A Magyar Köztársaság[1][2] egy rövid életű köztársaság volt, amely 1919 augusztusa és 1920 februárja között állt fent az egykori Első Magyar Köztársaság középső és nyugati részén (a mai Magyarország nagy részét, valamint a mai Ausztria, Szlovákia és Szlovénia egy részét ellenőrzi). Az államot a magyar–román háború után hozták létre az ellenforradalmi erők, akik igyekeztek visszatérni az 1918. október 31-e előtti status quo-hoz.[3][4]
Ezt az időszakot követően az antanthatalmak erőteljesen nyomást gyakoroltak a magyarokra a háború utáni demarkációs vonalak mögé való visszavonulásra, melyet az 1919-es párizsi békekonferenciára hivatkozva követeltek. Ez volt az antanthatalmak új kísérlete a nemzetállamok létrehozására, azonban időközben a Köztársaság visszaalakult Magyar Királysággá.
Történelem
A Tanácsköztársaság bukását követően a Peidl-kormány visszaállította a Magyar Népköztársaságot.1919. augusztus 6-án Friedrich István, a Fehérház Bajtársi Egyesület vezetője megbuktatta Peidl Gyula kormányát,[5] és a Román Királyi Hadsereg támogatásával puccs által ragadta magához a hatalmat.[6][7] Másnap Habsburg JózsefMagyarország kormányzójának nyilvánította ki magát[8] és Friedrichet nevezte ki miniszterelnöknek. A kormányzó nem csinált titkot abból, hogy rokonát, IV. Károlyt, a korábbi uralkodót szeretné visszasegíteni a Magyar Királyság trónjára. Friedrich István kormánya augusztus 8-án Magyar Köztársaságra nevezte át az államot (bár a kormányzói cím önmagában monarchikus államformára utalt).
A kormányzó 1919. augusztus 11-én ultimátumot kapott a román megszálló hatóság részéről, válaszul augusztus 20-án Magyarország egyes részein statáriumot vezetett be, ami ellen 21-én a románok a Szövetséges Katonai Missziónál tiltakoztak. A békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa augusztus 21-én értesítette a Misszió vezetőit arról, hogy egyetlen Habsburgot sem látnak szívesen Magyarország élén. A Misszió vezető tábornokai még aznap tájékoztatták József főherceget arról, hogy a statáriumot azonnal meg kell szüntetnie, és a találkozón a személyével szembeni fenntartásaikat is közölték. Utódja november 24-én Huszár Károly lett, aki a miniszterelnöki és ideiglenes elnöki posztot töltötte be a néhány hónappal későbbi monarchia helyreállításáig.
József főherceg 1919. augusztus 23-án kénytelen volt lemondani, és megerősíteni a Szegeden tartózkodó Horthy Miklós altengernagyot a magyar Nemzeti Hadsereg főparancsnoki tisztségében. Amikor Horthy, az antant engedélye alapján, 1919. november 16-án bevonult az általa szervezett Nemzeti Hadsereg élén a románok által kifosztott fővárosba, József főherceg az új „erős ember” mellé állt, és támogatta kormányzóvá választását (1920. március 1-jén).
A katonatisztekből álló antikommunistatekintélyelvű kormány novemberben lépett be Budapestre a románok kivonulása után. Kezdetét vette a „ fehér terror”, amely a kommunisták, szocialisták, zsidók, baloldali értelmiségiek, a Károlyi- és Kun-rendszerrel szimpatizáló személyek bebörtönzéséhez, kínzásához és per nélküli kivégzéséhez vezetett.[9] A becslések szerint a kivégzések számát körülbelül 5000-re teszik,[9] ezen kívül mintegy 75 000 embert börtönöztek be.[9][10][9] A fehér terror közel 100 000 embert kényszerített az ország elhagyására, többségük szocialisták és középosztálybeli zsidók voltak.[9]
1920-ban és 1921-ben belső káosz dúlta Magyarországot.[9] A fehérterror továbbra is sújtotta a zsidókat és a baloldaliakat, megugrott a munkanélküliség és az infláció, a szomszédos országokból pedig nincstelen magyar menekültek özönlöttek át a határon, ami jelentősen megterhelte a csapongó gazdaságot, ennek ellenére a kormány kevés segítséget nyújtott a lakosságnak.[9] 1920 januárjában zajlott le az ország politikai történetének első nem nyílt szavazása.[9] Két fő politikai párt alakult ki: a szociálkonzervatív Keresztény Nemzeti Unió Pártja és az Országos Kisgazda- és Földműves Párt, akik a földreformot szorgalmazták.[9] 1920. február 29-én az Országgyűlés visszaállította a monarchiát, ezzel megszűnt a köztársaság, márciusban pedig visszavonta az 1723-as pragmatikus szankciót és az 1867-es kiegyezést is.[9] A parlament elhalasztotta a királyválasztást polgári zavargásokra hivatkozva, míg az ország kormányzójának Horthy Miklós volt osztrák-magyar altengernagyot választották.[9] Ezt a tisztséget 1944-ig töltötte be.
.svg)
.svg)
.svg){kind=small}
