1900-tól a Harvard Egyetemen tanult, 1905-ben M. A. fokozatot, 1908-ban doktorátust szerzett. Tanulmányait befejezve a kísérleti fizika útjára lépett. Útmutatásai alapján új geológiai iskola fejlődött ki, amely a nagy nyomásokon és hőmérsékleteken végzett kísérletekre alapult.
1919-ben a Harvard rendes professzora, 1926-ban "Hollis"-, majd 1950-ben "Higgins"-professzor.
Tudományos álláspontja.[forrás?]Csak annyiban van értelme a fizikai fogalmak értelmezésének, amennyiben lehetséges a megfigyelésük.
Kutatási területei
1908-ban kezdte meg a statikus nagy nyomásokra vonatkozó kísérleteit. Kutatásait elősegítve a speciális berendezések jó részét magának kellett megalkotnia. Legfontosabb találmánya egy speciális tömítés, amelyben a nyomás mindig nagyobb, mint a nyomás alatti folyadékban, így az elzárás öntömítő. Felfedezte, hogy egy bizonyos átmeneti nyomáson a céziumban átrendeződnek az elektronok.
Írásai
Több mint 260 cikket tett közzé, és 13 könyve jelent meg.
