Marić a bosnyák NK Široki Brijeg csapatában nevelkedett, amelynek színeiben 2012-ben a bosnyák élvonalban is bemutatkozott. Két évet töltött a felnőttek között, majd 2014 nyarán megvásárolta őt a horvát Dinamo Zagreb csapata,[1] amely egyből kölcsön is adta nevelőegyesületének.[2] A 2014-2015-ös Európa-liga első selejtezőkörében két gólt szerzett az azeri Qəbələ PFK ellen.[3] Rövid kölcsön után három évig kölcsönben a szintén fővárosi Lokomotiva csapatánál futballozott, innen is került be a horvát válogatottba, amelynek színeiben 2017-ben mutatkozott be egy Chile elleni nemzetközi kupamérkőzésen Kínában,[4] majd három napra rá az utóbbi ország válogatottja ellen is pályára lépett.[5]
2017 februárjában a Dinamo Zagreb eladta játékjogát a magyar élvonalbeli Videoton csapatának.[6] A fehérvári együttesben a 2016-17-es idény tavaszi felében 12 bajnokin jutott szóhoz, ezeken két gólt szerzett, míg a következő idény elején négy bajnokin lépett pályára az NB I-ben. Augusztus 30-án a horvát NK Osijek igazolta le.[7] A 2018-2019-es idényben tizennyolc góljával a második helyen végzett a horvát bajnokság góllövőlistáján. A 2019-2020-as idény első felében tizennégy gólt szerzett, ezzel több klub érdeklődéásét is felkeltette, de az eszéki klub a Dinamo Kijev 5 millió eurós ajánlatát is elutasította.[8] Végül húsz góllal társgólkirályi címet szerzett az idény végén, az Osijekben összesen 53 gólt szerzett 113 tétmérkőzésen.[9]
2020 nyarán az olasz másodosztályban szereplő AC Monza szerződtette.[9][10]