Kínai Központi Televízió

Kínai Központi Televízió
Adatok
Indulás1958. szeptember 2.
Ország Kína
SzékhelyPeking
Hivatalos oldal
A Wikimédia Commons tartalmaz Kínai Központi Televízió témájú médiaállományokat.

A Kínai Központi Televízió (egyszerűsített kínai: 中国中央电视台; pinjin: Zhōngguó Zhōngyāng Diànshìtái magyarosított: csungkuo zsengyang diansitái ), rövidített nevén CCTV (China Central Television) Kína legnagyobb televíziós műsorgyártó és műsorsugárzó intézménye.

Szervezetileg a Kínai Népköztársaság Kormányának alminisztériumaként működik, erős kormányzati befolyás alatt áll. Habár hírműsorai a Kínai Kommunista Párt propaganda osztályának iránymutatásait követi, műsoridejének nagy részét szórakoztató és drámai műsorok töltik ki. Az 1990-es években a kínai kormányzat radikálisan csökkentette a televíziós csatornák állami támogatását. Emiatt, valamint a fokozódó verseny miatt a CCTV egyre inkább kénytelen a nézői igények kielégítésére és ezáltal a reklámbevételek növelésére törekedni.

Történet

A CCTV első adását 1958. szeptember 2-án sugározta Peking Televízió néven. Nevét 1978. május 1-jén változtatta CCTV-re. A nyolcvanas évek végéig a legtöbb kínai műsorsugárzó intézményhez hasonlóan a CCTV is egy csatornát működtetett. Az iskolai szünidők kivételével többnyire csak az esti órákban sugárzott műsort.

Csatornák

A 405 méter magas CCTV-torony Pekingben

A helyi kormányzatok által működtetett regionális csatornák, valamint az egyre szaporodó műholdas csatornák által keltett verseny miatt a CCTV folyamatosan növeli csatornái számát.

Műsorok

A CCTV legnézettebb műsora a minden este, pekingi idő szerint 7 órakor (UTC+8 időzóna) kezdődő félórás hírműsor, melyet a regionális csatornák is kötelesek sugározni. A kormány gyakran ezt a műsort használja fontos hírek bejelentésére.

Európai vétel

Európában a CCTV három csatornája fogható műholdon keresztül: a mandarin nyelven sugárzó CCTV-4, az angol nyelvű CCTV-9, a spanyol nyelvű CCTV-Español és a francia nyelvű CCTV-Français. Magyarországon a műsorok a Hotbird illetve a PAS1R műholdról szabadon foghatóak. Budapesten, Dunaújvárosban és Székesfehérváron a CCTV-4 egyes kábelszolgáltatók kínálatában is megtalálható.

Botrányok

1990-es évekbeli Falun kung elnyomás

A televízió egyik legkorábbi feljegyzett felhasználása mind hazai, mind nemzetközi propaganda célokra 1999-ben történt, a Falun kung új vallási mozgalom első elnyomása során. 1999-ben egy 32 napos időszak alatt a Focus Talk 28 olyan epizódot sugárzott, amely a vallás követőit rágalmazta és gyűlöletet szított ellenük.[1] 2001-ben megtévesztő módon azt állították, hogy a Tienanmen téren magukat felgyújtó emberek egy csoportja a Falun Gong követője volt, amit a kanadai szabályozó bizottság "egyértelműen visszaélésszerűnek" minősített.[2]

NBA szólásszabadságról szóló vita

2019-ben a CCTV bejelentette, hogy a Houston Rockets vezérigazgatójának, Daryl Morey-nak a hongkongi demokráciapárti tüntetéseket támogató tweetjére válaszul lemondja a National Basketball Association két előszezonbeli mérkőzésének közvetítését. Miután Adam Silver megvédte a vezérigazgató szólásszabadsághoz való jogát, a CCTV így reagált: "Kifejezzük határozott nemtetszésünket és ellenkezésünket Silver Morey szólásszabadsághoz való jogát támogató nyilatkozatával kapcsolatban. Úgy véljük, hogy minden olyan megjegyzés, amely a nemzeti szuverenitást és a társadalmi stabilitást támadja, nem tartozik a szólásszabadság kategóriájába", majd így folytatta: "Azonnal kivizsgáljuk az NBA-vel való minden egyéb együttműködést és eszmecserét".[3]

Jegyzetek

  1. Cook, Sarah: China Central Television: A Long-standing Weapon in Beijing’s Arsenal of Repression (amerikai angol nyelven). thediplomat.com. (Hozzáférés: 2021. november 20.)
  2. China Central Television: A Long-standing Weapon in Beijing’s Arsenal of Repression (angol nyelven). Freedom House. (Hozzáférés: 2021. november 20.)
  3. Business, Michelle Toh, CNN: China won't show NBA preseason games as backlash over Hong Kong tweet grows. CNN. (Hozzáférés: 2021. november 20.)

További információk

Read other articles:

The original NWA territory system in North America (1940s-1980s). The following is a list of National Wrestling Alliance attendance records. Founded in 1948, the National Wrestling Alliance controlled the professional wrestling industry in North America and other parts of the world during the Territory-era (1940s-1980s). All of the major NWA promoters were put out of business after the World Wrestling Federation began its national expansion under Vince McMahon, Jr. during the 1980s wrestling ...

 

White Lake Plaats in de Verenigde Staten Vlag van Verenigde Staten Locatie van White Lake in South Dakota Locatie van South Dakota in de VS Situering County Aurora County Type plaats City Staat South Dakota Coördinaten 43° 44′ NB, 98° 43′ WL Algemeen Oppervlakte 1,0 km² - land 1 km² - water 0,0 km² Inwoners (2006) 386 Hoogte 502 m Overig ZIP-code(s) 57383 FIPS-code 71180 Portaal    Verenigde Staten White Lake is een plaats (city) in de Amerikaanse staat South Dakot...

 

Вальє-де-МатаморосValle de Matamoros Герб {{{official_name}}}ГербМуніципалітетКраїна  ІспаніяАвтономна спільнота ЕстремадураПровінція БадахосКоординати 38°22′01″ пн. ш. 6°48′00″ зх. д. / 38.367° пн. ш. 6.8° зх. д. / 38.367; -6.8Координати: 38°22′01″ пн. ш. 6°48′00″&...

Biểu tượng Olympic Quần vợt Giải quần vợt tại Thế vận hội Mùa hè 2008 diễn ra từ ngày 10 đến ngày 17 tháng 8 năm 2008 tại Trung tâm Quần vợt Công viên Olympic. Xếp hạng theo quốc gia 1  Nga (RUS) 1 1 1 3 2  Tây Ban Nha (ESP) 1 1 0 2 3  Hoa Kỳ (USA) 1 0 1 2 4  Thụy Sĩ (SUI) 1 0 0 1 5  Chile (CHI) 0 1 0 1 5  Thụy Điển (SWE) 0 1 0 1 7  Trung Quốc (CHN) 0 0 1 1 7 &...

 

Роман (Танг) Єпископ Лузький, вікарій Санкт-Петербурзької єпархії 23 липня 1956 — 20 грудня 1955 Попередник: Михаїл Чуб Наступник: Алексій Конопльов Єпископ Курський і Білгородський Попередник: Іннокентій Зельницький Наступник: Леонід Поляков   Діяльність: священник І...

 

Collective mindset of young people Youth protesting climate change Youth rights Activities Bailey v. Drexel Furniture Co. Child Labor Deterrence Act Children's Online Privacy Protection Act Kids Online Safety Act Convention on the Rights of the Child Fair Labor Standards Act Hammer v. Dagenhart History of youth rights in the United States Morse v. Frederick Newsboys' strike of 1899 Prez Quebec Charter of Human Rights and Freedoms Wild in the Streets Theory/concepts Adultcentrism Adultism Agei...

Advertising signage For the magazine, see Billboard (magazine). For charts, see Billboard charts. For other uses, see Billboard (disambiguation). A billboard mural (saying Before the law, all people are equal) being fixed into place by a cooperative of artists along the approach road to Aden Adde International Airport A billboard (also called a hoarding in the UK and many other parts of the world) is a large outdoor advertising structure (a billing board), typically found in high-traffic area...

 

Protected roadway operated by the U.S. National Park Service National ParkwaysLogo for the National Park ServiceHighway namesInterstatesInterstate nn (I-nn)US HighwaysU.S. Highway nn, U.S. Route nn (US nn)StateVaries by stateSystem links Scenic Byways National National Forest BLM NPS A National Parkway is a designation for a protected area in the United States given to scenic roadways with a protected corridor of surrounding parkland. National Parkways often connect cultural or historic ...

 

2003 film by Dagur Kári Nói AlbinóiDirected byDagur KáriWritten byDagur KáriProduced byPhilippe BoberStarringTómas LemarquisÞröstur Leó GunnarssonElín HansdóttirDistributed byPalm PicturesRelease dateJanuary 24, 2003Running time90 minutesCountryIcelandLanguagesIcelandic, FrenchBudget€1,100,000Box office$1,317,132 Noi the Albino (Icelandic: Nói albinói (pronunciationⓘ) is an Icelandic film by director Dagur Kári released in 2003. The film explores the life of teenage outsider...

Ця стаття висвітлює поточну подію. Інформація може швидко змінюватися через розвиток подій, початкові відомості можуть виявитися ненадійними. Останні оновлення цієї статті можуть не відображати найсвіжішу інформацію. Коронавірусна хвороба 2019 в Ефіопії Хвороба COVID-19Ві...

 

Television tower in Berlin Berliner FernsehturmThe Fernsehturm seen from southwestLocation within BerlinGeneral informationStatusCompletedTypeTelevision tower, Restaurant, Observation towerLocationBerlin, GermanyCoordinates52°31′15″N 013°24′34″E / 52.52083°N 13.40944°E / 52.52083; 13.40944Construction started1965Completed3 October 1969; 54 years ago (1969-10-03)Height368.03 m (1,207.45 ft)Design and constructionArchitect(s)Herman...

 

Part of a series onSociology History Outline Index Key themes Society Globalization Human behavior Human environmental impact Identity Industrial revolutions 3 / 4 / 5 Social complexity Social construct Social environment Social equality Social equity Social power Social stratification Social structure Perspectives Conflict theory Critical theory Structural functionalism Positivism Social constructionism Symbolic interactionism Branches Aging Architecture Art Astrosociology Body Criminology C...

Lebanese poker player (born 1955) Freddy DeebFreddy Deeb in 2016Nickname(s)Freddy, Fast FreddyResidenceLas Vegas, NevadaBorn (1955-11-27) 27 November 1955 (age 68)World Series of PokerBracelet(s)2Final table(s)15Money finish(es)41Highest ITMMain Event finish13th, 2003World Poker TourTitle(s)2Final table(s)7Money finish(es)20European Poker TourTitle(s)NoneFinal table(s)NoneMoney finish(es)3Information accurate as of 12 September 2010. Kassem Ibrahim Freddy Deeb[1] (Arabic: قاس...

 

Football league in West Bengal, India Football leagueCalcutta Football LeagueOrganising bodyIndian Football Association (West Bengal)Founded1898; 125 years ago (1898)CountryIndiaDivisions6Number of teams26 (Premier Division) 160 + (overall)Level on pyramid5–10Promotion toI-League 3 (from CFL Premier Division)Relegation toVariousDomestic cup(s)IFA ShieldLeague cup(s)Trades CupCurrent championsMohammedan (14th title) (2023)Most championshipsEast Bengal (39 titles)[1]...

 

American basketball player (1947–1988) Pete MaravichMaravich with the New Orleans Jazz in 1977Personal informationBorn(1947-06-22)June 22, 1947Aliquippa, Pennsylvania, U.S.DiedJanuary 5, 1988(1988-01-05) (aged 40)Pasadena, California, U.S.Listed height6 ft 5 in (1.96 m)Listed weight197 lb (89 kg)Career informationHigh school Daniel(Central, South Carolina) Broughton(Raleigh, North Carolina) Edwards Military Institute(Salemburg, North Carolina) CollegeLSU (1967...

Malaysian politician Yang Berhormat Dato' SriDoris Sophia BrodiPJN SSAP MPDoris Sophia Brodi in 201512th Deputy President of the Dewan NegaraIn office26 January 2012 – 11 March 2016MonarchAbdul HalimPresidentAbu Zahar UjangPrime MinisterNajib RazakPreceded byArmani MahiruddinSucceeded byAbdul Halim Abdul SamadMember of the Malaysian Parliamentfor Sri AmanIncumbentAssumed office 19 December 2022Preceded byMasir KujatMajority4,039 (2022)Senator Appointed by the Yang di-Pertuan Ag...

 

French actress Louise LagrangeLouise Lagrange in The Side Show of Life (1924)BornLouise Marie Lagrange19 August 1898Oran, French AlgeriaDied28 February 1979Paris, FranceOther namesLouise VinotOccupationActressYears active1907–1951 (film)Spouse(s)Maurice TourneurWilliam ElliotRelativesMarthe Vinot (sister)Maurice Vinot (brother-in-law)Pierre Blanchar (brother-in-law)Dominique Blanchar (niece) Louise Lagrange (19 August 1898 – 28 February 1979) was a French film actress.[1]...

 

Ahazia pada Promptuarii Iconum Insigniorum Ahazia dari Yehuda (Ibrani: אחזיהו, Yunani: Οχοζιας; juga dipanggil Yoahas[1]) adalah raja ke-6 kerajaan Yehuda.[2][3] Putra bungsu dari raja Yoram.[2][3] Ia yang akhirnya menjadi pengganti Yoram sebagai raja ke-6 di Kerajaan Yehuda.[3] Ia diangkat menjadi raja oleh penduduk Yerusalem, sebagai satu-satunya ahli waris yang hidup.[2] Ketidakbijaksanaannya dalam bidang agama selama pem...

كنوت العظيم (بالإسكندنافية القديمة: Knūtr inn rīki)‏    مناصب ملك إنجلترا   في المنصب1016  – 12 نوفمبر 1035  إدموند أيرونسايد  هارولد قدم الأرنب  ملكية النرويج   في المنصب1028  – 1035  أولاف الثاني  ماغنوس الطيب  معلومات شخصية الميلاد سنة 994[1]  الدنمار...

 

PT Alam Sutera Realty TbkSebelumnyaPT Adhihutama Manunggal (1993-2007)JenisPerseroan terbatasKode emitenIDX: ASRIIndustriPropertiDidirikan3 November 1993; 30 tahun lalu (1993-11-03)PendiriHarjanto TirtohadigunoKantorpusatKota Tangerang, Banten, IndonesiaWilayah operasiIndonesiaTokohkunciJoseph Sanusi Tjong[1](Direktur Utama)Harjanto Tirtohadiguno[1](Komisaris Utama)ProdukPerumahanApartemenPertokoanPerkantoranPusat perbelanjaanTempat rekreasiPasarPergudanganMerekAyodhyaSuv...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!