Az MH Kapos Bázisrepülőtér, avagy a taszári légibázis (ICAO: LHTA) egy jelenleg használaton kívüli katonai légibázis közvetlenül Taszár mellett, Somogy vármegyében, nagyjából 10 kilométerre keletre Kaposvártól.
Az amerikaiak 2004. június 30-án ürítették ki a repülőteret, ami 2005 októberében zárt be teljesen, és azóta is használaton kívül van.[1]
Története
A repülőteret 1928-ban kezdték építeni és 1929. szeptember 1-jén adták át a nagyközönségnek. Kezdetben kizárólag kereskedelmi repülőtérként funkcionált, majd a második világháború közeledtével, 1936-ban a Magyar Királyi Honvédség átvette az üzemeltetését és katonai bázissá alakította.
1944-ben a visszavonuló németek komoly károkat okoztak az infrastruktúrában, amit a háború után a szovjetek rendbe hozattak.
1949-1950-ben kényszermunkásokat is alkalmazva épült meg a mai repülőtér, amit az 1950-ben alakult MN 50. Vadászrepülő Ezred vett birtokba. Kezdetben Jakovlev (Jak), az 1960-as évek elejétől pedig MiG gyártmányú harci gépek állomásoztak itt.
1982-ben a 101. Felderítő Repülőszázad bázisa is Taszárra költözött. A repülőszázad 15 db Szu-22M3K vadászbombázókkal rendelkeztek. 1992-ben az itt állomásozó alakulatokat MH 31. Kapos Harcászati Repülőezred néven szervezték újjá.
Az amerikaiak délszláv missziójának központjaként 1996-tól egy ideig a Predatorok bevetési bázisaként, valamint kiképző központként is funkcionált.
A komplexum átlagosan nagyjából húszezer embert szolgált ki egyszerre, amibe a katonai és a civil személyzeten, valamint a bevetésre induló, illetve onnan ide pihenni visszatérő, vagy itt kiképzésen részt vevő katonák is benne vannak.
Üdvözlőszöveg egy taszári felvezető kocsi hátulján (1997)
1996-ban az akkori amerikai elnök, Bill Clinton is ellátogatott Taszárra. 2003-ban felmerült, hogy az amerikai hadsereg itt is képezne iraki rendőröket, de ebből végül nem lett semmi. A délszláv misszió sikerével a légibázis fenntartása okafogyottá vált, ezért a bérleti szerződést felmondták, a reptér kiürítése után, 2004. június 30-án pedig ünnepélyes keretek között levonták az amerikai zászlót és visszaadták a területet Magyar Honvédségnek.
A magyar hadsereg 2005. október elsejével gazdasági megfontolásból teljesen bezárta a repteret, ami azóta is szinte teljesen kihasználatlanul áll. 2009-ben a repteret üzemeltető Taszár Airport Kht. is megszűnt.[2]
A reptér 2010-ben 45 százalékban Somogy megye, 45 százalékban Kaposvár, 10 százalékban pedig Taszár önkormányzatának tulajdonában volt. A mintegy 540 hektáros területből 32 hektárnyit (5%-ot) 2009-ben 64 millió forintért eladtak a KaposBusznak.[3]
A terület többi részére többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült vevőt találni,[4] pedig egyszer már megvolt a vevő is, de a szerződéskötést végül elutasította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.[5]
A reptér iránt a legintenzívebben Kaposvár önkormányzata érdeklődik, ám súlyos eladósodottsága miatt 2013-ig (amikor az állam számtalan helyi önkormányzat adósságait részben, vagy egészben átvállalta) nem volt valódi lehetősége megvásárolni. 2014 novemberében az önkormányzat szavazásban erősítette meg a tulajdonszerzési szándékát. Ekkor Kaposvár kezdeményezte az állam 45%-os tulajdonrészének ingyenes átadását önkormányzati tulajdonba[6] ami a reményeik szerint 2015-ben meg is történik. Ami után nemzetközi repülőtérré szeretnék fejleszteni.
A reptér teljes területe 2015 márciusában 45%-ban Kaposvár, 40%-ban a Magyar Állam, 10%-ban Taszár, 5%-ban pedig a KaposBusz Kft. tulajdonában állt.