A növényzet vertikális zonalitása egy-egy növényzeti övön belül, intrazonális helyzetben alakul ki a domborzat, azaz a hegyvidék speciális éghajlati viszonyainak hatására.
A hegységek éghajlata
A hegységekben az éghajlat a tengerszint feletti magassággal változik. Felfelé haladva:
csökken a hőmérséklet (100 m-ként 0,5 °C-kal);
csökken a légnyomás, tehát a levegő oxigén- és széndioxid-tartalma.
nő a csapadék mennyisége.
Fenti tényezők hatására a növénytársulások és a hozzájuk tartozó talajok emeletes övekbe rendeződnek. Ennek megfelelően változik a felszínformálás jellege, a felszín formakincse is.
A vertikális övezetesség általános jellemzői
Az eltérő földrajzi szélességeken a függőleges övek határai különböző magasságokban vannak. A magassági övek helyzetét befolyásolják további tényezők is. Ezek közül a fontosabbak:
az úgynevezett égtáji kitettség,
a hegyvonulat csapásiránya,
a csapadék mennyisége és az
emberi tevékenység.
Ezek közül legfontosabb az „égtáji kitettség”, ami azt jelenti, hogy az egyes hegységek Egyenlítő felé néző (az északi féltekén: déli) oldalain ezek a határok magasabban vannak, mint a sarkvidékek felé néző (az északi féltekén: északi) oldalaikon.
Minél alacsonyabb földrajzi szélességen fekszik és minél magasabb egy hegység, annál teljesebb a függőleges övek száma. A legtöbb magassági öv tehát a trópusi, magashegységekben alakult ki:
Azt, hogy az egyes övekben milyen konkrét növénytársulások uralkodnak, alapvetően az adott hegység növényföldrajzi helyzete határozza meg, az egyes növényzeti öveket elválasztó határvonalak között azonban van néhány általános jellegű: olyan, amely a növényföldrajzi helyzettől függetlenül kialakul. Ezek a határvonalak a növényzet vízszintes (földrajzi helyzet szerinti) tagolódásában is könnyen meghatározhatóak:
a fagyhatár, ami fölött télen időnként fagy (ennek csak a trópusokon van jelentősége; a mérsékelt és a hideg égövben minden az egész hegység a fagyhatár fölött van) és
A nedvesebb éghajlatú hegyvidékeken, ahol az év nagy részében összefüggő rétegfelhőzet alakul ki, fontos növényföldrajzi határvonal a felhőszint, azaz a rétegfelhőzet alja.
Ismertebb hegyvidékek növényzeti övei
Európai hegyvidékek
Az egyes övek fölső határa után szereplő hozzávetőleges magasságok közöl a kisebbik szám a sark felé néző, a nagyobbik az Egyenlítő felé néző oldalt jellemzi.
Közép-Európa magashegységeinek függőleges növényzeti övei
trópusi köderdő (felhőerdő, mohaerdő) — a felhőszint fölött; felső határa a fagyhatár (ami a meleg és a „hideg trópus” határvonala)
tierra fria (hideg öv) — a fagyhatártól 3800–4200 m-ig (az erdőhatáriɡ) — az éves középhőmérséklet (6)–10–16 °C, a csapadék < 1000 mm
— a xerofil tűlevelű erdőtársulást a Podocarpus, tűnyalábos fenyő(Pinus), jegenyefenyő(Abies), hanga(Erica), boróka(Juniperus) fajok uralják; az epifitonok száma csökken, a mohákat és páfrányokat felváltják a zuzmók
tierra helada (faɡyos terület) — 4200–4800 m-ig (a hóhatárig) — az éves középhőmérséklet: 0–6 °C, a csapadék < 1000 mm
— jelentős fagyváltozékonyság úgynevezett napszakos jellegű (nappal nyári, éjjel téli) éghajlattal
a hóhatár alatt (a szubnivális régióban) helyezkedik el a párnanövényzet öve — ebben virágos növények (pl. Azorella és Plantago spp.) a mohapárnákhoz hasonló alakba tömörülnek. Növekedésük nagyon lassú, mindössze évi néhány mm. Az itteni gömbcserjék növekedését segíti a saját elhalt, elhullt maradványaikból képződő nyershumusz;[2]
tierra nevada (örök hó és fagy) > 4200–4800 m — < 0 °C, < 1000 mm éves csapadék)
A Ruwenzori–Virunga–Kahuzi csoport növényzeti övei
)_(17973885149).jpg)
