Radagast

Barna Radagast
Egyéb nevekAiwendil
CímA Barna Mágus
NépMaia
KultúraIstari
SzületettArda megteremtése előtt
Meghaltismeretlen
Könyv(ek)A hobbit
A Gyűrű Szövetsége
A szilmarilok
Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről
MegformálójaSilvester McCoy
Magyar hangHarsányi Gábor

Barna Radagast J. R. R. Tolkien műveinek egyik kitalált szereplője, Középfölde világának egyik karaktere. Epizódszerepben bukkan fel „A hobbit”, „A Gyűrű Szövetsége”, „A szilmarilok”, és a „Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről” című könyvekben.

Szerepe egészen minimális, gyakorlatilag csak a cselekmény előrehaladásának elősegítését szolgálja.[1] Peter Jackson Hobbit-trilógiájában Sylvester McCoy alakítja, és itt jóval nagyobb szerepet is kap. Jelentős részben a filmhez találták ki a karakterét, de az állatok védelme, a gyógyfüvek terén való jártassága, sámánisztikus képességei Tolkien által kitaláltak.

Megjelenése

A Befejezetlen regék szerint Radagast, akárcsak a többi varázsló, valamikor a Harmadkor 1000. évének táján érkezett Középföldére. Egyike volt a maiáknak, azaz egyfajta angyalszerű lény volt. Eredeti neve Aiwendil, ami quenya nyelven annyit tesz: a madarak barátja. Yavanna, a vala volt az, aki rábírta Sarumant, hogy legyen a mágusok egyike, és Tolkien írásai szerint ez volt az egyik oka, amiért Szarumán ki nem állhatta őt és sokszor nevezte „együgyűnek” és „bolondnak”. Gandalf jóbarátja és szövetségese volt, „A hobbit”-ban Gandalf úgy utal rá, mint az unokatestvérére. Ugyancsak barátja volt Beornnak, a bőrváltónak, és az ő közreműködése is kellett ahhoz, hogy átengedjen tizenhárom törpöt és egy hobbitot a földjein Gandalf kérésére.

Radagast a Bakacsinerdő nyugati szélén élt egy Rhosgobel nevű helyen, ami sindául „barna falut” jelent. Radagast elkötelezett védelmezője és barátja az erdei állatoknak, számos madár beszédét megérti, emellett remek alakváltó és a színét is tudja változtatni. Gandalf úgy beszél róla, mint aki őszinte, megbízható, és mint aki sosem utazik, hacsak nem érzi nagy szükségét.

A Gyűrű szövetsége” során Gandalf meséli el Elrond tanácsában egy korábbi találkozóját vele. Mint kiderül, Saruman, kihasználva Radagast jószándékát, felhasználta őt, hogy Gandalfot Orthancba csalja. Ugyanakkor később ő volt az, aki a sasok segítségével kiszabadította őt. Ezen kívül csak egyszer utalnak rá a regényben: amikor Elrond elmeséli, hogy felderítőket küldtek ki a Bakacsinerdőbe, de Radagastot nem találták Rhosgobelben.

„A szilmarilok”-ban olvasható egy rövid összefoglaló, melyben leírják, hogy Radagast a madarak és más élőlények nagy barátja, és hogy tudtán kívül segített Sarumannak a madarai segítségével kémhálózatot kiépíteni.

Etimológiája

A „Befejezetlen regék” úgy ír Radagastról, mint az istarok, azaz a mágusok egyikéről, akinek neve Númenor ősi nyelvén annyit tesz, „vadak barátja”. Christopher Tolkien szerint az apja szerette volna a nevét Saruman és Gandalf nevéhez hasonló eredetre hozni. Nevének jelzője, a Barna, arra utal, hogy Radagast jellemzően barna köpenyben mutatkozik.

A Radagast név Edward Gibbon 1776-1789 között írt „A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának története” című művében szerepel, Radagasius formában. A szláv mitológiában ismeretes egy Radegast nevű istenség, akit a vendéglátással hoztak összefüggésbe.[2] Elképzelhető, hogy Radagast alakját Tolkien erre az istenségre gondolva munkálta ki.[3]

Josef Madlener „Der Berggeist” című festménye, amely egy kalapos idős férfit ábrázol az erdőben szarvassal, s amely Gandalf megalkotásához szolgáltatta az inspirációt,[4] bizonyos szempontból Radagast megalkotásának is az alapja volt.

Szerepe

Radagast annyira keveset szerepel Tolkien műveiben, hogy igazából nem is tekinthető valódi karakternek, csak a cselekmény előmozdítására szolgáló eszköznek. Abból, amit tudunk róla, megállapítható, hogy könnyedén vált alakot, vagy éppen színt, jóbarátja az állatoknak és tud velük kommunikálni, és mivel ért a gyógynövényekhez, egyfajta sámánként funkcionál. Rejtély, hogy annak ellenére, hogy ő maga is mágus, és két másik társa, Saruman és Gandalf is részt vesznek a Sauron elleni háborúban, ő maga miért nem válaszolt Elrond hívására.

Tolkien egyik levelében azt írta, hogy Radagast annyira erősen kötődött a növényekhez és az állatokhoz, hogy végülis elhagyta eredeti küldetését. Kudarca ugyanakkor nem akkora, mint Saruman esetében. Ez magyarázat lehet arra, miért nem szerepel a Gyűrűk Ura további cselekményében: mivel letért küldetése útjáról, többé már nem kellett szerepet játszania Sauron megdöntésében. A „Befejezetlen regékben” szereplő vers alapján csak egy mágus, Gandalf jutott vissza Valinorba, miután elbukott. Mindazonáltal Christopher Tolkien szerint nem biztos, hogy mégis elbukott: elképzelhető, hogy Yavanna kimondottan azzal a céllal küldte őt, hogy védje az állatokat és a növényeket.

Megszemélyesítői

A karakter egyedül Peter Jackson Hobbit-trilógiájában szerepel, ahol Sylvester McCoy játssza.[5] A karaktert a kevés információ miatt szinte a nulláról kellett felépíteni: itt ő kvázi Középfölde Assisi Szent Ference. Kissé habókos és könnyen elfelejt dolgokat, de mégsem teljesen együgyű. Ő az első mágus, aki felfedezi, hogy Sauron visszatért Dol Guldurba, ahol találkozott az angmari Boszorkányúrral is, akinek a pengéjét magával viszi. Radagast a filmben egy nyulak által húzott szánon közlekedik. Így találkozik Gandalffal és Tölgypajzsos Thorin csapatával, megmutatva nekik a pengét, majd a rájuk támadó orkok figyelmét is ő tereli el. Később Saruman Elrond tanácsában sértegeti Radagastot, megjegyezve többek között, hogy a mértéktelen gombafogyasztás elvette az eszét – ezzel utalva a „Befejezetlen regékben” szereplő állításra, hogy Saruman nem nagyon szíveli őt.[6] A „Smaug pusztasága” című filmben ő és Gandalf együtt mennek el felderíteni a Gyűrűlidércek sírjait, majd Gandalf elküldi őt Galadrielhez, hogy hozzon segítséget. „Az öt sereg csatája” című filmben a fogságba esett Gandalfot ő segít kimenteni nyúlszánján Dol Guldurból, majd a legvégén ő vezeti csatába a sasokat is.

Szerepel még a karakter a The Lord of the Rings Online című számítógépes játékban is.

Forráshivatkozások

  1. Greg Harvey: The Origins of Tolkien's Middle-earth For Dummies. 2011–04–27. ISBN 978-1-118-06898-4 Hozzáférés: 2021. április 29.  
  2. Birns, Nicholas (2007. október 15.). „The Enigma of Radagast: Revision, Melodrama, and Depth”. Mythlore: A Journal of J.R.R. Tolkien, C.S. Lewis, Charles Williams, and Mythopoeic Literature 26 (1). ISSN 0146-9339. 
  3. Kaarina Aitamurto – Scott Simpson: Modern Pagan and Native Faith Movements in Central and Eastern Europe. 2014–10–20. ISBN 978-1-317-54462-3 Hozzáférés: 2021. április 29.  
  4. (2021. február 15.) „J. R. R. Tolkien: A Biography” (angol nyelven). Wikipedia. 
  5. Sylvester McCoy is Radagast the Brown | Filmonic. web.archive.org, 2011. október 4. [2011. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 29.)
  6. Kim R. Holston – Tom Winchester: Science Fiction, Fantasy and Horror Film Sequels, Series and Remakes: An Illustrated Filmography, Volume II (1996-2016). 2018–01–29. ISBN 978-0-7864-9685-3 Hozzáférés: 2021. április 29.  

Read other articles:

Andreas-Tragaltar oder Egbert-Schrein aus der Egbert-Werkstatt Reliquiar des heiligen Nagels (vorher im Egbert-Schrein aufbewahrt) Der Andreas-Tragaltar oder Egbert-Schrein ist ein kastenförmiges Sammelreliquiar, das im Trierer Dom aufbewahrt wird. Es handelt sich um eines der bedeutendsten Werke der ottonischen Goldschmiedekunst. Das Reliquiar wurde in den Trierer Egbert-Werkstätten im Auftrag des Erzbischofes Egbert von Trier angefertigt, den eine Inschrift als Stifter des Reliquiars aufw...

 

American painter Daniel Kelly (born 1947 in Idaho Falls, Idaho) is an American artist based in Kyoto, Japan. Works primarily consist of original paintings and prints. Paintings usually begin with three-dimensional collage making incorporating materials that can be found in Japan such as tatami and bamboo mats. In printmaking Kelly primarily works with lithography and woodblock, often using chine-collé to incorporate materials such as antique Japanese book pages, ukiyo-e and calligraphy into ...

 

Der Titel dieses Artikels ist mehrdeutig. Weitere Bedeutungen sind unter Roy Rogers (Begriffsklärung) aufgeführt. Roy Rogers mit Dale Evans (1989) Roy Rogers (* 5. November 1911 in Cincinnati, Ohio als Leonard Franklin Slye; † 6. Juli 1998 in Apple Valley, Kalifornien) war ein US-amerikanischer Country-Sänger und Schauspieler, der vor allem als „Singing Cowboy“ in zahlreichen Western zwischen 1938 und 1953 bekannt wurde. Als Gründer der Band Sons of the Pioneers zählte er zu den St...

Skyscraper in Wrocław, Poland Sky TowerSky Tower in 2017General informationStatusCompletedTypeMixed useLocationWrocław, PolandCoordinates51°5′38″N 17°1′3″E / 51.09389°N 17.01750°E / 51.09389; 17.01750Construction startedDecember 2007Topped-outSeptember 2011Completed2012Opening24 May 2012CostUS$400 millionHeightAntenna spire212 m (696 ft)Roof206 m (676 ft)Technical detailsFloor count51Design and constructionArchitect(s)Mariusz Korszorsz...

 

Contoh analisis sederhana gali uruk suatu lanskap yang diratakan Gali uruk adalah proses pengerjaan tanah yang sejumlah massa tanahnya digali untuk kemudian ditimbun di tempat lain. Perbedaan dengan pengerjaan tanah adalah, kedua proses gali uruk dilakukan di satu lokasi yang menjadi target pengerjaan. Gali uruk cenderung terencana sehingga jumlah tanah yang dibuang ke atau diambil dari tempat lain minimal sehingga mengurangi biaya transportasi. Perencanaan gali uruk biasanya dilakukan setela...

 

العلاقات البرتغالية الليتوانية البرتغال ليتوانيا   البرتغال   ليتوانيا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات البرتغالية الليتوانية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين البرتغال وليتوانيا.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للدولت

此條目没有列出任何参考或来源。 (2020年8月23日)維基百科所有的內容都應該可供查證。请协助補充可靠来源以改善这篇条目。无法查证的內容可能會因為異議提出而被移除。 溫弗里德·格奧爾格·澤巴爾德出生(1944-05-18)1944年5月18日德國維爾塔赫逝世2001年12月14日(2001歲—12—14)(57歲)英國諾福克職業作家、學者受影響於博爾赫斯、本雅明 温弗里德·格奥尔格·馬克西米利安·泽

 

Untuk penggunaan lain, lihat Riko. Riko the SeriesInformasi YouTubeKanal Riko the Series Lokasi IndonesiaSitus webRiko the SeriesGaris SepuluhPembuatTeuku WisnuArie UntungYuda WirafiantoTahun aktif9 Februari 2020–sekarangGenreAnimasiAnak-anakPendidikanPelanggan2,05 juta[1](Maret 2023)Total tayang>494 juta[1](Maret 2023) Riko the SeriesPengisi suaraJordan Omar sebagai RikoArie Untung sebagai Q110Bahasa asliBahasa IndonesiaProduksiJuru animasiGaris SepuluhDur...

 

Okładka Lewiatana Lewiatan, czyli materia, forma i władza państwa kościelnego i świeckiego, albo po prostu Lewiatan – traktat filozoficzny autorstwa Thomasa Hobbesa opublikowany w 1651 roku. Tytuł pochodzi od biblijnego Lewiatana. Dzieło to dotyczy struktury społeczeństwa i usankcjonowanego rządu i jest uznawana przez badaczy zajmujących się teorią państwa i prawa za jeden z najwcześniejszych i najbardziej wpływowych przykładów teorii umowy społecznej. Wydawcą był Andre...

Polish cyclist (1933–2021) Henryk KowalskiPersonal informationBorn(1933-07-17)17 July 1933Turzysk, PolandDied11 July 2021(2021-07-11) (aged 87)Gdańsk, PolandTeam informationDisciplineRoadRoleRiderProfessional teams1954–1955Budowlani Warszawa1956Stal Stocznia1957–1970KK Lechia Gdańsk Major winsStage races Tour de Pologne (1957, 1961) 1 individual stage (1959) Vuelta a Cuba (1967) Henryk Kowalski (17 July 1933 – 11 July 2021) was a Polish road cyclist. Born in Turzysk in the Seco...

 

Parliamentary constituency in the United Kingdom, 1950-1983 Berwick and East LothianFormer County constituencyfor the House of CommonsSubdivisions of ScotlandBerwickshire, East Lothian1950–1983SeatsOneCreated fromBerwick and HaddingtonReplaced byEast Lothian Roxburgh & BerwickshireTweeddale, Ettrick & Lauderdale[1] Berwick and East Lothian was a constituency of the House of Commons of the Parliament of the United Kingdom. It elected one Member of Parliament (MP), using the f...

 

1947 Indian filmSajanAshok Kumar and Rehana in Sajan from FilmindiaDirected byKishore SahuWritten byKishore SahuScreenplay byKishore SahuStory byKishore SahuProduced byFilmistanStarringAshok KumarRehanaRamesh GuptaRanjit KumariLeela MishraCinematographyK. H. KapadiaEdited byPundalikMusic byC. RamchandraProductioncompanyFilmistanDistributed byFilmistanRelease date1947CountryIndiaLanguageHindi Sajan (Boyfriend) is a 1947 Hindi romantic film directed by Kishore Sahu.[1] The film was prod...

Untuk kegunaan lain, lihat Bank Century dan Bank Century (disambiguasi). Panitia Khusus Hak Angket Bank Century atau secara umum disebut Pansus Century adalah sebuah panitia Hak Angket Dewan Perwakilan Rakyat yang dibentuk pada tanggal 1 Desember 2009 dalam sebuah Sidang Paripurna Pengesahan Hak Angket Bank Century terhadap usulan penggunaan hak angket DPR yang diusulkan oleh 503 Anggota DPR tersebut disahkan dan disetujuinya penggunaan hak angket untuk mengungkap skandal Bank Century dengan ...

 

Regency in West Java, IndonesiaGarut Regency Kabupaten GarutRegencyOther transcription(s) • Sundaneseᮊᮘᮥᮕᮒᮦᮔ᮪ ᮌᮛᮥᮒ᮪Rice field in Garut, West Java FlagCoat of armsNickname(s): Kabupaten Intan(Regency of Diamonds)Motto(s): Tata Tengtrem Kerta Raharja(Orderly, peaceful, and prosperous)Location within West JavaGarut RegencyLocation in Java and IndonesiaShow map of JavaGarut RegencyGarut Regency (Indonesia)Show map of IndonesiaCoordinates: 7°12...

 

Abolitionist newspaper in Washington, DC The National Era (June 5, 1851) Part of a series onSlavery Contemporary Child labour Child soldiers Conscription Debt Forced marriage Bride buying Child marriage Wife selling Forced prostitution Human trafficking Peonage Penal labour Contemporary Africa 21st-century jihadism Sexual slavery Wage slavery Historical Antiquity Egypt Babylonia Greece Rome Medieval Europe Ancillae Balkan slave trade Byzantine Empire Kholop Serfs History In Russia Emancipatio...

British badminton and tennis player Sydney SmithFull nameSydney Howard SmithCountry (sports) United KingdomBorn(1872-02-03)3 February 1872Stroud, Gloucestershire, UKDied27 March 1947(1947-03-27) (aged 75)Stroud, Gloucestershire, UKTurned pro1891 (amateur tour)Retired1906PlaysRight-handed (one-handed backhand)SinglesCareer record318–56 (85.03%)[1]Career titles52[1][2]Highest ranking3Grand Slam singles resultsWimbledonF (1899, 1900Ch,...

 

2016–17 concert tour by Adele Not to be confused with Adele Live or Adele Live in New York City. Adele Live 2016Tour by AdelePromotional poster for the tourAssociated album25Start date29 February 2016 (2016-02-29)End date29 June 2017 (2017-06-29)Legs4No. of shows51 in Europe58 in North America11 in Oceania121 in totalAttendance2.480 million (120 shows)Box office$278.4 million (120 shows)($332.37 million in 2022 dollars)[1][2]Adele concert chrono...

 

Railway station in Whitby, Ontario, Canada For the railway station in Whitby, England, see Whitby railway station. WhitbyGeneral informationLocation1350 Brock Street SouthWhitby, Ontario[1]Coordinates43°51′54″N 78°56′17″W / 43.86500°N 78.93806°W / 43.86500; -78.93806Owned byMetrolinxPlatforms1 island platformTracks2Connections   Durham Region Transit   Megabus ConstructionParking2,958 spaces[1]Bicycle facilitiesYesAccessi...

Soviet admiral (1937–2021) Feliks Nikolayevich GromovBorn(1937-08-29)August 29, 1937Vladivostok, Soviet UnionDiedJanuary 22, 2021(2021-01-22) (aged 83)BuriedFederal Military Memorial CemeteryAllegiance Soviet Union RussiaService/branchSoviet NavyRussian NavyYears of service1955–1997RankAdmiral of the FleetCommands heldRussian NavyAwardsOrder of Merit for the FatherlandOrder of Military Merit Order of the October RevolutionOrder for Service to the Homeland in the Armed ...

 

Highway in Victoria Omeo HighwayVictoriaOmeo Highway crossing the Cobungra River at Anglers Rest, VictoriaGeneral informationTypeHighwayLength163 km (101 mi)[1]Route number(s) C543 (1998–present)Formerroute number State Route 195 (1986–1998)(Tallangatta–Bairnsdale)Major junctionsNorth end Murray Valley HighwayTallangatta, Victoria  Benambra–Corryong RoadSouth end Great Alpine RoadOmeo, VictoriaLocation(s)Major settlementsEskdale, Mitta Mitta, Anglers RestHighway...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!