Igazán hírnevessé népszerű kiállításai miatt vált (1911, 1918, 1925 és 1930). Már 1906-ban vásárolt tőle szobrot a Szépművészeti Múzeum, Búcsúzkodás c. zsánerszobrát. Eredetileg terrakottából készítette el a művész ezt a kisplasztikát, aztán a múzeum kérésére fából is kifaragta. Alacsony talapzaton álló két alföldi pásztort ábrázol, egy öregebbet és egy fiatalabbat, amint éppen búcsúzkodnak egymástól, kézfogásuk már szinte csak jelképes, gesztusaikban és arckifejezésükben tükröződik szoros érzelmi kötöttségük, ez volt Pásztor János erőssége. Érzelmeket, kötődéseket tudott ábrázolni szobrain, később a megrendelt szobrokon is, nem egyszerűen historizáló szemléletben előadott alkotások a szobrai, amelyből máig oly sok áll tereinken, több annál, az ő szobraival máig szívesen élnek együtt a népek, melegséget, emberséget árasztanak.
Magyar művészeti kislexikon kezdetektől napjainkig. Főszerk. Körber Ágnes. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 2002. Pásztor János, 329–330. o. ISBN 9638477660