Minck Adolf (1883. szeptember 4. – 1960. május 16.)[2] német származású adventista lelkész, magyar unióelnök,[3] a német adventista egyház vezetője,[4] 1937–1950 között az egyház közép-európai divíziójának elnöke.
Élete
25 évesen, 1908-ban keresztelkedett és csatlakozott az adventistákhoz, majd 1910-ben megkezdte lelkészi munkáját.[5] 1913-ban Szarajevóban dolgozott, utána 1914-ben Magyarországra helyezték,[5] majd őt is behívták a háborúba.
Magyarországon
A frontról hazatérve,[6] az I. világháború után újra Magyarországon dolgozott.[5][7]
A háború után a Magyar Egyesület terület vezetője lett.[5]
Többek közt (1919-ben) a soproni missziót ő szervezte gyülekezetté.[8]
1921-ben a magyarországi egyház elnöke (unióelnök) lett,[9] amely tisztséget 1932-ig töltötte be. Hivatali ideje alatt az egyház megerősödött.[10]
Németországban
1933-ban Berlinbe költözött [11] és a közép-európai egyházi osztály titkára lett.[12] Dolgozott az Advent-Verlag (adventista) kiadóban is, először a magyar szekcióban,[13] majd 1933-tól az általános szekcióban.[14] 1933-ban a negyedéves "Aller Diener" főszerkesztője lett.[15] Részt vett az egészséges életmód népszerűsítésében.[16]
1934–1936 között a Kelet-Német Unió elnöki tisztségét töltötte be, majd a Német Unióközi Egyesület elnöki feladatával bízták meg.[5]
1937-ben a Közép-európai Divízió elnöke lett, ezt a tisztséget a II. világháború utáni időig töltötte be.[17][18] 1950 után az osztály titkára volt, megszűnt a német egyház feje lenni. Utódja Wilhelm Müller [19] .
1941 elején Lengyelországba látogatott, hogy megismerje az ottani egyház háborús helyzetét. A látogatás után a lengyel terület a berlini központú német adventista egyház igazgatása alá került. Egyes szerzők értékelése szerint ez mentette meg a lengyel egyházat a felszámolástól.[20]
1950-ig a Közép-európai Divízió elnöke, majd nyugdíjba vonulásáig a divízió osztályvezetőjeként dolgozott.[5]
Kritika
A német adventista egyház összefonódott Hitler náci rendszerével. 1933 és 1945 között nemcsak az osztrák és német adventista vezetők nem szólaltak fel a nácizmus és árja fajelmélet ellen, hanem azt is megengedték, hogy egyházi kiadványaik ennek az ideológiának alávetődjenek, és Hitler propagandagépezetének kiegészítői lettek.[21] Minck 1941-es levelében írta a náci Németország területi vezetőjének: „Ez alkalomból még egyszer biztosíthatom Önöket arról, hogy felekezetünk tagjai hűségesek maradnak a Führerhez és a Birodalomhoz és támogatják őket alapvető állásfoglalásukban.” [4]
Míg az adventisták ragaszkodtak a vallásszabadsághoz, a náci rezsim és a II. világháború alatt nem emeltek hangot a zsidók vagy más nemkívánatosnak nyilvánított személyek üldöztetése vagy a megszállt területek embertelen intézkedései ellen.[22] Csendben maradtak, hogy megvédjék magukat. Sőt még a zsidó származásúakat is felmentették egyházi tisztségükből.[22] Ebben az időben, amikor kiadták a vallásszabadság folyóiratukat (Kirche und Staat), hallgattak például az 1933–34-es tisztogatásokról, amikor százakat gyilkoltak meg.[22]
A háború után az adventista Generál Konferencia behatóan foglalkozott a német adventista vezetők tetteivel, de ők továbbra sem voltak hajlandók beismerni, hogy tévedtek. Még mindig azzal védték magukat, hogy amit tettek, az lehetővé tette a saját felekezetük fennmaradását. Minck és a német vezetők nem hitték, hogy bármilyen bibliai alapelvet megsértettek. Úgy vélték, hogy „a Szentírás és Jézus világosan tanítja, hogy a törvény alkalmazása a körülményektől függ”. Minck a Generál Konferencia elnökének, JL McElhany-nak azt írta, hogy betartották Isten törvényét és a tízparancsolatot, de mint mondta, „kicsit másképpen élték meg az egyik vagy másik parancsolatot, mint békeidőben”.[23]
Hivatkozások
Források
Kapcsolódó cikkek
