PROFILBARU.COM

	Martonháza (Ochtiná)
	A Martonházi-aragonitbarlang bejárata
	; Martonháza zászlaja
	; Martonháza zászlaja
	Közigazgatás
Ország	Szlovákia
Kerület	Kassai
Járás	Rozsnyói
Rang	község
Első írásos említés	1243
Polgármester	Marián Kapusta
Irányítószám	049 35
Körzethívószám	058
Forgalmi rendszám	RV
	Népesség
Teljes népesség	554 fő (2021. jan. 1.)
Népsűrűség	38 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	338 m
Terület	14,48 km²
Időzóna	CET, UTC+1
	Elhelyezkedése
	é. sz. 48° 41′, k. h. 20° 20′48.683333°N 20.333333°EKoordináták: é. sz. 48° 41′, k. h. 20° 20′48.683333°N 20.333333°E
	Martonháza weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Martonháza témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség
	Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Martonháza (1899-ig Ochtina, szlovákul: Ochtiná) község Szlovákiában, a Kassai kerület Rozsnyói járásában.

Fekvése

Rozsnyótól 18 km-re, északnyugatra fekszik.

Története

A település a 13. században már létezett, valószínűleg német bányászok alapították. A hagyomány 8 német bányászt tart a község alapítóinak. Főként vasércet bányásztak itt és vaskohók is működtek a falu területén. A települést 1318-ban említik először, ekkor az Ákos nemzetség birtoka volt. IV. Béla 1243. június 5-én kelt oklevele szól arról, hogy a Gömörben, a Bors nemzetség birtokában lévő Sajó melletti területet – a tatárok elleni harcokban tett szolgálataikért – az Ákos nembeli Fülöpnek és Detrének adja. A település eredeti neve „Ohtina”, magyar nevét 1906-ban egykori birtokosáról, Marton Rudolfról kapta.

A falu határában egykor aranyat, vasat, ólmot bányásztak. 1427-ben 28 adózó portája volt. 1556-ban a Bebek Ferenc tulajdonában levő települést török támadás érte, melynek következtében kifosztották és felégették, sokakat megöltek illetve fogságba hurcoltak. A Bebekek után több tulajdonossal is rendelkezett. A 17. századtól az ipar is fejlődésnek indult. A községben két papírmalom, nagyolvasztó és több vashámor is működött. A kézművesipart főként a cipészek és szűcsök képviselték. Az 1709–1710-ben tomboló dögvész 418 áldozatot követelt.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „OCHTINA. Tót falu Gömör Várm. földes Urai több Urak, lakosai kevés katolikusok, ’s leg inkább evangelikusok, fekszik Csetnekhez más fél órányira Hradek hegye alatt, meszes lágy meleg vize Dubrava hegyéből fakad; hasznos papíros malma 1756dikban állíttatott fel; hirtelen halált szenyvedtek lakosai 1658. 1679. 1710dik esztendőben. Földgye sovány, köves, és nagy részént posványos, szántó földgyeit, réttyeit a’ záporok járják, legelője jó, fája van mind a két féle, itatója alkalmatos, piatzozása egy órányira, vas bányája, és vas verő műhelyei jók.”^[2]

1828-ban 84 házában 739 lakos élt. Határában a 19. században rézkohó is üzemelt.

A 19. század közepén Fényes Elek eképpen írja le: „Ochtina, tót falu, Gömör vmegyében, Jolsvához északra 2 órányira, gyümölcsfák közt elrejtve a Hradek alatt: 56 kath., 623 evang. lak. Ev. tornyos anyatemploma igen régi épület. Vannak itt jövedelmes vasbányák; 2 vashámor; papirosmalom. Határa köves, sovány; s e hiányt a lakosok, kik hajdan németek voltak, fuvarozással, kereskedéssel, szénégetéssel pótolják. F. u. gr. Andrásy s többen. Ut. p. Rosnyó.”^[3]

Borovszky monográfiasorozatának Gömör-Kishont vármegyét tárgyaló része szerint: „Ochtina, csetnekvölgyi tót kisközség, 164 házzal és 851 ág. ev. h. vallású lakossal. E község már 1346-ban a mai nevén szerepel. A Csetnekiek voltak az urai. Későbbi birtokosai a Zúzó, Andrássy, Nyáry, Pletrich, Sturmann, Giczey, Czékus, Rokfalussy, Márton és Gyürky családok, most pedig Márton Rudolf örököseinek van itt nagyobb birtokuk és úrilakuk. Lakosai hajdan németek voltak, de az idők folyamán az ide települt tótságba olvadtak. A XVIII. században két papirmalom volt a községben; jelenleg vas-, réz-, magnezit-, horgany- és dolomitbányák vannak, azonkívül Huppert Manónak magnezit-pörkölője és Schwarcz Károlynak gőzfürésze. A lakosok fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A község határában ásványforrás van. Ág. ev. temploma Árpád-korbeli építmény, érdekes falfestményekkel. Ide tartozik Nyirjes puszta. A községben van posta, távírója és vasúti állomása pedig Csetnek.”^[4]

1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott.

Népessége

1880-ban 752 lakosából 629 szlovák, 44 magyar, 34 német, 13 más anyanyelvű, 2 idegen és 30 csecsemő.

1890-ben 722 lakosából 24 német, 63 magyar és 617 szlovák anyanyelvű volt.

1900-ban 851 lakosából 17 német, 265 magyar, 514 szlovák és 18 egyéb anyanyelvű volt.

1910-ben 741-en lakták, ebből 556 szlovák, 129 magyar, 7 német, 1 horvát és 48 egyéb anyanyelvű.

1921-ben 684 lakosából 74 magyar és 573 csehszlovák volt.

1930-ban 700 lakosából 10 magyar, 17 zsidó, 664 csehszlovák, 4 egyéb nemzetiségű és 5 állampolgárság nélküli volt. Ebből 573 evangélikus, 102 római katolikus, 18 izraelita, 4 református, 1 görög katolikus és 2 egyéb vallású volt.

1991-ben 506 lakosából 10 magyar és 460 szlovák volt.

2001-ben 527-en lakták: 470 szlovák, 38 cigány és 10 magyar.

2011-ben 553 lakosából 476 szlovák, 50 cigány és 5 magyar.

Neves személyek

Itt született Bubenka Jónás (?-1705) evangélikus tanár, fametsző, a 17. század legjelesebb magyar művészeinek egyike.
Itt született 1787-ben Bartholomaeides János László evangélikus lelkész, Nógrád megye táblabírája.
Itt hunyt el 1825-ben Bartholomaeides László magyarországi evangélikus lelkész.

Nevezetességei

Evangélikus temploma a 13. században eredetileg román stílusban épült, Szent Miklós tiszteletére szentelték. 1342 és 1347 között gótikus stílusban építették át. A 15. század közepén bővítették. Freskói a 14. század 60-as éveiben készültek, és 1893-ban találták meg őket, festőjük "az Ochtinai szentély festője"ként vált ismertté. Barokk oltára és szószéke a 17. és 18. században készült. Utoljára 1977-ben renoválták.
A Várhegy északkeleti oldalán, 660 m magasan nyílik az 1954-ben felfedezett Martonházi-aragonitbarlang, 1972 óta látogatható. Ez Európa kevés aragonit barlangjának egyike. A barlang mintegy 400 millió éves fillitekbe ágyazott kristályos mészkőlencsében alakult ki, mintegy 95-65 millió évvel ezelőtt. A mészkő egy része hidrotermális hatásra átalakult ankerittá és szideritté. A repedések mentén ezek a kőzetek a beszivárgó csapadékvíz hatására elmállottak, így keletkezett az okker. Ez azután később részben kimosódott, a helyén üregek jöttek létre. A barlangban ma is láthatók a fehér és a kékesszürke színű kristályos mészkőben kialakult okkermaradványok. Mégis a leglátványosabb a folyosók és termek mennyezetét, oldásfülkéit borító, gombafonalakra emlékeztető ágas-bogas vasvirágcsoportok, vese, tű és spirális alakzatok. Ezek a föld alatti zárt térség sajátos hidrokémiai és klimatikus körülményei között jöttek létre.