Női strandröplabdatorna a 2016. évi nyári olimpiai játékokon

Női strandröplabdatorna
a XXXI. nyári olimpián
Adatok
Dátumaugusztus 6–17.
Versenyzők48 résztvevő
17 nemzetből
Csapatok24
Érmesek
Aranyérem   Németország
Ezüstérem   Brazília
Bronzérem   Egyesült Államok

 ← 20122020 → 

A 2016. évi nyári olimpiai játékokon a női strandröplabdatornát augusztus 6. és 17. között rendezték. A tornán 24 páros vett részt. A tornát a német Laura Ludwig, Kira Walkenhorst duó nyerte.

Résztvevők

A részt vevő 24 párost több szempont szerint választották ki és állították sorrendbe:[1][2]

  • Az első 17 páros lett a 2016. június 13-i olimpiai rangsor első 15 helyezett párosa, a 2015-ös strandröplapba-világbajnokságon kvalifikációt szerző páros és az olimpiarendező Brazília egy párosa. Az olimpiarendező Brazília legjobb párosa került az első helyre, mivel az olimpiai rangsorban az első hat páros között szerepelt. Az olimpiarendező Brazília második legjobb párosa az olimpiai rangsornak megfelelő helyen maradt.
  • A 18–22. páros közé az öt kontinenskupa győztese került.
  • A 23. és 24. páros az olimpiai kvalifikációs világkupa két legjobb eredményt elért párosa lett.[3]

Az olasz Marta Menegatti párja eredetileg a magyarországi születésű, de Olaszországban játszó Viktoria Orsi Toth lett volna, akit azonban az augusztus elején kiderült doppingvétsége miatt eltiltottak. Eleinte arról írtak a sajtóban, hogy Menegatti beugró párja Rebecca Perry lesz az olimpián,[4][5] végül Laura Giombini lett a csapattárs.[6]

Sorsolás Hely. Csapat Nemzet Kvalifikáció
1–6. kiemelt 1. Larissa FrançaTalita Antunes  Brazília (BRA) rendező
2. Ágatha BednarczukBárbara Seixas  Brazília (BRA) 2015-ös világbajnok
3. April RossKerri Walsh Jennings  Egyesült Államok (USA) olimpiai rangsor 1. helyezett
4. Laura LudwigKira Walkenhorst  Németország (GER) olimpiai rangsor 2. helyezett
5. Heather BansleySarah Pavan  Kanada (CAN) olimpiai rangsor 3. helyezett
6. Madelein MeppelinkMarleen van Iersel  Hollandia (NED) olimpiai rangsor 4. helyezett
1. kalap
(7–9. kiemelt)
7. Louise BawdenTaliqua Clancy  Ausztrália (AUS) olimpiai rangsor 5. helyezett
8. Karla BorgerBritta Büthe  Németország (GER) olimpiai rangsor 6. helyezett
9. Marta MenegattiLaura Giombini  Olaszország (ITA) olimpiai rangsor 7. helyezett
2. kalap
(10–12. kiemelt)
10. Elsa BaquerizoLiliana Fernández  Spanyolország (ESP) olimpiai rangsor 8. helyezett
11. Monika BrzostekKinga Kołosińska  Lengyelország (POL) olimpiai rangsor 9. helyezett
12. Isabelle ForrerAnouk Vergé-Dépré  Svájc (SUI) olimpiai rangsor 10. helyezett
3. kalap
(13–17. kiemelt)
13. Jamie BroderKristina Valjas  Kanada (CAN) olimpiai rangsor 11. helyezett
14. Joana HeidrichNadine Zumkehr  Svájc (SUI) olimpiai rangsor 12. helyezett
15. Lauren FendrickBrooke Sweat  Egyesült Államok (USA) olimpiai rangsor 13. helyezett
16. Ana GallayGeorgina Klug  Argentína (ARG) olimpiai rangsor 14. helyezett
17. Wang FanYue Yuan  Kína (CHN) olimpiai rangsor 15. helyezett
4–5. kalap
(18–22. kiemelt)
18–22. Mariafe ArtachoNicole Laird  Ausztrália (AUS) ázsiai kontinenskupa győztese
Doaa ElghobashyNada Meawad  Egyiptom (EGY) afrikai kontinenskupa győztese
Jantine van der VlistSophie van Gestel  Hollandia (NED) európai kontinenskupa győztese
Norisbeth AgudoOlaya Pérez Pazo  Venezuela (VEN) dél-amerikai kontinenskupa győztese
Nathalia AlfaroKaren Charles  Costa Rica (CRC) észak-amerikai kontinenskupa győztese
6. kalap
(23–24. kiemelt)
23–24. Jekatyerina Vlagyimirovna BirlovaJevgenyija Nyikolajevna Ukolova  Oroszország (RUS) olimpiai kvalifikációs világkupa győztese
Barbora HermannováMarkéta Sluková  Csehország (CZE) olimpiai kvalifikációs világkupa győztese

A 24 párost az alábbi 6 darab 4 csapatos csoportba osztották szét az alábbiak szerint:[7][8][9]

  • 1–6. kiemelt: az első 6 párost egyenként egy-egy csoportba osztották úgy, hogy az első helyen rangsorolt páros került az A csoportba, a második helyen rangsorolt került a B csoportba, és így tovább.
  • 1. kalap (7–9. kiemelt): a 7., 8. és 9. helyen álló párosokat sorsolással osztották szét úgy, hogy először az F csoportba, aztán az E csoportba sorsoltak egy-egy párost, végül a megmaradt harmadik került a D csoportba.
  • 2. kalap, (10–12. kiemelt): a 10., 11. és 12. helyen álló párosokat sorsolással osztották szét úgy, hogy először a C csoportba, aztán a B csoportba sorsoltak egy-egy párost, végül a megmaradt harmadik került az A csoportba.
  • 3. kalap, (13–17. kiemelt): a 13., 14., 15., 16. és 17. helyen álló párosokat sorsolással osztották szét úgy, hogy először az A csoportba, aztán a B, majd a C, a D csoportba sorsoltak egy-egy párost, végül a megmaradt ötödik páros került az E csoportba).
  • 4–5. kalap, (18–22. kiemelt): a negyedik sorsolásnál az öt kontinenskupa-győztes páros közül sorsoltak ki egyet az F csoportba. Az ötödik sorsolásnál a maradék négy kontinenskupa-győztes párost osztották szét úgy, hogy először az F csoportba, aztán az E csoportba, majd a D csoportba sorsoltak egy-egy párost, végül a megmaradt negyedik kontinenskupa-győztes páros került a C csoportba.
  • 6. kalap, (23–24. kiemelt): az olimpiai kvalifikációs világkupán kvalifikációt szerzett párosokat sorsolással osztották szét úgy, hogy először a B csoportba sorsoltak egy párost, a megmaradt páros pedig az A csoportba került.

A csoport
 LarissaTalita (BRA)
 BrzostekKołosińska (POL)
 FendrickSweat (USA)
 BirlovaUkolova (RUS)
D csoport
 LudwigWalkenhorst (GER)
 MenegattiGiombini (ITA)
 BroderValjas (CAN)
 ElghobashyNada (EGY)

B csoport
 ÁgathaBárbara (BRA)
 ElsaLiliana (ESP)
 GallayKlug (ARG)
 HermannováSluková (CZE)
E csoport
 BansleyPavan (CAN)
 BorgerBüthe (GER)
 HeidrichZumkehr (SUI)
 van der Vlistvan Gestel (NED)

C csoport
 RossWalsh Jennings (USA)
 ForrerVergé-Dépré (SUI)
 WangYue (CHN)
 ArtachoLaird (AUS)
F csoport
 Meppelinkvan Iersel (NED)
 BawdenClancy (AUS)
 AlfaroCharles (CRC)
 AgudoPazo (VEN)

Lebonyolítás

Körmérkőzések döntik el a hat csoport végeredményét. Minden csoportból az első két helyezett és a harmadik helyezettek közül a két legjobb jut tovább a nyolcaddöntőbe. A másik négy harmadik helyezettnek még egy mérkőzést kell játszania a nyolcaddöntőbe jutásért, a két győztes jut tovább. A nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a torna.

Csoportkör

Színmagyarázat
A csoportok első két helyezettje, és a két legjobb harmadik helyezettje bejutott a nyolcaddöntőbe.
A csoportok másik négy harmadik helyezettje még egy mérkőzést játszott a nyolcaddöntőbe jutásért.

A csoport

Mérkőzések Szettek Pontok
Hely. Csapat M Gy V Pont Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
1.  LarissaTalita (BRA) 3 3 0 6 6 0 126 84 1,500
2.  BrzostekKołosińska (POL) 3 2 1 5 4 3 1,333 117 119 0,983
3.  BirlovaUkolova (RUS) 3 1 2 4 2 5 0,400 126 141 0,894
4.  FendrickSweat (USA) 3 0 3 3 2 6 0,333 127 152 0,836
2016. augusztus 7.
10:00 (15:00)
LarissaTalita (BRA 2–0  BirlovaUkolova (RUS) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: José Padron (ESP), Daniel Apol (USA)
(21–14, 21–16)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 7.
11:00 (16:00)
BrzostekKołosińska (POL 2–1  FendrickSweat (USA) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Carlos Rodríguez (PUR), Davide Crescentini (ITA)
(14–21, 21–13, 15–7)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 9.
13:00 (18:00)
BrzostekKołosińska (POL 2–0  BirlovaUkolova (RUS) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Davide Crescentini (ITA), José Padron (ESP)
(21–19, 21–18)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 9.
16:30 (21:30)
LarissaTalita (BRA 2–0  FendrickSweat (USA) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Charalampos Papadogoulas (GRE), Lucie Guillemette (CAN)
(21–16, 21–13)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 11.
10:00 (15:00)
LarissaTalita (BRA 2–0  BrzostekKołosińska (POL) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Mariko Satomi (JPN), Carlos Rodríguez (PUR)
(21–10, 21–15)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 11.
15:30 (20:30)
FendrickSweat (USA 1–2  BirlovaUkolova (RUS) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Wang Lijun (CHN), Lucie Guillemette (CAN)
(18–21, 26–24, 13–15)
Jegyzőkönyv

B csoport

Mérkőzések Szettek Pontok
Hely. Csapat M Gy V Pont Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
1.  ElsaLiliana (ESP) 3 3 0 6 6 0 127 101 1,257
2.  ÁgathaBárbara (BRA) 3 2 1 5 4 3 1,333 134 120 1,117
3.  HermannováSluková (CZE) 3 1 2 4 3 5 0,600 132 145 0,910
4.  GallayKlug (ARG) 3 0 3 3 1 6 0,167 106 133 0,797
2016. augusztus 6.
13:00 (18:00)
ElsaLiliana (ESP 2–0  GallayKlug (ARG) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Charalampos Papadogoulas (GRE), Jonas Personeni (SUI)
(21–11, 21–19)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 6.
15:30 (20:30)
ÁgathaBárbara (BRA 2–1  HermannováSluková (CZE) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Daniel Apol (USA), Jonas Personeni (SUI)
(19–21, 21–17, 15–11)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 8.
11:00 (16:00)
ÁgathaBárbara (BRA 2–0  GallayKlug (ARG) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Wang Lijun (CHN), Charalampos Papadogoulas (GRE)
(21–11, 21–17)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 8.
22:00 (3:00)
ElsaLiliana (ESP 2–0  HermannováSluková (CZE) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Wang Lijun (CHN), Lucie Guillemette (CAN)
(21–15, 21–19)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 10.
17:30 (22:30)
ÁgathaBárbara (BRA 0–2  ElsaLiliana (ESP) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Carlos Rodríguez (PUR), Mariko Satomi (JPN)
(17–21, 20–22)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 10.
22:00 (3:00)
GallayKlug (ARG 1–2  HermannováSluková (CZE) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Giovanni Bake (RSA), Lucie Guillemette (CAN)
(21–13, 19–21, 8–15)
Jegyzőkönyv

C csoport

Mérkőzések Szettek Pontok
Hely. Csapat M Gy V Pont Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
1.  RossWalsh Jennings (USA) 3 3 0 6 6 1 6,000 142 101 1,406
2.  WangYue (CHN) 3 2 1 5 4 3 1,333 124 123 1,008
3.  ForrerVergé-Dépré (SUI) 3 1 2 4 4 5 0,800 165 171 0,965
4.  ArtachoLaird (AUS) 3 0 3 3 1 6 0,167 109 145 0,752
2016. augusztus 6.
23:00 (4:00)
ForrerVergé-Dépré (SUI 1–2  WangYue (CHN) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Lucie Guillemette (CAN), Osvaldo Sumavil (ARG)
(22–24, 21–18, 12–15)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 6.
24:00 (5:00)
RossWalsh Jennings (USA 2–0  ArtachoLaird (AUS) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Wang Lijun (CHN), Charalampos Papadogoulas (GRE)
(21–14, 21–13)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 8.
10:00 (15:00)
ForrerVergé-Dépré (SUI 2–1  ArtachoLaird (AUS) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Osvaldo Sumavil (ARG), Giovanni Bake (RSA)
(19–21, 21–16, 21–19)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 8.
24:00 (5:00)
RossWalsh Jennings (USA 2–0  WangYue (CHN) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Charalampos Papadogoulas (GRE), Lucie Guillemette (CAN)
(21–16, 21–9)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 10.
13:00 (18:00)
WangYue (CHN 2–0  ArtachoLaird (AUS) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Osvaldo Sumavil (ARG), Lucie Guillemette (CAN)
(21–16, 21–10)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 10.
21:00 (2:00)
RossWalsh Jennings (USA 2–1  ForrerVergé-Dépré (SUI) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Roman Pristovakin (RUS), Osvaldo Sumavil (ARG)
(21–13, 22–24, 15–12)
Jegyzőkönyv

D csoport

Mérkőzések Szettek Pontok
Hely. Csapat M Gy V Pont Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
1.  LudwigWalkenhorst (GER) 3 3 0 6 6 1 6,000 138 103 1,340
2.  BroderValjas (CAN) 3 2 1 5 4 3 1,333 121 118 1,025
3.  MenegattiGiombini (ITA) 3 1 2 4 4 4 1,000 138 128 1,078
4.  ElghobashyNada (EGY) 3 0 3 3 0 6 0,000 78 126 0,619
2016. augusztus 7.
18:30 (23:30)
LudwigWalkenhorst (GER 2–0  ElghobashyNada (EGY) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Lucie Guillemette (CAN), Mário Ferro (BRA)
(21–12, 21–15)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 7.
22:00 (3:00)
MenegattiGiombini (ITA 1–2  BroderValjas (CAN) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Carlos Rodríguez (PUR), Kritsada Panaseri (THA)
(21–15, 18–21, 9–15)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 9.
12:00 (17:00)
MenegattiGiombini (ITA 2–0  ElghobashyNada (EGY) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Kritsada Panaseri (THA), Carlos Rodríguez (PUR)
(21–10, 21–13)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 9.
18:30 (23:30)
LudwigWalkenhorst (GER 2–0  BroderValjas (CAN) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Mário Ferro (BRA), Wang Lijun (CHN)
(21–17, 21–11)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 11.
15:30 (20:30)
BroderValjas (CAN 2–0  ElghobashyNada (EGY) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Kritsada Panaseri (THA), Mariko Satomi (JPN)
(21–12, 21–16)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 11.
21:00 (2:00)
LudwigWalkenhorst (GER 2–1  MenegattiGiombini (ITA) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: José Padron (ESP), Mariko Satomi (JPN)
(21–18, 18–21, 15–9)
Jegyzőkönyv

E csoport

Mérkőzések Szettek Pontok
Hely. Csapat M Gy V Pont Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
1.  BansleyPavan (CAN) 3 3 0 6 6 0 127 102 1,245
2.  HeidrichZumkehr (SUI) 3 2 1 5 4 3 1,333 131 110 1,191
3.  BorgerBüthe (GER) 3 1 2 4 2 4 0,500 104 117 0,889
4.  van der Vlistvan Gestel (NED) 3 0 3 3 1 6 0,167 105 137 0,766
2016. augusztus 7.
15:30 (20:30)
BansleyPavan (CAN 2–0  van der Vlistvan Gestel (NED) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Osvaldo Sumavil (ARG), Osvaldo Sumavil (GRE)
(21–15, 21–17)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 7.
21:00 (2:00)
BorgerBüthe (GER 0–2  HeidrichZumkehr (SUI) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Juan Saavedra (COL), José Padron (ESP)
(12–21, 16–21)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 10.
21:00 (2:00)
BorgerBüthe (GER 2–0  van der Vlistvan Gestel (NED) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Carlos Rodríguez (PUR), Daniel Apol (USA)
(21–19, 21–14)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 10.
24:00 (5:00)
BansleyPavan (CAN 2–0  HeidrichZumkehr (SUI) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Elizir de Oliveira (BRA), Davide Crescentini (ITA)
(21–18, 21–18)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 11.
18:30 (23:30)
HeidrichZumkehr (SUI 2–1  van der Vlistvan Gestel (NED) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Osvaldo Sumavil (ARG), Roman Pristovakin (RUS)
(17–21, 21–11, 15–8)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 11.
22:00 (3:00)
BansleyPavan (CAN 2–0  BorgerBüthe (GER) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Daniel Apol (USA), Elzir De Oliveira (BRA)
(21–19, 21–15)
Jegyzőkönyv

F csoport

Mérkőzések Szettek Pontok
Hely. Csapat M Gy V Pont Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
1.  BawdenClancy (AUS) 3 3 0 6 6 1 6,000 145 102 1,422
2.  Meppelinkvan Iersel (NED) 3 2 1 5 5 2 2,500 144 121 1,190
3.  AgudoPazo (VEN) 3 1 2 4 2 4 0,500 93 119 0,782
4.  AlfaroCharles (CRC) 3 0 3 3 0 6 0,000 96 126 0,762
2016. augusztus 6.
12:00 (17:00)
BawdenClancy (AUS 2–0  AlfaroCharles (CRC) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Giovanni Bake (RSA), Lucie Guillemette (CAN)
(21–15, 21–14)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 6.
18:30 (23:30)
Meppelinkvan Iersel (NED 2–0  AgudoPazo (VEN) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Kritsada Panaseri (THA), Davide Crescentini (ITA)
(21–17, 21–11)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 8.
17:30 (22:30)
Meppelinkvan Iersel (NED 2–0  AlfaroCharles (CRC) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Mariko Satomi (JPN), Roman Pristovakin (RUS)
(21–16, 21–16)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 8.
23:00 (4:00)
BawdenClancy (AUS 2–0  AgudoPazo (VEN) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Giovanni Bake (RSA), Roman Pristovakin (RUS)
(21–9, 21–14)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 10.
10:00 (15:00)
Meppelinkvan Iersel (NED 1–2  BawdenClancy (AUS) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Mário Ferro (BRA), Roman Pristovakin (RUS)
(25–27, 21–18, 14–16)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 10.
18:30 (23:30)
AlfaroCharles (CRC 0–2  AgudoPazo (VEN) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Kritsada Panaseri (THA), Daniel Apol (USA)
(16–21, 19–21)
Jegyzőkönyv

Harmadik helyezettek

A legjobb két harmadik helyezett bejutott a nyolcaddöntőbe. Az alábbi táblázat alapján a 3. helyezett a 6. helyezettel, a 4. helyezett pedig az 5. helyezettel játszott egy mérkőzést a nyolcaddöntőbe jutásért.

Mérkőzések Szettek Pontok
Hely. Csapat M Gy V Pont Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
1.  MenegattiGiombini (ITA) 3 1 2 4 4 4 1,000 138 128 1,078
2.  ForrerVergé-Dépré (SUI) 3 1 2 4 4 5 0,800 165 171 0,965
3.  HermannováSluková (CZE) 3 1 2 4 3 5 0,600 132 145 0,910
4.  BorgerBüthe (GER) 3 1 2 4 2 4 0,500 104 117 0,889
5.  AgudoPazo (VEN) 3 1 2 4 2 4 0,500 93 119 0,782
6.  BirlovaUkolova (RUS) 3 1 2 4 2 5 0,400 126 141 0,894
2016. augusztus 12.
0:00
HermannováSluková (CZE 1–2  BirlovaUkolova (RUS) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Mário Ferro (BRA), Lucie Guillemette (CAN)
(19–21, 21–12, 10–15)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 12.
0:00
BorgerBüthe (GER 2–0  AgudoPazo (VEN) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Elzir De Oliveira (BRA), Mariko Satomi (JPN)
(21–13, 21–8)
Jegyzőkönyv

Egyenes kieséses szakasz

Nyolcaddöntők

2016. augusztus 12.
11:00 (16:00)
WangYue (CHN 0–2  ÁgathaBárbara (BRA) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Carlos Rodríguez (PUR), Osvaldo Sumavil (ARG)
(12–21, 16–21)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 12.
16:00 (21:00)
LarissaTalita (BRA 2–0  BorgerBüthe (GER) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Davide Crescentini (ITA), Lucie Guillemette (CAN)
(21–17, 21–19)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 12.
19:00 (0:00)
BirlovaUkolova (RUS 2–0  ElsaLiliana (ESP) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Elzir De Oliveira (BRA), Giovanni Bake (RSA)
(23–21, 24–22)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 13.
0:00 (5:00)
RossWalsh Jennings (USA 2–0  MenegattiGiombini (ITA) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Mariko Satomi (JPN), Kritsada Panaseri (THA)
(21–10, 21–16)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 13.
12:00 (17:00)
BansleyPavan (CAN 2–0  BroderValjas (CAN) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Elzir De Oliveira (BRA), Giovanni Bake (RSA)
(21–16, 21–11)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 13.
15:00 (20:00)
ForrerVergé-Dépré (SUI 0–2  LudwigWalkenhorst (GER) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Lucie Guillemette (CAN), Mariko Satomi (JPN)
(19–21, 10–21)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 13.
20:00 (1:00)
Meppelinkvan Iersel (NED 1–2  HeidrichZumkehr (SUI) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Mário Ferro (BRA), Carlos Rodríguez (PUR)
(21–19, 13–21, 10–15)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 13.
23:00 (4:00)
BrzostekKołosińska (POL 1–2  BawdenClancy (AUS) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Osvaldo Sumavil (ARG), Daniel Apol (USA)
(21–15, 16–21, 11–15)
Jegyzőkönyv

Negyeddöntők

2016. augusztus 14.
16:00 (21:00)
BansleyPavan (CAN 0–2  LudwigWalkenhorst (GER) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Wang Lijun (CHN), Mário Ferro (BRA)
(14–21, 14–21)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 14.
17:00 (22:00)
LarissaTalita (BRA 2–1  HeidrichZumkehr (SUI) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Roman Pristovakin (RUS), Mariko Satomi (JPN)
(21–23, 27–25, 15–13)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 14.
23:00 (4:00)
ÁgathaBárbara (BRA 2–0  BirlovaUkolova (RUS) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Davide Crescentini (ITA), Juan Saavedra (COL)
(23–21, 21–16)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 14.
23:59 (4:59)
RossWalsh Jennings (USA 2–0  BawdenClancy (AUS) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Elzir De Oliveira (BRA), Osvaldo Sumavil (ARG)
(21–14, 21–16)
Jegyzőkönyv

Elődöntők

2016. augusztus 16.
16:00 (21:00)
LarissaTalita (BRA 0–2  LudwigWalkenhorst (GER) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Daniel Apol (USA), José Padron (ESP)
(18–21, 12–21)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 16.
23:59 (4:59)
RossWalsh Jennings (USA 0–2  ÁgathaBárbara (BRA) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Juan Saavedra (COL), Wang Lijun (CHN)
(20–22, 18–21)
Jegyzőkönyv

Bronzmérkőzés

2016. augusztus 17.
22:00 (3:00)
LarissaTalita (BRA 1–2  RossWalsh Jennings (USA) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: Charalampos Papadogoulas (GRE), Wang Lijun (CHN)
(21–17, 17–21, 9–15)
Jegyzőkönyv

Döntő

2016. augusztus 17.
23:59 (4:59)
LudwigWalkenhorst (GER 2–0  ÁgathaBárbara (BRA) Arena Copacabana, Rio de Janeiro
Játékvezető: José Padron (ESP), Roman Pristovakin (RUS)
(21–18, 21–14)
Jegyzőkönyv

Végeredmény

Helyezés Csapat Kiemelés
1Aranyérem Arany  LudwigWalkenhorst (GER)
2Ezüstérem Ezüst  ÁgathaBárbara (BRA)
3Bronzérem Bronz  RossWalsh Jennings (USA)
4.  LarissaTalita (BRA)
5.  BansleyPavan (CAN) 5
 BawdenClancy (AUS) 7
 HeidrichZumkehr (SUI) 14
 BirlovaUkolova (RUS) 24
9.  Meppelinkvan Iersel (NED) 6
 BorgerBüthe (GER) 8
 MenegattiGiombini (ITA) 9
 ElsaLiliana (ESP) 10
 BrzostekKołosińska (POL) 11
 ForrerVergé-Dépré (SUI) 12
 BroderValjas (CAN) 13
 WangYue (CHN) 17
17.  AgudoPazo (VEN) 21
 HermannováSluková (CZE) 23
19.  FendrickSweat (USA) 15
 GallayKlug (ARG) 16
 ArtachoLaird (AUS) 18
 ElghobashyNada (EGY) 19
 van der Vlistvan Gestel (NED) 20
 AlfaroCharles (CRC) 22

Jegyzetek

  1. Qualification process (angol nyelven). rio2016.fivb.com. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  2. Women’s olympic ranking teams confirmed (angol nyelven). rio2016.fivb.com, 2016. június 12. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  3. FIVB World Continental Cup Olympic Qualification 2016, 6-10 July 2016 – Pool standings, Women, as of 09. July 2016, 12:55 (angol nyelven). www.fivb.org. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  4. Joó Gábor: Magyar születésű olasz olimpikon bukott le dopinggal (magyar nyelven). Index.hu, 2016. augusztus 2. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  5. Olimpiadi di Rio 2016: beach volley ecco Becky Perry che sostituirà la dopata Viktoria Toth (olasz nyelven). corriere.it, 2016. augusztus 3. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  6. Beach volley, niente Olimpiadi per Rebecca Perry: a Rio c'è Laura Giombini (olasz nyelven). repubblica.it, 2016. augusztus 3. (Hozzáférés: 2016. augusztus 9.)
  7. Drawing of lots (angol nyelven). rio2016.fivb.com. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  8. Women’s beach volleyball pools (angol nyelven) (pdf). rio2016.fivb.com. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)
  9. Rio 2016 Olympic Beach Volleyball drawing of lots Saturday in Gstaad (angol nyelven). rio2016.fivb.com, 2016. július 8. (Hozzáférés: 2016. augusztus 4.)

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Species of bird South American painted-snipe Conservation status Least Concern (IUCN 3.1)[1] Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Aves Order: Charadriiformes Family: Rostratulidae Genus: NycticryphesWetmore & Peters, 1923 Species: N. semicollaris Binomial name Nycticryphes semicollaris(Vieillot, 1816) Synonyms Rostratula semicollaris The South American painted-snipe (Nycticryphes semicollaris), or lesser painted-snipe, is ...

 

Class of supercarriers for the U.S. Navy Ford class redirects here. For the 1950s Royal Navy vessels, see Ford-class seaward defence boat. Gerald R. Ford-class aircraft carrier USS Gerald R. Ford underway in April 2017Class overview NameGerald R. Ford-class aircraft carrier BuildersNewport News Shipbuilding Operators United States Navy Preceded byNimitz class Cost Program cost: US$37.30 billion (FY2018)[1] Unit cost: US$12.998 billion (FY2018)[1] In service2017–present ...

 

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) السائلة  - حارة -  تقسيم إداري البلد  اليمن المحافظة محافظة أمانة العاصمة المديرية مديرية بني

Брехт Brecht —  громада  — Герб Координати: 49°58′53″ пн. ш. 6°26′11″ сх. д. / 49.98139° пн. ш. 6.43639° сх. д. / 49.98139; 6.43639 Країна  Німеччина Земля Рейнланд-Пфальц Район Бітбург-Прюм Об'єднання громад Бітбургер-Ланд Площа  - Повна 4,50 ...

 

Море Криз лат. Mare Crisium Мозаїка знімків зонда LRO (ширина — 750 км)Координати центра 16°12′ пн. ш. 59°06′ сх. д. / 16.2° пн. ш. 59.1° сх. д. / 16.2; 59.1Розмір 560×420 кмЕпонім кризиНазву затверджено 1935 Море Криз на Вікісховищі Мозаїка знімків, зроблених при...

 

Roti lapis tunaRoti lapis tuna dengan zaitun hitam dan alpukatNama lainTuna fish sandwich, tuna salad sandwich, tuna sandwichJenisRoti lapisTempat asalDuniaBahan utamaTuna atau salad tuna, mayones, seladaVariasiTuna boat, Tuna melt  Media: Roti lapis tuna Roti lapis tuna (bahasa Inggris: tuna fish sandwich, atau tuna sandwich) atau bisa juga disebut roti lapis salad tuna (tuna salad sandwich) adalah roti lapis yang terbuat dari ikan tuna (biasanya tuna dalam kaleng), biasanya dikombi...

Este artículo o sección tiene referencias, pero necesita más para complementar su verificabilidad.Puedes avisar al redactor principal pegando lo siguiente en su página de discusión: {{sust:Aviso referencias|Wenchang}} ~~~~Este aviso fue puesto el 30 de julio de 2023. Wenchang济源市 Subprefectura WenchangLocalización de Wenchang en China      Wencháng en HainanCoordenadas 19°37′00″N 110°45′00″E / 19.616666666667, 110.75Capital Wenche...

 

2015 Armenian filmThe HatersThe Haters PosterDirected byAnnie AmirjanianWritten byAnnie Amirjanian, Elmira HarutyunyanProduced byAnnie Amirjanian, Elmira HarutyunyanStarringElmira Harutyunyan, Mary Stepanyan, Marianna MkhchyanCinematographyAnnie Amirjanian, Elmira HarutyunyanEdited byAnnie Amirjanian, Elmira HarutyunyanProductioncompanyBuddy PicturesDistributed byBuddy PicturesRelease date August 1, 2015 (2015-08-01) Running time40 minutesCountryArmeniaLanguageEnglish The Hater...

 

طيران الأمن طيران الأمن—طيران الأمن   تفاصيل الوكالة الحكومية البلد السعودية  الاسم الكامل القيادة العامة لطيران الأمن تأسست 1395 هـ المركز الرياض،  السعودية الإدارة المدير التنفيذي عبد العزيز بن محمد الهويريني الدائرة رئاسة أمن الدولة تعديل مصدري - تعديل   القي...

SMP Negeri 3 Palangka RayaSpengga Palangka RayaHalaman depan sekolahInformasiDidirikan10 Oktober 1977JenisNegeriAkreditasiTerakreditasi ANomor Pokok Sekolah Nasional30203469Kepala SekolahHj. Wahidah, S.Pd, M.PdJumlah kelas32Rentang kelasVII, VIII, dan IXKurikulumKurikulum 2013Kurikulum MerdekaJumlah siswa1,026 (Oktober 2023)[1]StatusSekolah Standar NasionalAlamatLokasiJl. Rajawali/Kutilang, Palangka, Jekan Raya, Palangka Raya, Kalimantan Tengah, IndonesiaTel./Faks.(0536...

 

30 St Mary Axe, salah satu gedung baru London yang paling populer, menara di atas tetangganya. Foster and Partners adalah firma arsitek terdepan di Britania Raya. Pekerjaannya berasosiasi kuat dengan pendirinya, Lord Norman Foster, dan telah membangung banyak gedung gelas dan baja, high-tech berkelas tinggi di seluruh dunia. Khususnya mereka dikenal untuk rancangan bangunan bandar udara. Didirikan oleh Norman Foster sebagai Foster Associates pada 1967 tidak lama setelah ia meninggalkan Team 4...

 

1818 novel by Walter Scott For other uses of Heart of Midlothian, see Heart of Midlothian (disambiguation). The Heart of Mid-Lothian Effie and Jeanie Deans embracing by Robert Herdman (1873)AuthorWalter ScottCountryScotlandLanguageEnglish, Lowland ScotsSeriesWaverley Novels; Tales of my Landlord, Second SeriesGenreHistorical novelPublication date25 July 1818[1]Media typePrintPages469 (Edinburgh Edition, 2004)Preceded by Rob Roy Followed byThe Bride of Lammermoor an...

Italian film critic and festival curator (born 1950) Alberto BarberaBarbera at the 2018 Venice Film FestivalBorn20 February 1950 (1950-02-20) (age 73)Biella, ItalyOccupationFilm critic Alberto Barbera (born 20 February 1950) is an Italian film critic and festival curator, who currently serves as president of the Venice Film Festival. Life and career Born in Biella, Barbera graduated in modern literature with a thesis about cinema history, and then started collaborating with the Turi...

 

48°25′43″N 123°21′57″W / 48.42861°N 123.36583°W / 48.42861; -123.36583 Fountain in Centennial Square, 2018 Centennial Square is a plaza in Victoria, British Columbia, Canada. It was built to celebrate the 100th anniversary of the incorporation of the City of Victoria. The Victoria Police Station,[1] city hall and McPherson Playhouse are adjacent to the square. There is a fountain in the square.[2] In the summer, the city hires musicians to p...

 

Study of neural mechanisms by which drugs influence behavior For the journal, see Neuropsychopharmacology (journal). This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article may be unbalanced towards certain viewpoints. Please improve the article by adding information on neglected viewpoints, or discuss the issue on the talk page. (December 2010) This article needs additional citation...

Poorhouse in Staten Island, New York The New York City Farm Colony was a poorhouse on the New York City borough of Staten Island, one of the city's five boroughs. It was located across Brielle Avenue from Seaview Hospital, on the edge of the Staten Island Greenbelt. The New York City Farm Colony and Seaview Hospital make up their own special landmarked historic district, designated on 26 March 1985, and the site is listed on the National Register of Historic Places.[1] History Colonia...

 

British politician (born 1946) The Right HonourableClare ShortShort in 2011Secretary of State for International DevelopmentIn office2 May 1997 – 12 May 2003Prime MinisterTony BlairPreceded byThe Baroness Chalker of Wallasey[a]Succeeded byThe Baroness AmosMember of Parliamentfor Birmingham LadywoodIn office9 June 1983 – 12 April 2010Preceded byJohn SeverSucceeded byShabana MahmoodShadow portfolios1996–1997Shadow Minister for Overseas Development1995–1996Shadow...

 

Indo-Greek king Agathocles DicaeusPortrait of AgathoclesIndo-Greek kingReign190–180 BCPredecessorPantaleonSuccessorApollodotus I or Antimachus IDynastyDiodotidFatherDiodotus II Agathocles I Dicaeus (Ancient Greek: Ἀγαθοκλῆς Δικαῖος, romanized: Agathoklēs Dikaios, the epithet means the just) was a Greco-Bactrian/Indo-Greek king, who reigned between around 190 and 180 BC, likely of the dynasty of Diodotus I, due to his commemoration of Antiochus Nicator. Accounts and ...

County in Alabama, United States County in AlabamaCrenshaw CountyCountyCrenshaw County courthouse in LuverneLocation within the U.S. state of AlabamaAlabama's location within the U.S.Coordinates: 31°43′41″N 86°18′36″W / 31.728055555556°N 86.31°W / 31.728055555556; -86.31Country United StatesState AlabamaFoundedNovember 30, 1866Named forAnderson CrenshawSeatLuverneLargest cityLuverneArea • Total611 sq mi (1,580 km2) ...

 

Cavalry regiment in the British Army 8th (King's Royal Irish) HussarsCrest of the 8th King's Royal Irish HussarsActive1693–17141715–17161719–1958Country Kingdom of Ireland (1693–1800) United Kingdom (1801–1958)Branch British ArmyTypeCavalry of the Line/Royal Armoured CorpsRoleLight cavalrySize550 menRegimental HeadquartersLondonNickname(s)The CrossbeltsMotto(s)Pristinae virtutis memoresMarchQuick: The Galloping 8th HussarSlow: The Scottish ArchersAnniversariesBalaklav...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!