Bár a 16. oszlop összes tagja, így az oxigén is kalkogén a definíció szerint, azonban általában külön szokták kezelni magát az oxigént és az oxidokat. A kalkogenidek alatt általában a szulfidokat, a szelenideket és a telluridokat szokták érteni.[1][2][3][4]
A kalkogenidek olyan biner vegyületek, amelyek kalkogénből és legalább egy másik elektropozitív elemből vagy gyökből állnak.[5] A kalkogének egymással alkotott vegyületeit pedig interkalkogéneknek nevezik.
Etimológia
Bár a görög eredetű kalkogén szó szerinti jelentése rezesítő vagy rézércesítő, a háttérben meghúzódó jelentés sokkal valószínűbb, hogy az ércesítő volt. Ezeket az elektronegatív elemeket gyakran összefüggésbe hozzák a fémbányászattal. Itt ugyanis vízben nem oldódó vegyületeket képeznek az ércben meglévő fémekkel.
Tulajdonságaik
A csoport tagjainak hasonló az elektronszerkezetük. Ez leginkább a külső elektronhéjon mutatkozik meg, s ennek következtében hasonlóak a kémiai tulajdonságaik:
Az oxigén és a kén nemfém, a szelén, a tellúr és a polónium félfémesfélvezetők, azaz tulajdonságaikban keverednek a fémek és a szigetelő anyagok jellemzői. Ennek ellenére elemi állapotban a tellúrt és a szelént is szokták a fémek közé is sorolni.
A fémes kalkogenidekkel leginkább ásványokban lehet találkozni. A pirit (FeS2) egy vasérc. A ritka ásvány kalaverit a ditellurid (AuTe2).
A legtöbb kalkogén oxidációs száma −2. Ennek ellenére ettől eltérő értékek is adódhatnak, mint például a piritben a kén −1-es értéke. A legmagasabb ez a szám a 6-os oxidációs értékkel bíró szulfátok, szelenátok és tellurátok esetében.
