A második világháború után 1948 és 1950 között a Falvak Dolgozó Népe munkatársa, 1950 és 1952 között a Művelődési Útmutató szerkesztője. Pártonkívülisége miatt támadások érték, emiatt meg kellett változtatnia nevét. 1952 után kivonult a hivatalos irodalmi életből, szabadúszóként írt ifjúsági regényeket és meséket. 1956-ban rövid ideig a Napsugár című gyermekújság főszerkesztő-helyettese. Első felnőtteknek szóló regényét, az Orsolya címűt, 1977-ben publikálta, ám különösebb sikert nem ért el vele. A sikert az 1982-ben megjelent Bizalmas jelentés egy fiatalemberről című életrajzi regényével érte el.[1]
Munkássága több elismerésben részesült. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét kapta meg; 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „jelentős próza- és drámaírói tevékenységéért, az egyetemes magyar művelődés és nemzettudat megtartóerejének kimunkálásában vállalt szerepéért, a gyermekirodalomtól a színpadi alkotásokig ívelő irodalmi munkásságáért”. 2005-ben átvehette a Bécsi Európai Akadémia díját.
2007. április 10-én, 91. életévében hunyt el Budapesten.
Családja
Fia, Nagy Elek sikeres vállalkozó, Magyarország egyik leggazdagabb embere[2] a [[Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara|budapesti, majd 2024-től az országos kereskedelmi és iparkamara elnöke.
.svg){kind=small}
