Az Over the Rainbow Connie Talbot első albuma, ami 2007. november 27-én a Rainbow Recording Company gondozásában jelent meg. A kritikusoktól gyenge minősítéseket kapott, és a brit listákon is csak a 35. helyig ért el. Mindezek ellenére mivel a vártnál nagyobb volt a lemez iránti kereslet, ismét ki kellett adni. A dalok többségét Talbot nagynénjéék vendégszobájában vették fel, hogy ne zavarják meg gyerekkorát, ne borítsák fel szokásos tevékenységeit. A nyilvános megjelenéseket a minimálisra szorították vissza. A brit megjelenést követően az album népszerűsítése és a közönséggel történő találkozás miatt már többször fellépett. Később a lemez népszerűsítése céljából ázsiai körutat is tett. Az Over the Rainbow Ázsiában nagyobb sikert aratott. Tajvanon, Dél-Koreában és Hongkongban a slágerlisták éléig feljutott.
Az Over the Rainbowt 2008. június 18-án ismét kiadták, de ezen a kiadáson több karácsonyi dalt általánosabb témájú dalfeldolgozással helyettesítettek. Az albumról az első kislemez, a Three Little Birds 2008. júniusban jelent meg, s a dalhoz Jamaicán forgattak egy filmet. Az Egyesült Államokban október 14-én került a piacokra a lemez, s számos Billboard-listára felkerült. Mikor Talbot a lemez népszerűsítése miatt meglátogatta az országot, a televízióban is szerepelt.
Miután rövid ideig a Sony BMG-nél készítették a felvételeket, Talbot szerződést kötött a Rhythm Riders közvetlenül őrá specializálódott vállalatával, a Rainbow Recording Companyvel.[3] A lemez elkészítése során Talbot azzal a John Arnisonnal dolgozott együtt, aki jelenleg Gabrielle, Billy Ocean és Marc Marot menedzsere, és aki régebben az Island Records vezérigazgatója volt.[3] Az elkészítésben és a számok keverésében Simon Hill és Rob May segített.[4] Felvételi ütemtervet készítettek, így Talbot a régi iskolájában folytathatta tanulmányait. A felvételeket nagynénjéék, Vickyék vendégszobájában rögzítették. Édesanyja azt mondta, ez azért jobb választás [mint a fSony BMG stúdiója], mert nem áll távol addigi gyermekkorától.[3] Talbot a következőket mondta: "Olyan csodálatos volt, hogy ezt a nagynéni házában meg tudtuk csinálni!"[5] Arnison és Marot arra kérte meg a családot, hogy írják fel egy listára, hogy Connie milyen dalokat énekelne születésnapi buliján, hogy ezzel segítsenek kiválasztani a felkerülő dalokat. Sokat gondolkodtak azon, rakjanak-e még több felnőttes dalt a lemezre.[6] Maga Talbot ragaszkodott hozzá, hogy rakjanak.[6] Az Over the Rainbow véső változatát 2007. október 12-én az Olympic Studiosban rögzítették.[7] Arnison a felvétel folyamatáról azt mondta, hogy Talbot "soha nem énekelt óvodás verseket. Már a kezdetektől fogva klasszikus zenéket dúdolt. Ennek köszönhetően könnyű volt elkészíteni a felvételt."[6] A lemez 2007. november 26-án jelent meg,[8] kezdetben 50 000 példányban.[9] Annak köszönhetően, hogy az album néhány nap leforgása alatt elfogyott, további 120 000 példányt kellett legyártani.[9] Az Egyesült Államokban 2008. október 14-én jelent meg a lemez.[10]
Az Over the Rainbow-t 2008. június 18-án ismét kiadták,[11] előrendelést már májusban is vettek rá fel. Az eredeti album karácsonyi hangulatú dalai helyett három másik szerepel ezen a kiadáson.[12][13] Az új dalok felkerültek Talbot hivatalos honlapjára is, így azok, akik az eredeti kiadást vették meg, ezt követően megvehették az új kiadást is.[12] Talbot "Three Little Birds" című dala, Bob Marley azonos címmel megjelent dalának feldolgozása 2008. június 10-én jött ki kislemezen,[11][14] és ehhez Jamaicán forgattak egy klipet.[15] A lemez az Egyesült Államokban október 14-én jelent meg, s ezt követően Talbot családjával közösen egy tirnéra Amerikába utazott.[16]
Az "I Will Always Love You" feldolgozását tartalmazó új lemez az Egyesült Államokban 2008. április 7-én jelent meg. Ezen szerepelt még a "You Raise Me Up" újabb változata.[17]
Bár Arnison állítása szerint ő nem akarta Talbotot életkora miatt annak a reklámkampánynak kitenni, amin a legtöbb művész keresztül megy,[3] a lemez megjelenése után Talbotnak számos közszereplése volt. Többek között annak a West Midlands-i Great Bridge-ben tartott karácsonyi és téli fesztiválnak volt a reklámarca, melyet a helyi rendőrök a nagy tömeg miatt kezdetben nem akartak engedélyezni.[18] A 2007. december 7-i eseményen Talbot egyesek szerint ezt mondta: "Szeretem ezt itt, ez briliáns, igazán mulatságos.", de a végén a rendőröknek kellett leszedniük a színpadról.[18] Talbot nyilvános előadáson szerepelt a HMV walsalli üzletében és a birminghami Centenary Square-en.[19] A televíziós szereplések közé tartozik, mikor a lemez megjelenésének napján Talbot a GMTV és a Five híradásaban szerepelt.[19]
2008 áprilisában és májusában Talbot Ázsiában szerepelt, ahol az Over the Rainbow-t népszerűsítette.[20] Az ázsiai sajtó Talbot sikerét a YouTube-on megtalálható videóknak tulajdonította, s a Sun.Star azt is megemlítette, hogy legnézettebb videóját több mint 14 millió alkalommal tekintették meg,[13] a The Straits Times pedig azt írta, hogy a Talbot fellépéseiről készített felvételeket összesen már több mint 30 millió alkalommal nézték meg.[20] A turnénak Dél-Koreában, Hongkongban és Szingapúrban voltak állomásai, és ezt követően a Talbot család május végén tért vissza Angliába.[21] Az új amerikai lemez-kiadás hírei az amerikai sajtó, többek között a Fox Business Network és a MarketWatch érdeklődésének köszönhető.[22][23] Kerri Mason, a Reuters szakírója Talbot videóját vírus módjára terjedőnek jellemezte, és hozzátette, hogy a YouTube-on több mint 46 millió alkalommal nézték meg a videóját.[6] Talbot az Egyesült Államokba utazott, ahol a lemez megjelenésével egyidejűleg reklámkörúton vett részt. Szerepelt a The Ellen DeGeneres Showban,[24] vendégként jelen volt a The Oprah Winfrey Showban,[25] és fellépett Los Angelesben, Philadelphiában, New Yorkban és Washingtonban.[24] A televíziós szereplések után az USA-ban megnőtt az eladott lemezeinek száma.[26] Talbot 2009. április 30-án ismét az államokba utazott, hogy népszerűsítse az "I Will Always Love You" című kislemezt. A turné május 2-ig tartott.[27] Többek között szerepelt a Fox WNYW csatornájának Good Day New York műsorában.[28]
Az albumot általában negatívan fogadták a kritikusok. Az AllMusic kritikusa, Sharon Mawer a következőképp dicsérte a lemezt: "Ahhoz képest, hogy még csak hétéves, jól énekel, és a legtöbb (ha nem az összes) hangnem hozzá illő volt, jó volt a hangmagasság, az időzítés pedig remek".[1] Azonban úgy kritizálta az albumot, hogy "nincs kimondott érzés az album mögött, nincs érzelmi töltet, nem lehet kivenni, igazából melyik dal miről szól, ezek csak kis aranyos dalok", s a CD-t 2/5-re értékelte.[1] Nick Levine, a Digital Spy kritikusa egy kritikában azt írta, hogy hangja édes és tiszta, mindazonáltal „előadásában nincsenek árnyalatok, nincsenek mélységek”.[2] Azonban hozzátette, hogy "„Van valami lényegileg elrontott abban, hogy egy hétévest a sztárokhoz viszonyítunk”. És azt is, hogy „A kifejezetten a felnőttekre szabott listák semmit nem tudnak kezdeni [a zenéjével]”, az albumot pedig 2/5-re értékelte.[2] A Harlow Starban megjelent kritikájában korával kapcsolatban tovább fejtegette: "semmi kétség nem fér hozzá, hogy édes kis lány aranyos hanggal, de mindenképpen van valami alapvetően rossz abban, hogy már ilyen fiatalon valakit reflektorfénybe tolnak."[29] A maláj The Star újságírója a következőket nyilatkozta a lemezről: "Connie könnyeden énekel, és csodálatosan kezeli a magas hangnemeket is", de feltette a kérdést, hogy vajon "az emberek egy ugyanezeket a dalokat tartalmazó lemezt akkor is megvennének-e, ha ezeket egy 20 éves lány énekelné."[30]
A lemez 2007. december 8-án került fel a 35 legsikeresebb lemez listájára,[31] de karácsonykor a lista alján állt,[32] mindez annak ellenére történt, hogy lehetséges karácsonyi listavezetőnek tartották.[3][3][33] Öt héten keresztül maradt a listán, a legjobb helyezése a 35. volt.[31] Mindezek ellenére a lemez Nagy-Britanniában már december elején aranylemez lett,[18] melynek következménye az lett, hogy Talbot Phillip Schofieldtől a napközbeni This Morning műsorában egy aranylemezt kapott.[9] Talbot ázsiai útját követően a jelentések szerint a lemez Tajvanban, Hongkongban és Szingapúrban listavezető lett,[11][21] Szingapúrban pedig a harmadik helyig jutott fel.[21] A lemez Tajvanban és Hongkongban platinalemez, Dél-Koreában pedig kétszeres platina lett,[24] s 30.000 példány kelt el.[34] Az USA-ban az album három listán szerepelt. Kilenc hétig rajt volt a Top Heatseekers-ön, ahol a legjobb helyezése a 7. volt, a Kid Albums-on négy hétig szerepelt, ahol a 8. helyig jutott, a Top Independent Albums-on egyszer a 43. helyet érte el.[35]