Nolai Szent Paulinus, születési nevén Pontius Meropius Anicus Paulinus (Bordeaux, 353 – Nola, 431. június 22.) nolai püspök, ókeresztény költő.
Élete
Paulinus gazdag szenátor családban született 353-ban. Ausonius tanítványa volt,[1][2] és már 378-ban consul suffectus lett. Lassan érlelődött meg benne az az elhatározás, hogy a nyilvános élettől visszavonul, és minden földi javáról lemond. 389-ben keresztelkedett meg, 393-ban Barcelonábanpresbiterré szentelték,[1] majd feleségével Therasiával[2]Nolába vándorolt, védőszentjének Szent Félixnek sírjához.[2][1]
Nolában szigorú szerzetesi életet kezdett, amit felesége is követett. Kortársai a keresztény lemondás és szeretet példaképét látták benne.[2]409-ben a város püspökévé választották. 22 évnyi szolgálat után 431-ben halt meg.[1][2] Mintegy 78 éves lehetett ekkor.
A hagyomány neki tulajdonítja a harang feltalálását.[3]
Művei
Paulinus tehetséges költő volt. A következő munkái maradtak fenn:
évenként Szent Félix ünnepén (január 14.) a szent tiszteletére írott költeményeiből (Carmen natalicia) tizenhármat, illetve egynek töredékeit ismerjük;[2]
három zsoltár-parafrázis, amelyekkel a keresztény líra új műfaját teremtette meg;[1]
„ad Antonium”, a pogány vallások tévelygéseiről;[1]
„Juliani et Jae” című keresztény költemény 120 disztichonban;[1]
