A Lipschitz-féle kritérium a valós analízis egyik konvergenciakritériuma, a Dini-féle konvergenciakritérium speciális esete. Legyen f {\displaystyle f} egy valós függvény, és legyen φ x ( t ) = f ( x − t ) + f ( x + t ) − 2 f ( x ) {\displaystyle \varphi _{x}(t)=f(x-t)+f(x+t)-2f(x)} . Ha valamely x {\displaystyle x} -re a t = 0 {\displaystyle t=0} kis környezetében
akkor s n ( x ) → f ( x ) . {\displaystyle s_{n}(x)\rightarrow f(x).} Ha az f ( x ) {\displaystyle f(x)} függvénynek az x {\displaystyle x} pontban a jobb és bal oldali határértékei léteznek, akkor a Dini-kritérium teljesülésének nyilván szükséges feltétele, hogy az x {\displaystyle x} pontban a függvény értéke e két határérték számtani közepe legyen:
Ha ez igaz, akkor a Lipschitz-kritérium α = 1 {\displaystyle \alpha =1} kitevő esetén így írható:
ez a feltétel pedig biztosan teljesül, ha a
határértékek léteznek. Érvényes tehát a következő állítás: Az f ( x ) {\displaystyle f(x)} függvény Fourier-sora minden olyan x {\displaystyle x} helyen az
értékhez tart, amelyben az f ( x + 0 ) , f ( x − 0 ) {\displaystyle f(x+0),\ f(x-0)} és a fenti határértékek léteznek. Speciálisan: Az f ( x ) {\displaystyle f(x)} függvény Fourier-sora minden olyan helyen f ( x ) {\displaystyle f(x)} -hez tart, ahol f ( x ) {\displaystyle f(x)} differenciálható.