Nagybányán és Párizsban alakította ki sajátos stílusát, amellyel a századelő magyar avantgárdjának egyik legeredetibb egyénisége lett. Erőteljes konstrukciójú képeit páratlan dinamizmus feszíti, tusrajzain a sötét-világos kontrasztjával, a szinte brutális anyagkezeléssel, széles ecsetvonások ritmusával formál teret. Stílusa rokon Cezanne, a fauves és a Die Brücke törekvéseivel. Festményeire, rajzaira egyre inkább felfigyeltek, egyre több rajzát közölte a Kassák Lajos által szerkesztett és kiadott Ma című folyóirat, ilyenformán Nemes Lampérth betagozódott a magyar aktivizmus híveinek körébe.
Nemes Lampérth a portré-, a táj-, és az aktfestésben egyaránt otthonosan mozgott, sőt csendéletei is vannak. 1917-ben részt vett a Fiatalok kiállításán a Nemzeti Szalonban, 1918-ban pedig a Ma III. demonstratív kiállításán. Mozgósító erejű plakátrajzaival 1919-ben a tanácskormány propagandáját segítette. Ismert Kmetty Jánossal közösen készített Be![3] című plakátja, amely a kommün fegyveres védelmére mozgósított.
A kommün alatt kinevezték a Proletár Képzőművészeti Tanműhely tanárává, a kommün bukása után letartóztatták, 1920-ban sikerült Berlinbe emigrálnia, ahol a Gurlitt-Galerie-ben nagy sikerű kiállítást rendezett. Ezen a kiállításon ismerkedett meg Alfred Gustav Ekström svéd mecénással, vele Svédországba utazott, s ott festett tovább, de hamarosan kiütközött idegbaja, erőteljes, szintetikusan egyszerűsítő szénrajzai egyre komorabbak lettek, átütött rajtuk a közelgő végzet.
Svédországban, majd Magyarországon került elmegyógyintézetbe, itthon halt meg a sátoraljaújhelyi elmegyógyintézetben. Mindvégig hagyták rajzolni, e tekintetben sokkal szerencsésebb volt, mint Munkácsy Mihály, akit élete utolsó négy évében megfosztottak orvosai művészete gyakorlásának lehetőségétől.
Értékelés
Harminchárom életévéből alig több mint tíz évig, 1910-1922 között alkotott. 24 olajképet festett a tus-és ceruzarajzok mellett. Páratlanul intenzív, villanásszerű az életműve a magyar festészetben. Németh Lajos, a kiemelkedő művészettörténész írta róla: „Nemes-Lampérth piktúrája a századelő magyar avantgárd festészetének legeredetibb gyümölcse.”[4]
Stílusában már 1912-ben a Városliget című képén megfigyelhető az a képessége, hogy erőteljes vonalak tömegével kompozíciót teremt, ugyanez jellemző utolsó, 1920-as Önarcképére és az 1922-es Egy férfi arcképe címűre. Ezzel a technikával készített további kiváló vázlatokat és szénrajzokat.
A magyar avantgárd, azon belül az aktivizmus robusztus tehetségű művésze volt, majd őt szorosan követte Uitz Béla. Nemes Lampérthnak a sors kevés időt hagyott a kifutáshoz, 32 éves korában meghalt, de még így is körülbelül 150 darab festmény és grafika maradt utána. Elborult elmével is világos pillanataiban kiváló grafikákat alkotott. A Magyar Nemzeti Galéria1963-ban, majd 1992-ben rendezett műveiből gyűjteményes kiállítást.
Férfiarckép (1922) (fekete és barna tus, papír, 60 x 40 cm ; MNG)
Források
A modern festészet lexikona. (Nouveau dictionnaire de la peinture moderne). Ford. és átdolg. magyar kiad. Budapest : Corvina, 1974. Ill. Nemes Lampért l. 266-267. o. ISBN 9631390012