K–129 (629A tervszámú tengeralattjáró)

	K–129
	Egy Golf–II osztályú tengeralattjáró felszíni menetben
Hajótípus	tengeralattjáró
Üzemeltető	Szovjet Haditengerészet
Hajóosztály	629A típus (Golf II)
	Pályafutása
Építő	199. sz. hajógyár (Komszomolszk)
Megrendelés	1954. január 26.
Építés kezdete	1958
Vízre bocsátás	1960
Sorsa	1968 március 8-án Oahutól 1390 km-re északnyugatra elsüllyedt
	Általános jellemzők
Vízkiszorítás	Felszínen 2300 t; Lemerülve 2700 t;
Hossz	100 m
Szélesség	8,5 m
Merülés	6,6 m
Hajtómű	3 db dízelmotor egyenként 1500 kW (2000 LE) teljesítménnyel,; 3 × villanymotor egyenként 3880 kW (5200 LE) teljesítménnyel; 3 hajócsavarral
Teljesítmény	6000-15600 LE
Sebesség	Felszínen 17 csomó (31,5 km/h); Lemerülve 12 csomó (22,29 km/h);
Hatótávolság	Lemerülve 16668 km 5 csomós (9,2 km/h) sebesség mellett (légcső használatával);
Fegyverzet	D-4 komplexum, 3 db R-21 középhatótávolságú ballisztikus rakéta; (Egyes beszámolók szerint SS-N-5 "Serb" rakéták 1300-1650 km hatótávolsággal és 1 megatonnás nukleáris robbanófejjel szerelve.) 10 torpedóvetőcső: 6 orr, 4 far (10-21 db 533 mm-es torpedó, ebből az orrban 2 db torpedó nukleáris robbanófejjel szerelve);
Legénység	83 fő
	Sablon; Wikidata; Segítség;

A K–129 a Szovjet Haditengerészet 629A tervszámú (NATO-kód szerint Golf–II osztályú) dízel-elektromos hajtású ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjárója volt. A szovjet Csendes-óceáni Flotta kötelékébe tartozó egység egy haditengerészeti gyakorlat során 1968. március 8-án a Hawaii-szigetekhez tartozó Oahu szigettől 1390 km-re északnyugatra a Csendes-óceánon elsüllyedt. A baleset konkrét oka a mai napig ismeretlen.

Az 5000 m-es mélységben fekvő hajót a CIA a Jennifer-projekt keretében a Glomar Explorer-rel, egy direkt erre a célra épített kutatóhajóval akarta kiemelni, hogy megszerezze annak értékes kódkönyveit, berendezéseit és a fedélzeten található, nukleáris töltettel felszerelt három ballisztikus rakétát. A manőver során azonban valószínűleg baleset történt, így csak a tengeralattjáró első része került az amerikaiak kezébe.^[1] Az USA hosszú ideig hallgatott a kiemelési kísérletről, és hallgatásra bírta a New York Times egyik, az akció nyomára bukkanó újságíróját is.

Az Egyesült Államokban 2010 februárjában végül nyilvánosságra hoztak egy 1985-ös CIA-összefoglalót a kiemelésről, amivel az USA kormánya elismerte az akciót.^[2]^[3] Noha továbbra sem tudható pontosan hogy mi került az amerikaiak kezébe, de a részleges kiemelés ténye bebizonyosodott. Kiderült, hogy az akció legnagyobb támogatója Richard Nixon elnök volt és a feladattal Howard Hughes felfedező-milliárdost bízták meg. A kiemelést majdnem leállították a magas költségek miatt, illetve azért, mert tartottak az amerikai–szovjet kapcsolatok komoly megromlásától. Hughes mélytengeri kutatásnak álcázta a munkát, ennek ellenére a szovjet hajók követték a speciális kiemelőhajót. Az amerikaiak tartottak egy esetleges szovjet támadástól, ezért a feladatot végző hajó helikopterleszállóit ládákkal torlaszolták el. Az akció során hat szovjet tengerész holtteste is előkerült a roncsból, akiket az amerikaiak tengeri temetésben részesítettek.