Pásztor Árpád, született Pikler[2] Árpád (Ungvár, 1877. április 12. – Budapest, 1940. október 26.[3]) magyar író, újságíró, riporter, műfordító.
A Magyarország, a Budapesti Napló és az Az Est munkatársa volt. Riportjaiban a világ számos országából tudósította a lapokat.
Pikler Lipót és Singer Jozefa gyermekeként született zsidó családban. Nevét 1912-ben magyarosította Pásztorra.[4] A Szentkirályi utca 22-ben lakott a magyar riportirodalom egyik megteremtője. Pályája elején szocialista volt, ő írta az első magyar verset Leninről 1917-ben, ám 1920-ban a Tanácsköztársaságot bíráló regényt írt. Több verskötete, regénye és – tengeren túli útjairól beszámoló – útleírása jelent meg. Számos színművet és operettszöveget írt és fordított. 1944-ben származása miatt indexre került. A regénybeli nagy Pásztort Molnár Ferenc róla mintázta. Atletizált és kiváló futó volt. Csergő Hugó említi, hogy Pikler és Neumann (Molnár) együtt longamétáztak[5] a Fa téren (ma: Boráros János / Boráros tér)
„A Muzi” című regényében örökítette meg gyermekkori élményeit.
Házastársa dr. Freund Mária (1888–1951)[6] volt, akivel 1912. május 16-án Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot.[7] 1919 májusában kikeresztelkedtek a református hitre. Gyermekeik: Pásztor Enikő (1916–1984), férjezett Sárdy Károlyné[8] és Pásztor Lilla (1920–1945).
„Ti azt hiszitek, hogy a Múzeumkert egy vasráccsal körülkerített kert, amelynek határa délről a Múzeum-körút, északról az Esterházy-utca [ma: Pollack Mihály tér], kelet felől a Múzeum-utca és nyugatnak a Főherceg Sándor-utca [ma: Bródy Sándor utca], – de mi, akik nem 1930-ban, hanem 1887 körül voltunk tízévesek, nagyon jól tudjuk, hogy a Múzeumkert nem egy vasráccsal körülkerített kert, hanem az egész világ, amelynek határa mindenfelől a végtelenség.” – A Muzi
„Ti azt hiszitek, hogy a Múzeumkert egy vasráccsal körülkerített kert, amelynek határa délről a Múzeum-körút, északról az Esterházy-utca [ma: Pollack Mihály tér], kelet felől a Múzeum-utca és nyugatnak a Főherceg Sándor-utca [ma: Bródy Sándor utca], – de mi, akik nem 1930-ban, hanem 1887 körül voltunk tízévesek, nagyon jól tudjuk, hogy a Múzeumkert nem egy vasráccsal körülkerített kert, hanem az egész világ, amelynek határa mindenfelől a végtelenség.”
– A Muzi