I. Pál (Athén, 1901. december 14. – Athén, 1964. március 6.) Görögország királya 1947 és 1964 között.
Pál is örökölte bátyja, II. György autoriter hajlamait. Királyként, az elvileg fennálló, az uralkodónak európai szinten igen széles jogköröket biztosító alkotmányos monarchia keretein is jócskán túlmenő, rendkívül széles körű hatalommal és befolyással rendelkezett. A görög fegyveres erők, a hadsereg, a légierő és a haditengerészet, valamint a csendőrség és a rendőrség a valóságban a király, nem pedig a választott kormányok fennhatósága alatt álltak. Pál és felesége, Friderika királyné intrikái döntően kihatottak a görög belpolitikára. Miniszterelnökök, kormányok és pártok bukásához vezethetett, ha elveszítették Pál király, vagy a királyné szimpátiáját. Pált komoly személyi kultusz övezte, királyi portréi és a monarchia szimbólumai mindenhol jelen voltak Görögországban.
Édesapja I. Konstantin görög király (1868–1923) volt, I. György király (1845–1913) és Olga Konsztantyinovna Romanova orosz nagyhercegnő (1851–1926) legidősebb fia, IX. Keresztély dán király unokája. Édesanyja Zsófia porosz királyi és német császári hercegnő (1870–1932) volt, III. Frigyes német császár (1831–1888) és Viktória brit királyi hercegnő (1840–1901) leánya, Viktória brit királynő unokája.
Pál herceg képzett haditengerésztiszt volt.
Megkapta a pápai Aranysarkantyú-rendet és az Aranygyapjas rendnek is lovagja volt.
1938. január 9-én vette feleségül Friderika Lujza hannoveri hercegnőt (1917–1981), Ernő Ágost braunschweigi herceg (1887–1953) és Viktória Lujza porosz királyi és német császári hercegnő (1892–1980) leányát, II. Vilmos német császár unokáját.
Pál és Friderika házasságából három gyermek született:
Élete utolsó éveiben több műtéten esett át: 1959-ben szürke hályog, 1963-ban vakbél, 1964 február végén gyomordaganat miatt. Egy héttel később, március 6-án életének 63. esztendejében meghalt.