A Harvard College-ban tanult filozófiát, majd az Oxfordi Egyetemen jogelméletet. 1962-ben választották a Yale Egyetem professzorává, 1969-ben Herbert Hart professzori székét vette át az Oxfordi Egyetem jogelméleti tanszékén, s ezt a pozíciót 1998-ig töltötte be.
Viszonya a jogpozitivizmushoz
Dworkin jelentőségét és ismertségét is nagyrészt a jogpozitivizmushoz, főként H.L.A. Hart nézeteihez való kritikus viszonya adja meg.[14] annak ellenére, hogy a jogpozitivizmus hívei úgy vélik, Dworkin támadásai alaptalanok voltak, Dworkin hatása még halála után is tovább él. Dworkin A harti ‘Utószó’ és a politikai filozófia karaktere című írása magyarul is olvasható a Miskolci Egyetem gondozásában.[15]
„H.L.A. Hart pozitivizmusával vitatkozva azt állította, hogy a jogalkalmazás kérdését tárgyalva a különböző, a konkrét jogokon túlmutató szabályok v. célok (pl. gazdasági hatékonyság) számbavétele helytelen. Dworkin szerint a bírósági eljárás során a bírák arra törekszenek, hogy a felek jogait határozzák meg, s nem vezérlik őket tágabb körű (morális, társadalmi) megfontolások. A joggyakorlat tehát nem szabályok követése, hanem alapelvek alkalmazása.[16]”
Főbb művei
The Philosophy of Law (szerk., 1977)
Taking Rights Seriously (1977, 1978)
A Matter of Principle (1985)
Law's Empire (1986)
Life's Dominion (1993)
Freedom's Law (1997)
További információk
Bódig Mátyás: Hart, Dworkin és a jogelmélet posztmetafizikai fordulata; Osiris, Bp., 2000 (Doktori mestermunkák)
