Első nagyjátékfilmje, A megálló (2013) kritikai sikert aratott a 2013-as Sundance Filmfesztiválon.[4] 2015-ben társ-forgatókönyvíróként és rendezőként vett részt a hetedik Rocky-film, a Creed: Apollo fia című filmdráma elkészítésében. 2018-ban megrendezte a Marvel-moziuniverzumban játszódó Fekete Párduc című szuperhősfilmet, mely az amerikai filmtörténelem harmadik legnagyobb jegyeladási bevételét termelte.[5]
Coogler filmjeit jelentős kritikai és pénzügyi sikerek kísérik.[6] 2013-ban a rendező felkerült a Time magazin „harminc, harminc éves kor alatti személy, aki megváltoztatja a világot” listájára.[7] A kritikusok méltatták Coogler munkáit, melyekben gyakran mellőzött kultúrákat és személyeket – jellemzően afroamerikaiakat – állít a középpontba.[8]
Rendszeresen dolgozik együtt Michael B. Jordan színésszel és Ludwig Göransson zeneszerzővel. Mindketten közreműködtek Coogler eddigi összes filmjében.
Élete és pályafutása
1986. május 23-án született a kaliforniai Oaklandben. Édesanyja, Joselyn (születési nevén Thomas) közösségi szervező, édesapja, Ira Coogler pedig fiatalkorúak nevelőintézetének nevelési tanácsadója. Mindkét szülő a Hayward-i Kaliforniai Állami Egyetemen végzett. Két testvére van, Noah és Keenan.[9] Nagybátyja, Clarence Thomas harmadik generációs oaklandi kikötőmunkás, és a Nemzetközi Kikötő- és Raktárszakszervezet korábbi titkára.[10]
Coogler nyolcéves koráig Oaklandben élt, mielőtt a család a kaliforniai Richmondba költözött. Fiatal korában atlétikázott és futballozott.[11] Egy katolikus magángimnáziumba, a kaliforniai Berkeleyben található Saint Mary's College High Schoolba járt,[12] ahol kiválóan teljesített matematikából és természettudományokból.[13][14]
Coogler 21 éves kora óta a San Franciscó-i fiatalkorúak börtönében dolgozott tanácsadóként, apja nyomdokaiba lépve, aki sokáig ugyanezt a foglalkozást űzte.[15] Alapító tagja[16] és támogatója a Blackout For Human Rights kampánynak, amely a faji és emberi jogok megsértésével foglalkozik az Egyesült Államokban.[17]
Coogler 2016-ban vette feleségül Zinzi Evanst.[18]
2022 márciusában Cooglert tévedésből bankrablónak nézték, és a rendőrség őrizetbe vette a Georgia állambeli Atlantában, miután megpróbált készpénzt felvenni a Bank of America helyi bankfiókjában. Miután személyazonosságát mind a kaliforniai állami személyi igazolványa, mind a Bank of America kártyája alapján ellenőrizték, Cooglert elengedték, a bank pedig bocsánatkérő nyilatkozatot adott ki. Több forrás szerint a bank alkalmazottja nem ellenőrizte Coogler személyi igazolványát, hogy meggyőződjön arról, valóban ő-e a bankszámla tulajdonosa.[19][20][21][22]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Ryan Coogler című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
↑Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
↑Filmmaker avoids tragic life plotline Dave Newhouse. Bay Area News Group. East Bay Times. December 17, 2007. Updated August 17, 2016. Retrieved September 10, 2020