1950-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar fizika szakán, ahol 1955-ben szerzett tanári diplomát.
Diplomájának megszerzése előtt már az Atommagkutató Intézet munkatársa lett, majd 1956-ban az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetéhez (KFKI) került. Az intézettel történt együttműködések során vendégkutatóként, munkatársként dolgozott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (1963–1964), a koppenhágai Niels Bohr Intézetben (1964), a dubnaiEgyesített Atomkutató Intézetben (1967–1968), illetve a jülichi Atommagkutató Központban (1973–1974). Szintén egy együttműködési megállapodás keretében került a felsőoktatásba, amikor 1986-ban a Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetem) elméleti fizika tanszékére került, illetve megkapta tanszékvezetői és egyetemi tanári kinevezését. Emellett 1990 és 1993 között a KFKI főigazgatója volt. A tanszéket 1992-ig vezette és 2001-ben emeritálták.
1963-ban védte meg a fizikai tudományok kandidátusi, 1971-ben akadémiai doktori értekezését. A Debreceni Akadémiai Bizottságnak és az MTA Magfizikai Bizottságának tagja lett. 1979-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben rendes tagjává. 1985 és 1995 között a Tudományos Minősítő Bizottság fizikai és csillagászati szakbizottságának elnöke, majd 1998-ig a Doktori Tanács tagja volt. 1980-ban a párizsi Európai Tudományos és Művészeti, 1999-ben a kijevi Felsőoktatási Akadémia, 2001-ben a Nagyváradi Akadémia tagjává választották.
1993 és 1994 között az Állami Vagyonkezelő Rt. igazgatótanácsának, 1996 és 2001 között az Országos Köznevelési Tanács tagja volt. A konzervatív Professzorok Batthyány Köre tagja.
Foglalkozott ezenkívül a neutronbefogást követő gammasugárzással, a magreakciók rezonanciajelenségeivel, a magfizikai háromtest-problémával és a maganyag halmazállapot-változásaival. Többször vizsgálta a fémüvegekben történő mintázatképződést is.
Meghonosította a nagyenergiás atommag- és részecskefizikai kutatást.
