Nigel Kennedy (Brighton, 1956. december 28. –) brithegedű-, és brácsaművész, akit a világ egyik vezető hegedűvirtuózaként tartanak számon. Egyedülálló tehetsége friss energiát hozott a klasszikus és kortárs zeneirodalomba.
Kennedyt egyesek a klasszikus zene fenegyerekének is tartják, kissé rámenős természete, illetve az esetenkénti szándékos faragatlansága miatt. Ugyan vannak emberek, akik nem kedvelik (1991-ben John Drummond egy újságcikkben meg is támadta),[2] de számos nagy művész körében megbecsülésnek örvend, ilyen Lynn Harrell csellista is. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy Nigel Kennedy ars poeticájának érzi a komolyzene népszerűsítését, különösen a fiatalok körében.
Az esetenként csak egyszerűen Kennedy néven ismert előadó a Guinness Rekordok Könyvében is szerepel, mint a legtöbb eladott klasszikus lemez előadója; az 1989-es Vivaldi: A négy évszak című felvételével érte ezt el ezt a rekordot.
Önmagát ekképpen szokta definiálni: „Mondhatják, ha akarják, hogy én egy komolyzenét játszó hegedűs vagyok, de én mindig egy olyan muzsikusként látom magam, aki a zenének nem csak egy részét játssza.”
Élete
Fiatalkora
Kennedy szülei maguk is zenészek voltak: apja hivatásos csellista, anyja zongoratanárnő.
Hatévesen kezdett el hegedülni; már igen fiatalon, hétéves korától kezdve Yehudi Menuhin támogatta; helyet biztosított számára világhírű iskolájában – és mint Menuhin halála után kiderült – ingyen és bérmentve. Ezután 16 évesen a rangos New York-i Julliard SchoolbanDorothy Delay növendéke lett. Eközben Stéphane Grappelli a dzsesszimprovizáció rejtelmeibe is bevezette.
Karrierje
Kennedy hegedűsként mára már bejárta mind az öt kontinenst, a legtöbb vezető zenekarral fel is lépett, és a legtöbb fontos hegedűversenyből felvételt is készített.
Egy súlyos nyakszirti sebészeti beavatkozást követően 1992-ben Kennedy ideiglenesen búcsút mondott a koncertezésnek. Ez alatt az öt év alatt számos saját szerzeménye született, amelyeket a kelta népzene, a rock- és dzsessz-zene elemeinek ötvözésén alapszik.
1997-es visszatérése után a kritikusok csak szuperlatívuszokban írtak róla. „Egész életemben egyetlen brit hegedűstől sem hallottam még ilyen merész és mámorító előadást. Kennedy játéka egy magasabb rendű érettségről tanúskodik. A világ egyetlen hegedűművésze sem lenne képes ilyen gördülékeny átmenetre különböző stílusok között!”[3]
1999-ben egy emlékezetes telt házas fellépése volt BelgrádbanBachhal és Bartókkal a műsoron: a koszovói háború után ő volt az első nyugati művész, aki a térségben koncertezett.
Kennedy sokszor készít koncertfelvételt egész darabokról vagy műrészletekről, hogy megőrizze a hangversenyek azon tulajdonságát, hogy a zene a pillanaté.
.jpg)
