyon keskeny színképvonalakat kerestek. A program 13 évig tartott, a déli égboltra is kiterjedt a 2 méteres, argentin Leonsito obszervatórium bevonásával.
