A nem örökletes női államfők és kormányfők listája azokat a női politikusokat tartalmazza, akik úgy jutottak a hatalom csúcsára, hogy nem megörökölték a tisztségüket, hanem választás útján kerültek oda akár a köztársaságokban, akár a monarchiákban a 20. és a 21. században. Tehát nem tartalmazza az uralkodónőket, a monarchikus államfők képviselőit (alkirályokat vagy kormányzókat), akik születési előjogok alapján uralkodnak, vagy kinevezés útján képviselik az uralkodók személyét. A női monarchákat az Uralkodónők listája szerepelteti. A lista országonként sorolja fel a különböző vezető politikusnőket. Eddig 93 országban került nő a legfőbb tisztségekbe. Az első női elnök a Tuva Népköztársaság utolsó államfője, Hertek Ancsimaa-Toka (1940–1944), az első női miniszterelnök Ukrajna első miniszterelnöke, Jevhenyija Bos (1917–1918) volt. A legtöbb női államfő San Marinóban (21), a legtöbb női miniszterelnök Norvégiában volt (5), de ebből egy személy háromszor ült a kormányfői székben. Az elnöki pozíciót a leghosszabb ideig az izlandi Vigdís Finnbogadóttir töltötte be, 16 évig, a legrövidebb ideig pedig a dél-afrikai Ivy Matsepe-Casaburri töltötte be 14 óráig. A miniszterelnöki pozíciót a leghosszabb ideig a srí lankai Sirimavo Bandaranaike töltötte be 17 évig, a legrövidebb ideig az ecuadori Rosalía Arteaga Serrano töltötte be 2 napig. Négy országban, Guyanán, Srí Lankán, Burundiban és Kirgizisztánban fordult elő, hogy ugyanaz a női politikus töltötte be a miniszterelnöki és elnöki tisztséget is egy ideig.
Argentína
1826 óta elnöki köztársaság. 1974-ben került először nő az elnöki pozícióba.
Aruba
Aruba 1986-ig a Holland Antillák része volt, ekkor vált önálló autonóm tagjává a Holland Királyságnak. 2017-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Ausztrália
1901 óta független alkotmányos királyság a Brit Nemzetközösségen belül. Államfője a mindenkori brit uralkodó. 2010-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Ausztria
1918-1938 között és 1945 óta szövetségi parlamentáris köztársaság, 1938-1945 között viszont az Anschluss révén a náci Németország része lett. 2004-ben került először nő elnöki és 2019-ben miniszterelnöki pozícióba.
Banglades
1971 óta parlamentáris köztársaság. 1991-ben került először nő a miniszterelnöki pozícióba.
Barbados
2021 óta parlamentáris köztársaság. 1966 és 2021 között független alkotmányos királyság a Brit Nemzetközösségen belül. 2018-ban került először nő miniszterelnöki és 2021-ben elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Sandra Mason
|
|
Elnök
|
2021. november 30.
|
Hivatalban
|
|
Belgium
1830 óta alkotmányos monarchia. Államfője a mindenkori belga uralkodó. 2019-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Bissau-Guinea
1973-1991 között elnöki köztársaság, 1991 óta félelnöki köztársaság. 1984-ben került először nő elnöki és 2012-ben miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Carmen Pereira
|
|
Elnök
|
1984. május 14.
|
1984. május 16.
|
2 nap
|
Bolívia
1825 óta elnöki köztársaság. 1979-ben került először nő elnöki pozícióba.
Bosznia-Hercegovina
1995-ben a délszláv háborúkat lezáró daytoni békeszerződés értelmében a gyakorlatilag több részre szakadt Bosznia-Hercegovinát újraegyesítették, a területén kikiáltott Szerb Köztársaságot és a bosnyák-horvát béketárgyalások folyamán felállt Bosznia-Hercegovinai Föderációt is elismerték. Bosznia-Hercegovinát két önálló részre osztották fel, melyek saját parlamenttel rendelkeznek. A dualista állam egységét a ENSZ Boszniai Főmegbízott Hivatala biztosítja, amely az ENSZ nevében kormányozza egész Boszniát. Az állam három elnökét (bosnyák, horvát, szerb) négy évre választják, az egyes nemzetiségek egyet-egyet, akik minden 8 hónapban cserélik az elnöki széket. Az összességében a legtöbb szavazatot kapott jelölt lesz az első elnök a négyéves idő alatt. 2022-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Željka Cvijanović
|
|
Elnök
|
2022. november 16.
|
2023. július 16.
|
242 nap
|
Az állam három elnökét (bosnyák, horvát, szerb) négy évre választják, az egyes nemzetiségek egyet-egyet, akik minden 8 hónapban cserélik az elnöki széket. 1992-ban került először nő elnöki pozícióba szerb részről, akit 2001-ben a Boszniában elkövetett háborús bűnök miatt elítélt a Nemzetközi Büntető Törvényszék.
A Minisztertanács elnökét az általános választások után Bosznia-Hercegovina elnöksége és Bosznia-Hercegovina parlamentje nevezi ki. A Minisztertanács elnökének kormányfőként nincs hatásköre miniszterek kinevezésére. 2023-ban került először nő miniszterelnöki pozícióban.
Bosznia-Hercegovinai Föderáció
Bosznia-Hercegovina nagyobb szövetségi egysége. A Föderáció 1994-ben jött létre a Bosznia-Hercegovinai Horvát Köztársaság és a Horvátország közötti katonai együttműködéséről szóló washingtoni egyezmény keretében. Megalakulásával véget ért a boszniai háború (1992-1995) mellékszála, az időszakos horvát-muszlim fegyveres konfliktus. A Föderációnak a bosznia-hercegovinai alkotmányos rendszerben betöltött szerepét a boszniai háborút lezáró Daytoni békeszerződés biztosítja. A Föderációnak saját elnöke, kormánya és parlamentje van. 2007-ben került először nő elnöki pozícióba.
Boszniai Szerb Köztársaság
A boszniai Szerb Köztársaságot a boszniai háború (1992–1995) alatt nemzetközileg nem ismerték el. Miután 1994-től kezdve a sorozatos katonai vereségek nyomán egyre jobban lecsökkent az államalakulat területe, az ország vezetői békekötésre kényszerültek. 1996-ban került először nő elnöki pozícióba, akit 2001-ben a Boszniában elkövetett háborús bűnök miatt elítélt a Nemzetközi Büntető Törvényszék. 2013-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Brazília
1889 óta elnöki köztársaság. 2011-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Dilma Rousseff
|
|
Elnök
|
2011. január 1.
|
2016. augusztus 31.
|
5 év 243 nap
|
Bulgária
1990 óta parlamentáris köztársaság. 1994-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Burundi
1966-1998 között félelnöki köztársaság, 1998 óta elnöki köztársaság. 1993-ban került először nő miniszterelnöki és elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Sylvie Kinigi
|
|
Elnök
|
1993. október 27.
|
1994. február 5.
|
101 nap
|
Chile
1925 óta elnöki köztársaság. 2006-ban került először nő elnöki pozícióba.
Costa Rica
1848 óta elnöki köztársaság. 2010-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Laura Chinchilla
|
|
Elnök
|
2010. május 8.
|
2014. május 8.
|
4 év, 0 nap
|
Dánia
1848 óta alkotmányos monarchia. Államfője a mindenkori dán uralkodó. 2011-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Feröer-szigetek
A Feröer-szigetek 1948 óta belső autonómiával rendelkezik a Dán királyságon belül. 1993-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Grönland
Grönland parlamentáris reprezentatív demokrácia, mely csupán néhány kérdésben (kül- és védelempolitika) van alárendelve a dán kormánynak. Grönland 1979 óta rendelkezik belső autonómiával. Grönlandnak 1979. május 1. óta van saját miniszterelnöke. 2009-ben a grönlandiak megszavazták a Grönland autonómiájának kibővítéséről szóló törvénytervezetet, melyet a Folketing is elfogadott, így az életbe lépett. 2013-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Aleqa Hammond
|
|
Miniszterelnök
|
2013. április 5.
|
2014. szeptember 30.
|
1 év, 179 nap
|
Dél-Afrika
1994 óta parlamentáris köztársaság. 2008-ban került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Ivy Matsepe-Casaburri
|
|
Elnök
|
2008. szeptember 24.
|
2008. szeptember 25.
|
14 óra
|
Dél-Korea
1948 óta félelnöki köztársaság. 2002-ben került először nő miniszterelnöki és 2013-ban elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Pak Kunhje
|
|
Elnök
|
2013. február 25.
|
2017. március 10.
|
4 év, 13 nap
|
Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság
1992 óta létező szakadár félelnöki köztársaság. 2013-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Dominikai Közösség
1978 óta parlamentáris köztársaság. 1980-ban került először nő miniszterelnöki és 2023-ban elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Sylvanie Burton
|
|
Elnök
|
2023. október 2.
|
Hivatalban
|
|
Ecuador
1830 óta elnöki köztársaság. 1997-ben került először nő elnöki pozícióba.
Egyenlítői-Guinea
1968 óta félelnöki köztársaság. 2023-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
El Salvador
1841 óta elnöki köztársaság. 2023-ban került először nő elnöki pozícióba.
Etiópia
1991 óta szövetségi félelnöki köztársaság. Az ország államfője egyben a parlament elnöke is. 2018-ban került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Sahle-Work Zewde
|
|
Elnök
|
2018. október 25.
|
Hivatalban
|
|
Észak-Ciprusi Török Köztársaság
1974 óta létező szakadár félelnöki köztársaság. 2013-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Sibel Siber
|
|
Miniszterelnök
|
2013. június 13.
|
2013. szeptember 2.
|
81 nap
|
Észak-Macedónia
1990 óta parlamentáris köztársaság. 2004-ben került először nő miniszterelnöki és 2024-ben elnöki pozícióba.
Észtország
1992 óta parlamentáris köztársaság. 2016-ban került először nő elnöki és 2021-ben miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Kersti Kaljulaid
|
|
Elnök
|
2016. október 10.
|
2021. október 11.
|
5 év, 1 nap
|
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Kaja Kallas
|
|
Miniszterelnök
|
2021. január 26.
|
2024. július 23.
|
3 év, 179 nap
|
Finnország
1919 óta parlamentáris köztársaság. 2000-ben került először nő elnöki és 2003-ban miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Tarja Halonen
|
|
Elnök
|
2000. március 1.
|
2012. március 1.
|
12 év, 0 nap
|
Franciaország
1958 óta félelnöki köztársaság. 1991-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Fülöp-szigetek
1898 óta elnöki köztársaság. 1986-ban került először nő elnöki pozícióba.
Gabon
1960 óta parlamentáris köztársaság. 2009-ben került először nő elnöki és 2020-ban miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Rose Francine Rogombé
|
|
Elnök
|
2009. június 10.
|
2009. október 16.
|
128 nap
|
Görögország
1924-1935 között elnöki köztársaság. 1973 óta parlamentáris köztársaság. 2015-ben került először nő miniszterelnöki és 2020-ban elnöki pozícióba.
Grúzia
1991–2013 között elnöki köztársaság, 2013 óta félelnöki köztársaság. 2003-ban került először nő elnöki pozícióba.
Guyana
1970 óta félelnöki köztársaság. 1997-ben került először nő miniszterelnöki és elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Janet Jagan
|
|
Elnök
|
1997. december 19.
|
1999. augusztus 11.
|
1 év, 235 nap
|
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Janet Jagan
|
|
Miniszterelnök
|
1997. március 6.
|
1997. december 19.
|
288 nap
|
Haiti
1988 óta félelnöki köztársaság. 1990-ben került először nő elnöki és 1995-ben miniszterelnöki pozícióba.
Honduras
1838 óta elnöki köztársaság. 2022-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Xiomara Castro
|
|
Elnök
|
2022. január 27.
|
Hivatalban
|
|
Horvátország
1990 óta parlamentáris köztársaság. 2009-ben került először nő miniszterelnöki és 2015-ben elnöki pozícióba.
India
1949 óta parlamentáris köztársaság. 1966-ban került először nő miniszterelnöki és 2007-ben elnöki pozícióba.
Indonézia
1945 óta elnöki köztársaság. 2001-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Megawati Sukarnoputri
|
|
Elnök
|
2001. július 23.
|
2004. október 20.
|
3 év, 89 nap
|
Izland
1944 óta parlamentáris köztársaság. 1980-ban került először nő elnöki és 2009-ben miniszterelnöki pozícióba.
Izrael
1948 óta parlamentáris köztársaság. 1969-ben került először nő miniszterelnöki és 2007-ben elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Dalia Itzik
|
|
Elnök
|
2007. január 25.
|
2007. július 15.
|
171 nap
|
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Golda Meir
|
|
Miniszterelnök
|
1969. március 17.
|
1974. június 3.
|
5 év, 78 nap
|
Írország
1949 óta parlamentáris köztársaság. 1990-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Mary Robinson
|
|
Elnök
|
1990. december 30.
|
1997. szeptember 12.
|
6 év, 283 nap
|
Mary McAleese
|
|
Elnök
|
1997. november 11.
|
2011. november 10.
|
13 év, 364 nap
|
Jamaica
1962 óta független alkotmányos királyság a Brit Nemzetközösségen belül. Államfője a mindenkori brit uralkodó. 2006-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Jugoszlávia
1945-1991 között létező népköztársaság. Ami 1991-ben megszűnt. 1982-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Kanada
1867 óta független alkotmányos királyság a Brit Nemzetközösségen belül. Államfője a mindenkori brit uralkodó. 1993-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Kim Campbell
|
|
Miniszterelnök
|
1993. június 25.
|
1993. november 4.
|
132 nap
|
Kirgizisztán
1990 óta félelnöki köztársaság. 2010-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Roza Otunbajeva
|
|
Elnök
|
2010. április 7.
|
2011. december 1.
|
1 év, 238 nap
|
Kína
1949 óta népköztársaság. 1968-ban került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Szung Csing-ling
|
|
Elnök
|
1968. október 31.
|
1972. február 24.
|
3 év, 116 nap
|
Szung Csing-ling
|
|
Elnök
|
1976. július 6. (másodszor)
|
1978. március 5.
|
1 év, 242 nap
|
Kongói Demokratikus Köztársaság
1960 óta félelnöki köztársaság. 2024-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Koszovó
2008 óta félelnöki köztársaság. 2011-ben került először nő elnöki pozícióba.
Közép-Afrikai Köztársaság
1960 óta félelnöki köztársaság. 1975-ben került először nő miniszterelnöki és 2014-ben elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Catherine Samba-Panza
|
|
Elnök
|
2014. január 23.
|
2016. március 30.
|
2 év, 66 nap
|
Lengyelország
1989 óta újra parlamentáris köztársaság. 1992-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Lettország
1991 óta parlamentáris köztársaság. 1999-ben került először nő elnöki és 2014-ben miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Vaira Vīķe-Freiberga
|
|
Elnök
|
1999. július 8.
|
2007. július 8.
|
8 év, 0 nap
|
Libéria
1848 óta elnöki köztársaság. 1996-ban került először nő elnöki pozícióba.
Litvánia
1991 óta parlamentáris köztársaság. 1990-ben került először nő miniszterelnöki és 2009-ben elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Dalia Grybauskaitė
|
|
Elnök
|
2009. július 12.
|
2019. július 12.
|
10 év, 0 nap
|
Madagaszkár
1960 óta félelnöki köztársaság. 2009-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Magyarország
1989 óta parlamentáris köztársaság. 2022-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Novák Katalin
|
|
Elnök
|
2022. május 10.
|
2024. február 10.
|
1 év, 276 nap
|
Malawi
1966 óta elnöki köztársaság. 2012-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Joyce Banda
|
|
Elnök
|
2012. április 7.
|
2014. május 31.
|
2 év, 54 nap
|
Mali
1960 óta félelnöki köztársaság. 2011-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Marshall-szigetek
1979 óta elnöki köztársaság. 1991 óta független ország. 2016-ban került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Hilda Heine
|
|
Elnök
|
2016. január 28.
|
2020. január 14.
|
3 év 351 nap
|
Hilda Heine
|
|
Elnök
|
2024. január 3.
|
Hivatalban
|
|
Mauritius
1992 óta parlamentáris köztársaság. 2012-ben került először nő elnöki pozícióba.
Málta
1974 óta parlamentáris köztársaság. 1982-ben került először nő elnöki pozícióba.
Mianmar
1948-1962 között parlamentáris köztársaság. 1962-2010 között, illetve 2021-től katonai diktatúra. 2010-2021 között szövetségi parlamentáris köztársaság. 2016-ban került először nő kormányfői pozícióba, amit most államtanácsosnak neveznek, és bár 2011-ig volt miniszterelnöki tisztség is, mára megszűnt.
Moldova
1990 óta félelnöki köztársaság. 2008-ban került először nő miniszterelnöki és 2020-ban elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Maia Sandu
|
|
Elnök
|
2020. december 24.
|
Hivatalban
|
|
Mongólia
1924 - 1992 között népköztársaság, 1992 óta félelnöki köztársaság. 1953-ban került először nő elnöki és 1999-ben miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Szühbátarín Jandzsmá
|
|
Elnök
|
1953. szeptember 7.
|
1954. július 7.
|
303 nap
|
Mozambik
1975 óta félelnöki köztársaság. 2004-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Luisa Diogo
|
|
Miniszterelnök
|
2004. február 17.
|
2010. január 16.
|
5 év, 333 nap
|
Nagy-Britannia
1707-ben jött létre az Angol Királyság és a Skót Királyság egyesülésével. Alkotmányos monarchia, államfője a mindenkori brit uralkodó. 1979-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Észak-Írország
Az 1998-as Észak-Írország törvény (Northern Ireland Act) néhány évtizedes közvetlen központi kormányzás után visszaállította a független Északír Parlamentet. Észak-Írországnak 1972-ig volt saját miniszterelnöke, 1998-ban viszont a korábbi miniszterelnöki tisztséget ugyan nem állították vissza, helyette a tartomány első minisztere az, aki a kormányfői tisztséget betölti Észak-Írországban. 2010-ben volt először női első minisztere.
Skócia
Az 1990-ben alkotott devolúciós szabályok alapján az Egyesült Királyságot alkotó országok korlátozott önkormányzati jogokat kaptak. A politikai színtéren az 1998-as Skócia törvény (Scotland Act) a skót nép akaratának megfelelően visszaállította a független Skót Parlamentet. Skóciának 1999 óta van saját első minisztere, aki a kormányfői tisztséget tölti be Skóciában. 2014-ben volt először női első minisztere.
Namíbia
1990 óta parlamentáris köztársaság. 2015-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Nepál
2008 óta parlamentáris köztársaság. 2015-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Bindhádéví Bhandárí
|
|
Elnök
|
2015. október 29.
|
2023. március 13.
|
7 év, 135 nap
|
Német Demokratikus Köztársaság
1949-1990 között létező népköztársaság, ami 1990-ben megszűnt. 1990-ben került először nő elnöki pozícióba és egyben utolsó államfője volt.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Sabine Bergmann-Pohl
|
|
Elnök
|
1990. április 5.
|
1990. október 2.
|
180 nap
|
Németország
1949 óta parlamentáris köztársaság. 2005-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Angela Merkel
|
|
Kancellár
|
2005. november 22.
|
2021. december 8.
|
16 év, 16 nap
|
Nicaragua
1838 óta elnöki köztársaság. 1990-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Violeta Chamorro
|
|
Elnök
|
1990. április 25.
|
1997. január 10.
|
6 év, 260 nap
|
Norvégia
1814 óta alkotmányos monarchia. Államfője a mindenkori norvég uralkodó. 1981-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Olaszország
1948 óta parlamentáris köztársaság. 2022-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Pakisztán
1988-1997 között félelnöki köztársaság, 1997-1999 között parlamentáris köztársaság, 1999-2008 között félelnöki köztársaság, 2008 óta parlamentáris köztársaság. 1988-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Panama
1841-ben és 1904 óta elnöki köztársaság. 1999-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Mireya Moscoso
|
|
Elnök
|
1999. szeptember 1.
|
2004. szeptember 1.
|
5 év, 0 nap
|
Peru
1856 óta félelnöki köztársaság. 2003-ban került először nő miniszterelnöki és 2019-ben elnöki pozícióba.
Portugália
1910 óta parlamentáris köztársaság. 1979-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Románia
1990 óta félelnöki köztársaság. 2018-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Ruanda
1961 óta félelnöki köztársaság. 1993-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
San Marino
1244 óta parlamentáris köztársaság. A parlamentként működő Általános Nagytanács tagjait ötévente, népszavazással választják. A parlament két saját tagját jelöli ki régenskapitánynak, akiket hat hónapra választanak. 1981-ben került először nő régenskapitányi pozícióba.
Sao Tomé és Principe
1975 óta félelnöki köztársaság. 2002-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Srí Lanka
1948-1972 között független alkotmányos királyság a Brit Nemzetközösségen belül. Államfője a mindenkori brit uralkodó. 1972 óta félelnöki köztársaság. 1960-ban került először nő miniszterelnöki és 1994-ben elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Chandrika Kumaratunga
|
|
Elnök
|
1994. november 12.
|
2005. november 9.
|
11 év, 17 nap
|
Svájc
1848 óta szövetségi köztársaság. A fő végrehajtó testület a Szövetségi Tanács, mely hét tagot számlál. Tagjait a jelentősebb politikai pártok adják. A Svájci Konföderáció elnökét a Tanács tagjai közül választják. Megbízása egy évre szól, reprezentatív funkciót lát el. 1999-ben került először nő elnöki pozícióba.
Svédország
1876 óta alkotmányos királyság. 2021-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Szamoa
2007 óta parlamentáris köztársaság. 2021-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Szenegál
1960 óta félelnöki köztársaság. 2001-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Szent Márton-sziget
Az eredetileg hat szigetből álló Holland Antillák 1954-ben részleges, majd teljes önkormányzatot kapott, minden szigetnek a lakosság által választott helyi kormányzata van. A Holland Antillák egyesített közigazgatási egység státusza 2010. október 10-től megváltozott és az 5 sziget új alkotmányos státust kapott a Holland királyságon belül. Bonaire, Sint Eustatius és Saba beleegyezett, hogy holland községekké váljanak Karibi Hollandia néven, míg Curaçao és Szent Márton-sziget holland fele (Sint Maarten) önálló országok lesznek a Holland Királyságban. Curaçao és Sint Maarten a Holland Királyság két új társult állama lett. 1999-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Szerbia
2006 óta parlamentáris köztársaság. 2012-ben került először nő elnöki és 2017-ben miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Ana Brnabić
|
|
Miniszterelnök
|
2017. június 29.
|
2024. március 20.
|
6 év, 265 nap
|
Szingapúr
1965 óta parlamentáris köztársaság. 2017-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Halimah Yacob
|
|
Elnök
|
2017. szeptember 14.
|
2023. szeptember 14.
|
6 év, 0 nap
|
Szlovákia
1992 óta parlamentáris köztársaság. 2010-ben került először nő miniszterelnöki és 2019-ben elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Zuzana Čaputová
|
|
Elnök
|
2019. június 15.
|
2024. június 15.
|
5 év, 0 nap
|
Szlovénia
1991 óta parlamentáris köztársaság. 2013-ban került először nő miniszterelnöki és 2022-ben elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Nataša Pirc Musar
|
|
Elnök
|
2022. december 22.
|
Hivatalban
|
|
Szovjetunió
A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, röviden Szovjetunió szocialista berendezkedésű állam volt Eurázsiában 1922 és 1991 között.
Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság
Amikor az Orosz Birodalom összeomlott az első világháborúban, Azerbajdzsán Örményországgal és Grúziával együtt része lett a rövid életű Transzkaukázusi Demokratikus Szövetségi Köztársaságnak. Amikor 1918 májusában a szövetség feloszlott, Azerbajdzsán kikiáltotta a független Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaságot, de 1920 áprilisában megszúnt az önállósága. A bolsevikok Bakuban kiáltották ki az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaságot 1920. április 28-án.
1922-ben Azerbajdzsán Örményországgal és Grúziával együtt része lett a Transzkaukázusi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaságnak, amely a Szovjetunió tagállama volt. 1936-ban feloszlatták az Transzkaukázusi Köztársaságot és az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság egyike lett a Szovjetunió 12 (1940-től 15) tagállamának. Azerbajdzsán 1991-ben nyerte vissza a függetlenségét. A tagköztársaság élére 1989-ben került először nő mint a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Elmira Qafarova
|
|
Elnök
|
1989. június 22.
|
1990. május 18.
|
331 nap
|
Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság
1917-1921 között népköztársaság. 1921-ben a Vörös Hadsereg bekebelezte és megszüntette önállóságát, majd az 1922-ben létrejött Szovjetunió részévé vált. 1991-ben nyerte vissza a függetlenségét. A tagköztársaság élére 1984-ben került először nő mint a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Valentina Sevcsenko
|
|
Elnök
|
1984. november 22.
|
1990. június 4.
|
5 év, 194 nap
|
Tajvan
1945 óta elnöki köztársaság. 1949-ben Tajvan szigetére menekült nacionalisták létrehozták a Kínai Köztársaságot, miután Kínában kikiáltották a kommunisták a népköztársaságot. 2016-ban került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Caj Jing-ven
|
|
Elnök
|
2016. május 20.
|
2024. május 20.
|
8 év
|
Tanzánia
1964 óta elnöki köztársaság. 2021-ben került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Samia Suluhu
|
|
Elnök
|
2021. március 19.
|
Hivatalban
|
|
Thaiföld
1932 óta alkotmányos monarchia. Államfője a mindenkori thai uralkodó. 2011-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Togo
1961-1991 között elnöki köztársaság, 1991 óta félelnöki köztársaság. 2020-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Törökország
1923 óta parlamentáris köztársaság. 1993-ban került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Tansu Çiller
|
|
Miniszterelnök
|
1993. június 13.
|
1996. március 6.
|
2 év, 267 nap
|
Transkei Köztársaság
1976-1994 között létező el nem ismert önálló állam, ami újraegyesült a Dél-Afrikai Köztársasággal. Az ország államformája parlamentáris köztársaság volt. 1987-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Trinidad és Tobago
1976 óta parlamentáris köztársaság. 2010-ben került először nő miniszterelnöki és 2018-ban elnöki pozícióba.
Tunézia
2014 óta félelnöki köztársaság. 2021-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Najla Bouden
|
|
Miniszterelnök
|
2021. október 11.
|
2023. augusztus 2.
|
1 év, 295 nap
|
Tuva
1921-1944 között létező népköztársaság. 1944-ben a Szovjetunió bekebelezte és megszüntette önállóságát. 1940-ben került először nő elnöki pozícióba és egyben utolsó államfője volt.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Hertek Ancsimaa-Toka
|
|
Elnök
|
1940. április 6.
|
1944. október 11.
|
4 év, 188 nap
|
Ukrajna
1917-1921 között népköztársaság. 1921-ben a Vörös Hadsereg bekebelezte és megszüntette önállóságát, majd az 1922-ben létrejött Szovjetunió részévé vált. 1991 óta félelnöki köztársaság. 1917-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Új-Zéland
1970 óta független alkotmányos királyság a Brit Nemzetközösségen belül. Államfője a mindenkori brit uralkodó. 1997-ben került először nő miniszterelnöki pozícióba.
Vietnám
1945 óta független állam. 1975. április 30-án elesett Saigon. Dél-Vietnám rövid ideig az északiak katonai megszállása alatt álló Dél-vietnámi Köztársasággá alakult, majd hivatalosan egyesítették a kommunisták uralma alatt álló Vietnámi Szocialista Köztársasággal 1976. július 2-án. 2018-ban került először nő elnöki pozícióba.
Név
|
Kép
|
Hivatal
|
Mandátum kezdete
|
Mandátum vége
|
Hivatali idő
|
Đặng Thị Ngọc Thịnh
|
|
Elnök
|
2018. szeptember 22.
|
2018. október 23.
|
32 nap
|
Võ Thị Ánh Xuân
|
|
Elnök
|
2023. január 18.
|
2023. március 2.
|
43 nap
|
Võ Thị Ánh Xuân
|
|
Elnök
|
2024. március 21. (másodszor)
|
2024. május 22.
|
62 nap
|
Források