Rattle and Hum címen jelent meg a U2 1987-es egyesült államokbeli turnéjáról szóló dokumentumfilm, valamint egy ezen készült koncertfelvételeket és új stúdiófelvételeket tartalmazó album is. A zenekar kevésbé (el)ismert anyagai közé tartozik, részben mert eléggé rendezetlen, részben mert a nagy sikerű The Joshua Tree után jelent meg, és a szintén igen népszerű Achtung Baby követte. Mintegy tízmillió példány fogyott el belőle, és a Desire kislemez a brit slágerlista élére került (a U2 kislemezek közül elsőként).
A filmet az album megjelenésének évében (1988) mutatták be a mozikban, de kazettán csak a következő évben jött ki. Producere Michael Hamlyn, rendezője Phil Joanou. Koncerteken és stúdiókban készült felvételeket, valamint interjúkat tartalmaz. Az albumon a turnén készült élő felvételek mellett új dalok is hallhatók, melyek az amerikai zenei stílusok hatását tükrözik.
A turné egyik utolsó állomásán a zenészek bejelentették, hogy egy kis szünetre van szükségük, hogy „újraálmodhassák az egészet”. A rajongók – nem alaptalanul – a zenekar feloszlástól tartottak; ehelyett azonban egy komoly stílusváltás és az 1991-es Achtung Baby következett.
Dalok
Az albumon
- Helter Skelter (élő) (3:07)
- Van Diemen's Land (élő) (3:05)
- Desire (2:59)
- Hawkmoon 269 (6:22)
- All Along the Watchtower (élő) (4:24)
- I Still Haven't Found What I'm Looking For (élő) (5:53)
- [Freedom For My People] (0:38)
- Silver and Gold (élő) (5:49)
- Pride (In the Name of Love) (élő) (4:27)
- Angel of Harlem (3:49)
- Love Rescue Me (6:24)
- When Love Comes to Town (4:15)
- Heartland (5:03)
- God Part II (3:15)
- [The Star-Spangled Banner] (0:43)
- Bullet the Blue Sky (live) (5:36)
- All I Want is You (6:30)
A videón
- Helter Skelter (élő)
- Van Diemen's Land
- Desire (demo)
- Exit / Gloria (élő)
- I Still Haven't Found What I'm Looking For (próba)
- [Freedom For My People]
- Silver and Gold (élő)
- Angel of Harlem (demo)
- All Along the Watchtower (élő)
- In God's Country (élő)
- When Love Comes to Town (próba/élő/interjúrészletekkel)
- Heartland
- Bad / Ruby Tuesday / Sympathy for the Devil (élő)
- Where the Streets Have No Name (élő)
- MLK (élő)
- With or Without You (élő)
- [The Star-Spangled Banner] / Bullet the Blue Sky (élő)
- Running to Stand Still (élő)
- Sunday Bloody Sunday (élő)
- Pride (In the Name of Love) (élő)
- All I Want Is You
Kislemezen a Desire, az Angel of Harlem, a When Love Comes to Town és az All I Want Is You jelent meg.
A Heartland még a The Joshua Tree albumra készült, így producerei Brian Eno és Daniel Lanois.
Előadók
Vendégelőadók:
- B.B. King – gitár és ének (When Love Comes to Town)
- Bob Dylan – hammond orgona (Hawkmoon 269), ének (Love Rescue Me)
- The New Voices of Freedom – ének (I Still Haven't Found What I'm Looking For)
- The Memphis Horns – kürt (Angel of Harlem, Love Rescue Me)
- Benmont Tench – hammond orgona (All I Want Is You)
|
---|
|
További személyek | |
---|
Diszkográfia | Stúdióalbumok | |
---|
Koncertalbumok és egyéb projektek | |
---|
Válogatások és EP-k | |
---|
|
---|
Videók | |
---|
Turnék | |
---|