A local administrative units, röviden LAU (nem használt magyar megnevezésével: helyi közigazgatási egységek) az Európai Unió földrajzi alapú statisztikai kódolási rendszerének, a NUTS-nak szoros kiegészítője. A név 2003-ban, a NUTS-rendszer átdolgozásakor keletkezett, ezzel a névvel illetve a korábbi NUTS 4, illetve NUTS 5 szinten elhelyezkedő adminisztratív egységeket, azaz azokat, melyek az ország közigazgatási hierarchiájában a nagyobb átfogó egységeknél (tartományok, régiók, megyék) alacsonyabban helyezkedik el.
A rövidítve LAU-ként is ismert beosztás az előzményeknek megfelelően két szintre, a LAU 1-re (korábban NUTS 4) illetve LAU 2 (korábban NUTS 5)-re tagolódik. A felső szint nincs az összes országban meghatározva, számuk a jelenlegi 27 tagállamra vonatkoztatva 3646 összesen. E szintnek Magyarországon a kistérségek feleltek meg (2014. februári megszűnésükig).
A LAU 2-es szint a legalacsonyabb adminisztratív egységeket foglalja magában, Magyarország esetén a településeket. Számuk a 27 tagállamban a hivatalos statisztika szerint 120456, az összeg azonban az apró közigazgatási változásoknak köszönhetően rendszeresen módosul.
Az alábbi táblázat a hivatalos beosztást mutatja:
Lásd még
Külső hivatkozások