Miljevci-fennsíki csata

Miljevci-fennsíki csata
Konfliktus	horvátországi háború
Időpont	1992. június 21. - 1992. június 23.
Helyszín	Dalmácia, Miljevci-fennsík
Eredmény	horvát győzelem
Szemben álló felek
Horvátország Krajinai Szerb Köztársaság
Parancsnokok
Rahim Ademi Milan Torbica
Szemben álló erők
Horvát Hadsereg 113. dandár Horvát Hadsereg 142. dandár kb. 250 fő Krajinai Szerb Köztársaság Hadserege 1. dandár létszám ismeretlen
Veszteségek
7-8 halott 40 halott, 17 hadifogoly 10 harckocsi és PSZH 6 tarack
Térkép
Miljevci-fennsíki csata Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 52′ 50″, k. h. 16° 02′ 10″43.88055556, 16.03611111Koordináták: é. sz. 43° 52′ 50″, k. h. 16° 02′ 10″43.88055556, 16.03611111
A Wikimédia Commons tartalmaz Miljevci-fennsíki csata témájú médiaállományokat.

A miljevci-fennsíki csata (horvátul: Operacija Miljevci) a Horvát Hadsereg (Hrvatska vojska - HV) és a Szerb Krajinai Köztársaság (RSK) erőinek összecsapása volt, 1992. június 21-23-án, a horvátországi háború idején. A csata a HV és az RSK erők közötti összecsapások sorozatának csúcspontja volt Észak-Dalmáciában, miután megkezdődött a Vance-terv végrehajtása és az Egyesült Nemzetek Védelmi Erőinek (UNPROFOR) bevetése. Az összecsapások az ún. „rózsaszín zónákban” történtek – azaz az RSK ellenőrzése alatt álló területeken, de a Vance-tervben meghatározott ENSZ-erők által védett területeken kívül.

Két HV-dandár elemei Šibeniktől több kilométerrel északra támadva elfoglalták a Miljevci-fennsíkot, amely 108 négyzetkilométernyi területet és hét falut foglalt magában. A csata után az UNPROFOR kérte a HV-t, hogy vonuljon vissza a június 21-e előtti pozícióiba, majd az ENSZ Biztonsági Tanácsának 762-es számú határozata alapján ellenőrizte volna a HV kivonulását a fennsíkról, de a HV a helyén maradt. Közvetlenül ezt követően a horvát hatóságok azt állították, hogy az offenzívát nem a vezérkar rendelte el, és az előrenyomulást egy sor provokációra válaszul indították. A csata után az elesett néhány RSK katona holttestét egy karsztgödörbe dobták, és csak augusztusban kerültek elő, amikor a szabadon engedett hadifoglyok tájékoztatták az UNPROFOR-t a holttestek helyéről.

Előzmények

1990-ben, a horvát szocialisták választási veresége után az etnikai feszültségek tovább fokozódtak. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) az ellenállás minimalizálására elkobozta Horvát Területvédelmi Erők (Teritorijalna obrana - TO) fegyvereit.^[1] Augusztus 17-én a feszültség nyílt lázadássá fajult, melynek központja a túlnyomórészt horvátországi szerbek által lakott^[2] dalmát hátország Knin környéki területei,^[3] valamint Lika, a Kordun, Banovina és Kelet-Horvátország részei voltak.^[4]

A szerb felkelők és a horvát különleges rendőri erők 1991. márciusi összecsapása után^[5] a konfliktus Horvátország függetlenségi háborújává fajult.^[6] A JNA közbelépett, és egyre inkább támogatta a horvátországi szerb felkelőket.^[7] Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői kinyilvánították szándékukat, hogy az ellenőrzésük alatt álló, Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) néven ismert területet Szerbiába integrálják.^[8] Májusban a horvát kormány válaszul megalakította a Horvát Nemzeti Gárdát (Zbor narodne garde - ZNG),^[9] de ennek fejlődését hátráltatta az ENSZ által szeptemberben bevezetett fegyverembargó.^[10]

Október 8-án Horvátország kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától,^[11], majd egy hónappal később a ZNG-t Horvát Hadseregre (Hrvatska vojska - HV) keresztelték át.^[9] Ekkortájt folytak a háború leghevesebb harcai, amikor a horvátországi jugoszláv hadjárat, Dubrovnik ostroma,^[12] és a vukovári csata zajlott.^[13] Novemberben Horvátország, Szerbia és a JNA megállapodott a genfi egyezményben foglalt Vance-tervben. A terv tűzszünetet, az Egyesült Nemzetek Védett Területeként kijelölt területeken a civilek védelmét, valamint az ENSZ békefenntartóinak telepítését irányozta elő Horvátországban.^[14] A tűzszünet 1992. január 3-án lépett életbe.^[15] 1991 decemberében az Európai Közösség bejelentette döntését Horvátország 1992. január 15-én történő diplomáciai elismeréséről.^[16] Az SAO Krajina 1991. december 19-én átnevezte magát Krajinai Szerb Köztársaságra (RSK).^[17]

Annak ellenére, hogy a genfi egyezmény megkövetelte a JNA személyi állományának és felszerelésének azonnali kivonását Horvátországból, a JNA egyes területeken akár nyolc hónapig is ottmaradt. Amikor csapatai végül kivonultak, a JNA az RSK-ra hagyta felszerelését.^[18] Szervezeti problémák és a fegyverszünet megsértése miatt az ENSZ békefenntartóinak (UNPROFOR) telepítését csak március 8-án kezdték meg.^[19] Újabb két hónapig tartott, mire teljesen elfoglalta állásait az ENSZ védett területein (UNPA). Ezen túlmenően az RSK-erők a kijelölt UNPA zónákon kívüli minden olyan területen ottmaradtak, amelyek a tűzszünetről szóló végrehajtási megállapodás 1992. január 3-iki aláírásakor az RSK ellenőrzése alatt álltak, ^[20] noha ezeket a területeket a terv végrehajtásának kezdetétől fogva vissza kellett volna helyezni a horvát fennhatóság alá.^[21] A Vance-terv végrehajtása ezen aspektusának kudarca ezeket az ún. „rózsaszín zónákat” a vita fő forrásává tette Horvátország és az RSK között.^[22]

Az UNPROFOR teljes bevetése előtt Nos Kalik faluban, amely Šibenik közelében, rózsaszín zónában található, a HV összecsapott az RSK fegyveres erőivel, és 1992. március 2-án 16:45-kor elfoglalta a falut. A JNA válaszul harccsoport alakított, hogy másnap ellentámadásba lendüljön.^[23] A JNA harccsoport, kiegészülve a 9. katonai rendőrzászlóaljjal hajnali 5:50-kor Nos Kalikban összecsapott a HV erőivel,^[24] a JNA ellentámadás azonban kudarcot vallott.^[25] A HV 21 RSK hadifoglyot ejtett, és a foglyokat Kninben letartóztatott horvátokra cserélte.^[26] A tárgyalásokat követően a HV április 11-én beleegyezett a visszavonulásba, de később ezt megtagadta, azt állítva, hogy a csatatér általános biztonságának romlása akadályozta a visszavonulást.^[27] Miután a HV elfoglalta a falut, Nos Kalikban több szerb tulajdonú házat felgyújtottak.^[28]

A HV május 17–22-én Zára mellett egy rózsaszín zónában összecsapott a JNA 180. gépesített dandárjának alárendelt egységekkel. Míg a JNA Zára és Stankovci környékén visszaverte a legtöbb támadást, a HV-nek május 17-én a Križ-hegyen levő JNA támaszpontot sikerült elvágnia a haderő többi részétől.^[29] Közben a JNA erőinek előőrse elfoglalt egy magaslatot amelyről, beleértve Zára városát is, rálátott a környező területekre. Itt radarberendezést helyeztek el, valamint tüzérségi megfigyelő állásként használták.^[30] A JNA a következő napokban megpróbálta felmenteni az ostromlott helyőrséget, azonban a kísérletek kudarcot vallottak, és a bázis május 22-én megadta magát a HV-nek.^[29] A Križ-hegy megtámadását és elfoglalását „Jaguar” hadművelet kódnév alatt a HV 159. gyalogdandárjának a 2. zászlóalja hajtotta végre a 112. gyalogdandár tüzérségi támogatásával.^[30]

A csata lefolyása

Június 21-én a HV megtámadta az RSK Miljevci-fennsíkon levő állásait, amelyek Šibeniktől északra, a rózsaszín zónában voltak.^[31] A térségben lévő szerb területvédelmi erők (az 1. dandár 1. zászlóalja) ^[32]) Milan Torbica alezredesnek voltak alárendelve. ^[33][34] A HV a 113. és 142. gyalogdandár elemeit, mintegy 250 katonát vetett be, Kruno Mazalin parancsnoksága alatt. A HV három irányból – Nos Kalikon keresztül, a Čikola folyón át, valamint a Krka folyón felfelé haladó hajóval – június 20-ról 21-re virradó éjszaka hatolt be a rózsaszín zónába. A harcok hajnali 5 órakor kezdődtek, amikor a HV 26 rajt vetett be, és a délelőtt végére a fennsíkon fekvő hét faluból hatot elfoglalt. Este 20:00-ra a HV elfoglalta Ključ falut és ezzel az egész fennsíkot.^[35] Az előrenyomulás Knintől délre több kilométer mélységű, a HV által ellenőrzött kiugrást hozott létre. Ez arra is késztette az RSK tüzérségét, hogy június 22-én bombázza Šibeniket, válaszul pedig a HV tüzérsége bombázta Knint.^[31]

A tüzérségi tűz június 23-ig fokozatosan erősödött, miközben az RSK mozgósított és ellentámadásba lendült a HV-nak a Miljevci-fennsíkon elfoglalt állásai ellen.^[31] A mozgósítás azonban nem hozta meg a kívánt hatását, mivel csak 227 újonnan bevethető katonát eredményezett,^[36] és az ellentámadás kudarcot vallott.^[37] Az UNPROFOR vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy a helyzet tovább romolhat, és megszüntetheti az egész rózsaszín zónát. A helyzet megoldása érdekében az UNPROFOR katonai parancsnoka, Satish Nambiar altábornagy még aznap Zágrábban találkozott Horvátország miniszterelnök-helyettesével Milan Ramljakkal és a Horvát Köztársaság Fegyveres Erőinek vezérkarának főnökével Anton Tus tábornokkal, hogy megvitassák a Miljevci-fennsíkon történt fejleményeket.^[31] Összecsapások június 24-én némi tüzérségi tűz kíséretében folytatódtak. Az RSK-csapatok morálja azonban romlott, és a közeli Trbounjéban állomásozó területvédelem helyőrsége elhagyta laktanyáit.^[36]

Következmények

Horvát források szerint a HV hét-nyolc katonát veszített el a csatában.^[35][38] Szerb források 40, a csatában vagy közvetlenül azt követően megölt RSK-katonáról beszélnek,^[39] míg a HV tizenhét foglyot ejtett.^[40] A foglyokat a šibeniki Kuline laktanyába vitték. Június 23-án a csata első napján a Miljevci-fennsíkon elesett összesen 29 RSK katonát, ellentétben Ivan Bačić dandártábornoknak, a 113. gyalogdandár parancsnokának utasításával először a Bačića nevű karsztmélyedésbe dobták, de Bačić elrendelte a megölt RSK katonák tisztességes, egy helyi szerb ortodox temetőben történő eltemetését.^[41] Az elhunyt katonák holttesteit később a karsztgödörből az ENSZ békefenntartóinak közvetítésével emelték ki.^[42] Ugyanezen a napon a HV katonái Nos Kalikban lelőttek egy szerb hadifoglyot, Miroslav Subotićot.^[41] Ő annak a fogolycsoportnak az egyik tagja volt, akiket a harcok után a terület megtisztítására utasítottak.^[43] Horvát források szerint a HV tíz harckocsit és páncélos szállító harcjárművet, valamint hat tarackot is megsemmisített, ezen kívül jelentős mennyiségű egyéb fegyvert és lőszert zsákmányolt a csatában.^[37] Az offenzíva hét falut és 108 km2 területet csatolt a horvátok által ellenőrzött területekhez.^[38]

A Nambiarral való találkozójuk során Ramljak és Tus azt állították, hogy az offenzívát nem a zágrábi hatóságok tervezték és rendelték el. Kijelentették, hogy az előrenyomulás az RSK fegyveres erői által végrehajtott provokációk sorozatára válaszul történt.^[31] Bačić azt állította, hogy bár konkrét támadási parancsot nem kapott, de Tus utasította, hogy agresszívan reagáljon és a lehető legtöbb területet foglalja el, ha az RSK erői súlyosan megsértik a tűzszünetet. Ennek ellenére Bačićot Franjo Tuđman horvát elnök az offenzíva miatt megrovásban részesítette.^[37] Az RSK-ban Torbica kénytelen volt lemondani posztjáról, helyére pedig Mile Novaković vezérőrnagy került.^[44]

Az UNPROFOR és az Európai Közösség Megfigyelő Missziója (European Community Monitor Mission - ECMM) arra kérte a HV-t, hogy vonuljon vissza az offenzíva előtti állásaiba, de a HV a kérést elutasította. Horvátország azonban egyetértett abban, hogy az UNPROFOR és az ECMM megfigyelői továbbra is jelen legyenek a rózsaszín zónákban, amikor Horvátország átveszi az irányítást felettük. A lépést a szerb lakosság megnyugtatására tervezték, hogy érezzék, hogy a rózsaszín zónák biztonságot nyújthatnak számukra.^[31] Az offenzíva után az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) elfogadta 762. számú határozatát, amelyben az UNPA zónákban vagy azok közelében zajló ellenségeskedések beszüntetését sürgette, és felszólította a HV-t, hogy vonuljon vissza a június 21. előtt elfoglalt pozícióihoz.^[45] A HV 113. dandárja ettől függetlenül a fennsíkon maradt.^[46] A határozat felhatalmazta az UNPROFOR-t a rózsaszín zónák megfigyelésére. Azt is javasolta, hogy hozzanak létre egy vegyes bizottságot, amelynek elnöke az UNPROFOR képviselője, tagjai pedig a horvát kormány, a helyi hatóságok és az ECMM képviselői, akik felügyelnék a horvát ellenőrzés visszaállítását a rózsaszín zónákban.^[47]

A HV által elfogott foglyokat augusztusban szabadon engedték, és értesítették az UNPROFOR-t a Bačića karsztmélyedésben lévő holttestekről és Subotić haláláról.^[41] A holttesteket az UNPROFOR és más nemzetközi szervezetek jelenlétében a horvát hatóságok emelték ki.^[48] Subotić 2011-es meggyilkolásával két horvát katonai rendőrt vádoltak meg. Perük 2013-ban még folyamatban volt.^[43]

2012-ben, húsz évvel a csata után Ivo Josipović elnök, elismerve katonai eredményeiket átadta a Horvát Köztársaság katonai rendjét a csatában részt vevő parancsnokoknak és egységeknek. Húsz év után ez volt az első ilyen lépés, és az offenzívával szembeni hivatalos álláspont megváltozására utalt, amely eredetileg a HV engedély nélküli bevetésének nyilvánította azt.^[35]

Jegyzetek

1. Hoare 2010, 117. o.
2. Hoare 2010, 118. o.
3. The New York Times 1990. augusztus 19..
4. ICTY 2007. június 12..
5. Ramet 2006, 384–385. o.
6. The New York Times 1991. március 3..
7. Hoare 2010, 119. o.
8. The New York Times 1991. április 2..
9. EECIS 1999, 272–278. o.
10. The Independent 1992. október 10..
11. Narodne novine 8 October 1991.
12. Bjelajac & Žunec 2009, 249–250. o.
13. The New York Times 18 November 1991.
14. Armatta 2010, 194–196. o.
15. Marijan 2012, 103. o.
16. The New York Times 1991. december 24..
17. Ahrens 2007, 110. o.
18. Armatta 2010, 197. o.
19. Trbovich 2008, 300. o.
20. CIA 2002, 106–107. o.
21. ENSZ September 1996.
22. Nambiar 2001, 172. o.
23. Rupić 2008, 266–267. o.
24. Rupić 2008, 272. o.
25. Rupić 2008, 274–276. o.
26. Rupić 2008, 277. o.
27. Rupić 2008, 386. o.
28. Rupić 2008, 294. o.
29. Rupić 2008, 509–510. o.
30. Zadarski list 6 October 2012.
31. Bethlehem & Weller 1997, 527. o.
32. Sokolov 2018, 81. o.
33. Sekulić 2000, 270. o.
34. Rupić 2008, 560. o.
35. Radio Drniš 2012. június 21..
36. Rupić 2008, 561. o.
37. Slobodna Dalmacija 1999. június 21–22..
38. MORH 2012. június 21..
39. Blic 2012. június 21..
40. Rupić 2009, 127. o.
41. Slobodna Dalmacija 2001. október 26..
42. Guskova 2007, 78. o.
43. CFNVHR.
44. Sekulić 2000, 123–124. o.
45. UNSC 1992. június 30..
46. Marijan 2007, 68. o.
47. ENSZ szeptember 1996.
48. Slobodna Dalmacija 4 February 2001.

Források

Könyvek

• Ahrens, Geert-Hinrich. Diplomacy on the Edge: Containment of Ethnic Conflict and the Minorities Working Group of the Conferences on Yugoslavia. Washington, D.C.: Woodrow Wilson Center Press (2007). ISBN 978-0-8018-8557-0 
• Armatta, Judith. Twilight of Impunity: The War Crimes Trial of Slobodan Milosevic. Durham, North Carolina: Duke University Press (2010). ISBN 978-0-8223-4746-0 
• 25. Further Report of the Secretary-General Pursuant to Security Council Resolution 752 (1992) (S/24188, 26 June 1992), The 'Yugoslav' Crisis in International Law: General Issues, Volume 1. Cambridge, England: Cambridge University Press, 526–529. o. (1997). ISBN 978-0-521-46304-1 
• Bjelajac, Mile.szerk.: Charles W. Ingrao: The War in Croatia, 1991–1995, Confronting the Yugoslav Controversies: A Scholars' Initiative. West Lafayette, Indiana: Purdue University Press (2009). ISBN 978-1-55753-533-7 
• Central Intelligence Agency, Office of Russian and European Analysis. Balkan Battlegrounds: A Military History of the Yugoslav Conflict, 1990–1995. Washington, D.C.: Central Intelligence Agency (2002). OCLC 50396958 
• Guskova, Elena. Наши миротворцы на Балканах (orosz nyelven). Indrik (2007). ISBN 5857593972 
• Eastern Europe and the Commonwealth of Independent States. London, England: Routledge (1999). ISBN 978-1-85743-058-5 
• Hoare, Marko Attila. The War of Yugoslav Succession, Central and Southeast European Politics Since 1989. Cambridge University Press (2010). ISBN 978-1-139-48750-4 
• Marijan, Davor. Oluja [archivált változat] (PDF) (horvát nyelven), Zagreb, Croatia: Croatian Memorial Documentation Centre of the Homeland War of the Government of Croatia (2007). ISBN 978-953-7439-08-8. Hozzáférés ideje: 2022. december 22. [archiválás ideje: 2015. szeptember 23.] 
• Nambiar, Satish. UN peacekeeping operations in the former Yugoslavia - from UNPROFOR to Kosovo, United Nations peacekeeping operations: ad hoc missions, permanent engagement. United Nations University Press (2001). ISBN 978-92-808-1067-7 
• Ramet, Sabrina P.. The Three Yugoslavias: State-Building And Legitimation, 1918–2006. Bloomington, Indiana: Indiana University Press (2006). ISBN 978-0-253-34656-8 
• Republika Hrvatska i Domovinski rat 1990.-1995. - Dokumenti, Knjiga 3. [archivált változat] (PDF) (horvát nyelven), Zagreb, Croatia: Hrvatski memorijalno-dokumentacijski centar Domovinskog rata (2008). ISBN 978-953-7439-13-2. Hozzáférés ideje: 2022. december 22. [archiválás ideje: 2013. november 11.] 
• Republika Hrvatska i Domovinski rat 1990.-1995. - Dokumenti, Knjiga 5. [archivált változat] (PDF) (horvát nyelven), Zagreb, Croatia: Hrvatski memorijalno-dokumentacijski centar Domovinskog rata (2009). ISBN 978-953-7439-19-4. Hozzáférés ideje: 2022. december 22. [archiválás ideje: 2015. június 10.] 
• Sekulić, Milisav. Knin je pao u Beogradu [archivált változat] (szerb nyelven). Bad Vilbel, Germany: Nidda Verlag (2000). OCLC 47749339. Hozzáférés ideje: 2022. december 22. [archiválás ideje: 2013. november 11.] 
• Trbovich, Ana S.. A Legal Geography of Yugoslavia's Disintegration. Oxford, England: Oxford University Press (2008). ISBN 978-0-19-533343-5 

Szakcikkek

• Marijan, Davor (2012. május 1.). „The Sarajevo Ceasefire – Realism or strategic error by the Croatian leadership?”. Review of Croatian History 7 (1), 103–123. o, Kiadó: Croatian Institute of History. ISSN 1845-4380. 
• Sokolov, Vadim (2018. december 1.). „Territorial defense of Serbian Krajina”. Military Historical Journal (12), 76–82. o, Kiadó: Ministry of defense of Russian Federation. [2021. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 0321-0626. (Hozzáférés: 2022. december 22.) 

Tudósítások

• Bellamy, Christopher. „Croatia built 'web of contacts' to evade weapons embargo”, The Independent , 1992. október 10. 
• Blažević, Davorka. „Miljevačka se akcija može uspoređivati s masleničkom”, Slobodna Dalmacija , 1999. június 22. (horvát nyelvű) 
• Blažević, Davorka. „Haag (još) ne pita za Kuline niti za Miljevce”, Slobodna Dalmacija , 2001. február 4. (horvát nyelvű) 
• Blažević, Davorka. „Tražim azil u Haagu”, Slobodna Dalmacija , 2001. október 26. (horvát nyelvű) 
• Engelberg, Stephen. „Belgrade Sends Troops to Croatia Town”, The New York Times , 1991. március 3. 
• Jelčić Stojaković, Matilda: Svečano obilježena 20. obljetnica oslobođenja Miljevaca (horvát nyelven). Radio Drniš, 2012. június 21. [2013. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 11.)
• Kinzer, Stephen. „Slovenia and Croatia Get Bonn's Nod”, The New York Times , 1991. december 24.. [2012. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva] 
• Klarica, Siniša. „Agotić nam nije rekao ni "hvala"”, Zadarski list , 2012. október 6. (horvát nyelvű) 
• „Parstos ubijenim Srbima na Miljevačkom platou”, Blic , 2012. június 21. (szerb nyelvű) 
• „Roads Sealed as Yugoslav Unrest Mounts”, The New York Times , 1990. augusztus 19. 
• Sudetic, Chuck. „Rebel Serbs Complicate Rift on Yugoslav Unity”, The New York Times , 1991. április 2. 
• Sudetic, Chuck. „Croats Concede Danube Town's Loss”, The New York Times , 1991. november 18. 

Egyéb források

• Anniversary of Miljevci liberation. Ministry of Defence (Croatia), 2012. június 21. [2013. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 22.)
• Crime at Miljevci Plateau. Centre for Peace, Non-Violence and Human Rights. [2013. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva].
• (1991. október 8.) „Odluka” (horvát nyelven). Narodne novine (53), Kiadó: Narodne novine. ISSN 1333-9273. 
• Resolution 762 (1992) Adopted by the Security Council at its 3088th meeting, on 30 June 1992. United Nations Security Council, 1992. június 30.
• The Prosecutor vs. Milan Martic - Judgement (PDF). International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, 2007. június 12.
• United Nations Protection Force. Department of Public Information, United Nations, 1996. szeptember 1.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of the Miljevci Plateau című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.